Fideszes adócsökkentés számok nélkül

2010. március 10., 07:00

Orbán Viktor a Fidesz eddigi legkonkrétabb vállalásait fogalmazta meg az adórendszer átalakításáról hétfőn; tavaly ősszel a párton belül még vita folyt az adórendszerről

Orbán Viktor a Fidesz eddigi legkonkrétabb vállalásait fogalmazta meg az adórendszer átalakításáról hétfőn; tavaly ősszel a párton belül még vita folyt az adórendszerről.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) hétfői fórumán bejelentette, ha pártja kormányra kerül, a vállalatok adóterheit négy, a lakosságét hat év alatt a régiós versenytársak szintjére csökkenti.
   
Tavaly októberben a pártelnök emlékeztetett, a Fideszen belül vita folyik arról, hogy az egykulcsos vagy a családi típusú adózást válasszák-e; ő maga az utóbbi pártján állt.
   
Egy novemberi interjúban Orbán Viktor már konkrétumot is említett, azt mondta, ha a Fidesz kerül kormányra, akkor 2010-ben lesz egyszeri, nagy arányú adócsökkentés. Ezzel kapcsolatban azt közölte még, hogy az adócsökkentés mértéke attól függ, hány "csontvázat találnak a szekrényben"; konkrét számokat akkor lehet majd tudni, ha ismerik a gazdaság választások utáni állapotát.
   
Nem lehet egykulcsos az adórendszer, több kategóriára van szükség - közölte a pártelnök idén februárban egy televíziós interjúban, hozzátéve: az adórendszernek figyelembe kell vennie, hogy a megkeresett összegből hányan élnek. Az adócsökkentés tervezett mértékéről pedig annyit közölt, hogy "nagyon, amennyire csak lehet". Ekkor is hangsúlyozta, hogy pontos számot sem most, sem a kampány hátralévő heteiben nem tud mondani. Ezen alkalommal jelentette ki azt is, hogy létezik olyan gazdaságpolitika, amellyel elkerülhető a minimálbér megadóztatása.

Nem ez a Fidesz gazdaságpolitikája - de majdnem
Kövér: Gyurcsány nem ok, inkább következmény 
Gyurcsány bekeményített: Orbán nem elég férfi


MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap

2012. május 25., 17:00
Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap

Görögországban leálltak a 130 milliárd eurós hitelprogramhoz kapcsolódó reformok - írta a Süddeutsche Zeitung. A német lap szerint az átmeneti kormány csaknem teljesen cselekvésképtelen, a februárban elfogadott hitelprogramhoz kapcsolódó előírásokat pedig egyáltalán nem tudja teljesíteni. Leállt például a privatizáció, ami önmagában is milliárd eurós nagyságrendű lyukat üt a költségvetésben.

Facebook