Romaügyekről faggatják a kormányt

2010. február 13., 10:01

Kérdésekkel fordult a magyar kormányhoz a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága két roma fiatalember vádjai kapcsán

Kérdésekkel fordult a magyar kormányhoz a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága egy olyan ügyben, amelyben két roma fiatalember diszkriminációval vádolja az eljáró magyar hatóságokat, mert speciális iskolai osztályba utalták őket.

A strasbourgi bíróság a Horváth Tibor és Vadászi Géza jogi képviselője által kezdeményezett ügyben kéri a magyar kormány álláspontját. Mindketten 1987-ben született kesznyéteni lakosok, és mindkettőjüket a helyi iskola speciális osztályába sorolták be. Ott folytatták tanulmányaikat 1994 és 2002 között, miután egy megyei szakértő enyhe szellemi fogyatékosságot állapított meg náluk. Ezt a szakvéleményt egy 2000-ben elvégzett vizsgálat megerősítette.
   
Állításuk szerint a speciális osztályban történt elhelyezésük roma származásuk miatti diszkriminatív intézkedés volt. Arra hivatkoznak, hogy a magyar hatósági eljárás megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglalt normákat, így a diszkrimináció és a megalázó bánásmód tilalmát, illetve az oktatáshoz való jogot.
   
A speciális osztályban csak szűkített körű tananyagot oktattak. Biológiát, kémiát, fizikát, illetve idegen nyelvet nem tanítottak, miközben az oktatónak nem volt gyógypedagógiai szakképesítése.
   
A panaszosok jogi képviselője 2004-ben fiatalkorú veszélyeztetése miatt büntető eljárást kezdeményezett, azzal érvelve, hogy a speciális osztályba való besorolás kizárólag szegregációs (elkülönítési) célokat szolgált. Az illetékes ügyész azonban beszüntette a vizsgálatot, mert nem látott megállapíthatónak kötelességszegést az oktatási hatóságok részéről.
   
Miután a megyei ügyész is elutasította a panaszosokat, jogi képviselőjük klinikai pszichológiai és közoktatási privát szakértőt vett igénybe. Ezek már azt állapították meg, hogy a két panaszos nem szenved olyan fokú szellemi fogyatékosságban, amely indokolta volna speciális osztályban történt elhelyezésüket. A bíróság azonban ezek után is elutasította beadványukat.
   
A strasbourgi taláros testület a magyar kormánynak feltett kérdések közt egyebek azt is tudakolja, hogy kellőképpen világos útmutatást adnak-e a magyar büntetőjog eljárási szabályai az ilyen jellegű ügyek megfelelő tisztázására.

Orbán felemelné a cigányokat
Izzik a cigánygyűlölet Szlovákiában
Bajnai Amerikával oldaná meg a cigányügyet

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok

2012. május 25., 19:14
Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok

A napsütéses órák száma és az adósságdinamika mintha egyenes arányban állna egymással, minél délebbre megyünk annál nagyobb a baj - így van ez Spanyolországon belül is. Az autonóm tartományoknak annyi pénzre van szükségük év végéig, amennyi toxikus eszközt a bankrendszer az esztelen ingatlanfejlesztéseknek hála "összeszedett". De ki adott nekik pénzt eddig?

Facebook