Kedvezményes cafeteria: itt a lista

2010. május 17., 06:01

Hiába a 25%-os adó, a járulékmentesség miatt a munkáltatók számára továbbra is megéri a cafeteria

A cafeteria keretében adott juttatások közül idén mindössze néhány maradt teljesen adómentes, sok népszerű javadalmazási forma után januártól 25 százalékos személyi jövedelemadót kell fizetni. Ezekre járulékteher továbbra sem rakódik, így a munkáltatók számára továbbra is költségmegtakarítást jelent az igénybevételük

Ebbe a kategóriába tartozik a helyi utazási bérlet juttatása, illetve a magánnyugdíjpénztári tagdíjkiegészítés. Üdülési csekket évente legfeljebb a minimálbér összegéig lehet kedvezményesen adni, ugyanakkor csekket a munkavállalók mellett a családtagok is kaphatnak, ilyenkor az összeghatár a családtagok számától függően megsokszorozódik.

Melegétkezési utalvány havi 18 ezer forintig adható az idei évtől 25%-os adóteher mellett, önkéntes nyugdíjpénztárba pedig a minimálbér 50%-áig, önkéntes egészségpénztárba és önsegélyező pénztárba pedig együttesen annak 30%-áig teljesíthető befizetés. A kedvezményes kulcs alá tartozik az iskolakezdési támogatás (a minimálbér 30%-áig) és az iskolarendszerű képzés költségének megtérítése is, mégpedig a legkisebb bér két és félszereséig.

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap

2012. május 25., 17:00
Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap

Görögországban leálltak a 130 milliárd eurós hitelprogramhoz kapcsolódó reformok - írta a Süddeutsche Zeitung. A német lap szerint az átmeneti kormány csaknem teljesen cselekvésképtelen, a februárban elfogadott hitelprogramhoz kapcsolódó előírásokat pedig egyáltalán nem tudja teljesíteni. Leállt például a privatizáció, ami önmagában is milliárd eurós nagyságrendű lyukat üt a költségvetésben.

Facebook