Az utóbbi 20 év legnagyobb oroszországi tüntetése zajlott le szombaton, mely eredetileg adók és illetékek megemelése ellen szerveződött
A Kommerszant emlékeztetett rá, hogy az adók és az illetékek emelése miatt decemberben már lezajlott egy négyezer fős tüntetés. Januárban a kormányzó engedett, annyit, hogy az idén eltekintenek az emelésektől, illetve csak a motorkerékpárosok és a busztulajdonosok fizetnek valamivel többet a 2008-ban megállapított tételekhez képest. Ez azonban nem békítette meg az autósokat, és csatlakoztak hozzájuk azok, akik a kommunális szolgáltatások drágulása, valamint a munkanélküliség növekedése ellen kívánták felemelni szavukat.
Szombaton azonban a szónokok a politikával kezdték, szó szerint azzal, hogy a jelenlegi hatalom kurzusából elege van a népnek, és most a tiszta pályázatokért, a munkanélküliség csökkentéséért, s a fizetések emeléséért tüntetnek, s egyáltalán nem csak a közlekedési adók és illetékek emelése ellen. Egy hajógyári szakszervezeti vezető kijelentette: "Az emberek értik, hogy az Egységes Oroszország Párt a szovjet bürokrácia és a kevéssé hatékony irányítás útvesztőjébe akar vinni bennünket".
| Oroszországban tizenöt éve a legmeredekebben csökkent a hazai össztermék tavaly az ipari termelés erőteljes visszaesése és amiatt, hogy egy év leforgása alatt 77 százalékkal zuhant az ország legfőbb exporttermékének, a kőolajnak az ára - jelentette be hétfőn az orosz statisztikai hivatal. 2008-ban még 5,6 százalékkal gyarapodott a gazdaság. |
Borisz Nyemcov volt miniszterelnök-helyettes, az ellenzéki Szolidaritás mozgalom egyik vezetője azt mondta: "A szövetségi és a regionális hatalomból annyira elege van a népnek, hogy hihetetlen dolog történt: az ellenzék egyesült, ami szerintem csak az előhírnöke az eseményeknek, amelyek a jelek szerint végigsöpörnek majd Oroszországon" - idézte Nyemcovot a Kommerszant.
Ily módon a hétvégén Oroszországban minimum két helyen is Putyin távozását követelték tüntetők - Kalinyingrád mellett Moszkvában -, s ez Oroszországban egyáltalán nem gyakori, Putyin népszerűsége a felmérések szerint elég magas.
A Novije Izvesztyija című lap arról számolt be hétfőn, hogy a gyülekezési szabadságot biztosító alkotmánycikkely védelmében Moszkva mellett Szentpéterváron, Nyizsnyij Novgorodban, Jekatyerinburgban, Krasznojarszkban és Volgográdban is tüntettek, s mindenütt - eddig lehetetlennek tűnő módon - közösen lépett fel az ellenzék számos szervezete. A lap idézte Alekszej Makarkint, a Politikai Technológiák Intézetének igazgató-helyettesét, aki úgy vélte: ez eléggé komoly figyelmeztetés a hatalomnak.
Sajtóbeszámolók szerint Karéliában, ahol a nagy hidegben problémák jelentkeztek több helyen - egyebek között bajok voltak a fűtéssel és a melegvíz-szolgáltatással - röplapok jelentek meg, amelyek szerzői az Oroszországból való kiválást és Finnországhoz való csatlakozást követelték.
Déli Áramlat: létrejött a magyar projektcég
Areoflot: az oroszok újra államosítanak
Moszkva és a Fidesz egyre jobban megértik egymást
MTI
Címlapon
Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
Soros György milliárdos befektető úgy véli, hogy az alacsony gazdasági növekedés, és a hosszan tartó politikai feszültség akkor is széthúzza az unió tagállamait, ha a görögök elfogadják a kiterjesztett megszorító csomagot. Soros szerint az USA gazdasága a megújulás jeleit mutatja, a választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy Obama megérdemelne egy második győzelmet.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
Legfrissebb híreink
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
- Adóemeléssel és megszorításokkal takarékoskodna Ausztria
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
- Ennyit buktunk az IMF elzavarásán a szakértők szerint
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Kiderült, miért kell nekünk az IMF - OTP-t vásároltak a háziasszonyok





_fill_200x116.jpg)










