Amerikai tudósok egy kiürített baktérium felhasználásával létrehozták az első olyan élő sejtet, amely ember alkotta DNS-sel rendelkezik
A kutatók azt remélik, hogy a lecsupaszított baktériumokból kereskedelmi és tudományos célokra hasznosítható mikrobákat tudnak majd előállítani."Ez a valaha előállított első szintetikus sejt. Azért nevezzük szintetikusnak, mert a sejt egy teljes egészében szintetikus kromoszómától származik, amely négy üveg vegyi anyag segítségével egy kémiai szintetizátoron készült, egy számítógépes információból kiindulva" - jelentette ki Craig Venter, a genomkutatás úttörője, a kutatás vezetője. "Ez az első önreprodukáló faj ezen a bolygón, amelynek a szülője egy számítógép" - tette hozzá.
Venter azt mondta, hogy szeretne olyan baktériumokat előállítani, amelyek üzemanyagot termelnek és olyan algákat tervezni, amelyek kiporszívózzák a szén-dioxidot a légkörből. A tervek között szerepel a jobb vakcinák előállítása is. "Ez egy nagyon hatékony eszköz ahhoz, hogy megtervezzük azt, amit a biológiától akarunk" - mondta a sajtóértekezleten Venter.
A Science folyóiratban közzétett tanulmányában Venter csapata azt állítja, hogy a Mycoplasma mycoides baktérium DNS-ének szintetikus változatát ültette át egy Mycoplasma capricolum nevű baktériumba, amely belsejének nagy részét eltávolították. Több kudarccal végződött kísérlet után az új mikroba életre kelt és laboratóriumi körülmények között szaporodni kezdett. "Úgy gondoljuk, hogy ez mind filozófiai, mind pedig tudományos szempontból fontos lépés. Határozottan megváltoztatta a véleményemet az élet fogalmáról és működéséről" - jelentette ki Venter.
MTI
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
2012. február 13., 00:03
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Szavazott a görög parlament: jöhet a mentőcsomag
- Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
Legfrissebb híreink
- Szavazott a görög parlament: jöhet a mentőcsomag
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- Szenior finanszírozási munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.
- Financing Business Support Professional (Dutch speaker) - PBS International Kft.
- SAP Fixed Asset Systems Analyst - PBS International Kft.
- Spanyol-portugál nyelvű AP Analyst - Exact Solutions Kft.





_fill_200x116.jpg)










