A realitások felismerését mutatja, hogy 2009-ben 2008-hoz viszonyítva 25%-kal kevesebb új céget alapítottak a szektorban. A visszaesés továbbra is jellemző: 2010 januárjában majd 10%-os csökkenés tapasztalható a cégalapítási kedv tekintetében 2009 első hónapjához viszonyítva.
„Az építőipar jövője sajnos továbbra sem kecsegtet sok jóval. Jelenleg a cégek megszűnésén keresztül tudjuk a leginkább bemutatni a szektort. Ugyanakkor az ágazat jövőjét tekintve akár pozitív folyamatnak is tekinthetjük, hogy 2010 januárjában tovább növekedett a nyilvántartásból törölt cégek száma, ami azt jelenti, hogy ezek a vállalkozások végérvényesen bezárták kapuikat. Amennyiben ezek a tulajdonosok nem térnek vissza a gazdaságba szinte azonnal egy új céggel, akkor, még ha ilyen ťfájdalmasanŤ is, de megkezdődhet az ágazat megtisztulása” – mondja Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.
Az előző évekhez képest a törölt építőipari vállalatok száma jelentősen megnőtt: míg 2008-ban 4436, 2009-ben már 5307 véglegesen megszűnt cégről beszélhetünk. A tendencia minden bizonnyal folytatódik, látva a 2010. januári számokat, amelyek magasabbak az előző év azonos időszakában mért adatoknál.
Épül a milliárdos bankszékház
Rekordot dönthet az eladatlan lakásmennyiség
Ipari ingatlanok: nem sok újat várhatunk
Magyar fizetésképtelenségi csúcs várható 2010-ben
Reményt hozott az új év a cégeknek
366 napja van az építőipari cégeknek felvételzni
Privátbankár
A végelszámolások száma csökkent az előző év hasonló időszakához képest az építőiparban, ám ezt nem biztos, hogy pozitívumként kell értékelni
Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, erőteljesen gyorsult az éves fogyasztóiár-emelkedés üteme májusban.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast




