Karácsonyi árfíling: hol van az alja?

2009. október 12., 19:28

A mostaninál alacsonyabb élelmiszerárakat utoljára tavaly decemberben, karácsony előtt mértünk - Privátbankár Árkosár

Októberben tovább folytatódott az élelmiszerárak nyár eleje óta tartó csökkenése - legalábbis a Privátbankár által összeállított Árkosár szerint. A mostaninál alacsonyabb árakat utoljára tavaly decemberben, karácsony előtt mértünk.

Október 6-án, három hipermarketlánc egy-egy áruházában elvégzett árkörkép alapján az árak átlagosan 4,5 százalékkal lettek alacsonyabbak, mint szeptemberben, az egy évvel korábbi, 2008 októberi számla végösszegénél pedig összességében 2,4 százalékkal kellett volna kevesebbet fizetnünk a pénztáraknál. Tovább folytatódik tehát az árcsökkenési hullám, az idei évben ugyanis a júniusi lokális árcsúcsot júliusban 2,9, augusztusban 1,2, szeptemberben pedig további 0,2 százalékos árcsökkenés követte. A nyár első hónapja óta tehát közel tizedével mentek összességében lejjebb az árak. Az októberinél alacsonyabb élelmiszerárakat utoljára tavaly decemberben, karácsony előtt mértünk.

Múlt havi Árkosarunkat itt olvashatja:
Árkörkép: egyre drágább az italozás
Mint az alábbi grafikonból is látszik, az árindexre vetített féléves ún. mozgóátlag - bár már elkezdett csökkeni - egyre inkább a tényleges árkosár értéke fölött helyezkedik el, ez pedig egyértelműen a tendencia erősödését jelzi. (Ha ugyanis az árfolyam lefelé keresztezi az elmúlt időszakra számolt átlagértéket, akkor az megerősíti, hogy tartós tendenciáról lehet szó és további árfolyamcsökkenésre kell elvileg számítani. Jelen esetben az áttörésre július folyamán került sor.)


Árkosarunk értékének változása (kékkel) és a féléves mozgóátlag

A KSH holnap teszi közzé az infláció szeptemberi alakulásával kapcsolatos adatokat. 2009. augusztusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-csökkenés 0,3% volt, 2008. augusztushoz viszonyítva pedig az árak 5,0%-kal növekedtek. Részletek>>
Az átlagos, 13 853 forintos kosárérték mögött ezúttal is komoly eltérések mutatkoztak. A három hipermarket közül a budaörsi Auchanban 12 940 lett a legkisebb lett volna a számla végösszege, a madaras lánc március óta vezeti a listát. Ugyanezen 30 termék a törökbálinti Corában 13 465 forintba került a felmérés napján, a budaörsi Tescóban pedig 15 155 forintot hagytunk volna a kasszánál. A múlt hónapban még a Tesco volt az ezüstérmes, a brit láncot azonban ezúttal a náluik 12. szülinapjukat ünneplő franciák huszáros hajrával, egyetlen hónap alatt lezajlott közel 13 százalékos árcsökkentéssel előzték meg.

A legolcsóbb és a legdrágább áruház közötti különbség ezúttal a múlt havinál is magasabb volt, meghaladta a 2200 forintot, közel kerülve ezzel az augusztusban felállított "történelmi", kicsivel 2300 forint feletti csúcshoz. Ha az egyes termékeket rendre abban az áruházban szereztük volna be, ahol a legolcsóbb, akkor 12 364 forintba (és persze tripla utazgatásba) került volna a kosár (3 százalékos mínusz az előző hónaphoz képest).


Az éves Árkosár-index alakulása az elmúlt 6 hónapban

Valamivel öt százalék fölé gyorsulhatott a múlt hónapban az éves összevetésű magyarországi infláció - jósolja a legtöbb londoni felzárkózó piaci elemző a szeptemberi inflációs adatok ismertetése előtt. Részletek>>
Szeptemberhez képest havi szinten csak a sajt és a tészta drágult számottevő, 10 százaléknál nagyobb mértékben. Éves viszonylatban már jóval több termék ára emelkedett számottevő mértékben, közülük a burgonya emelkedik ki a maga 58 százalékos drágulásával. A csökkenő oldalt mind havi, mind éves viszonylatban a kenyér, a liszt, az olaj, a csirkemell és a banán vezeti.

Havi legolcsóbbak

A legolcsóbb - normál állagú - paradicsomot 199 forintért az Auchanban találtuk, a tejcsokis Bounty szeletet pedig a Corában lehetett volna a legjobb áron, 89 forintért megvásárolni. A Bacardi Breezerek árversenye szoros befutót hozott, az Auchanban 429, a Tescóban 434, a Corában pedig 439 forintért kínálták a legolcsóbb ízváltozatokat.

Kosaras módszertan

Szeptemberi infláció: 4,9 és 5,3 között bármennyi
Erősebb remények: mi lesz veled, forint?
Oszkó: a kormány magán spórol a legtöbbet
Nem reális, hogy 80 ezer legyen a minimálbér
Nem okozott meglepetést a Monetáris Tanács

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől

2012. február 12., 10:35
Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől

Soros György milliárdos befektető úgy véli, hogy az alacsony gazdasági növekedés, és a hosszan tartó politikai feszültség akkor is széthúzza az unió tagállamait, ha a görögök elfogadják a kiterjesztett megszorító csomagot. Soros szerint az USA gazdasága a megújulás jeleit mutatja, a választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy Obama megérdemelne egy második győzelmet.

Facebook