Segédeszköz nélkül is le lehet szokni

2010. február 10., 09:46

A dohányosok többsége mindenféle segédeszköz nélkül szokik le. Erre az eredményre jutottak ausztrál kutatók több száz tanulmány kiértékelését követően

A dohányosok többsége mindenféle segédeszköz nélkül szokik le. Erre az eredményre jutottak ausztrál kutatók több száz tanulmány kiértékelését követően.

Az egészségügyi hatóságok tehát jobban tennék, ha hangsúlyoznák ezt a tényt, és nem terelnék olyan erőteljesen a nikotinadagoló szerek vagy szakszerű segítség igénybevétele felé a pácienseket - javasolják a Sydneyi Egyetem kutatói a PLoS Medicine című amerikai folyóiratban.

A kutatók attól félnek, hogy a nikotinpótló termékek intenzív reklámja elhiteti a dohányosokkal, hogy segédeszközök nélkül nem képesek megszabadulni a cigarettától.

Simon Chapman, a kutatás vezetője szerint ezzel szemben a sikeres leszokók kétharmada-háromnegyede volt képes mindennemű pótlék, illetve pszichológiai segítség nélkül végleg felhagyni a dohányzással - írja a Die Welt című német lap internetes kiadása (www.welt.de). Vagy egyik napról a másikra tették le a cigarettát, vagy fokozatosan csökkentették az adagjukat.

Aki sikeresen leszokott, úgy ítélte meg, hogy a vártnál könnyebben ment a folyamat - írják a kutatók. Az értékelés 511, 2007-ben és 2008-ban angolszász nyelvterületen készült tanulmány alapján készült.

Harmadlagosan is árt a dohányfüst
Húsz évet eldobnak a dohányosok

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok

2012. május 25., 19:14
Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok

A napsütéses órák száma és az adósságdinamika mintha egyenes arányban állna egymással, minél délebbre megyünk annál nagyobb a baj - így van ez Spanyolországon belül is. Az autonóm tartományoknak annyi pénzre van szükségük év végéig, amennyi toxikus eszközt a bankrendszer az esztelen ingatlanfejlesztéseknek hála "összeszedett". De ki adott nekik pénzt eddig?

Facebook