1p
Bajnai Gordon miniszterelnök szerint nincs szükség azonnali nyugdíjreformra, a magyar nyugdíjrendszer az elmúlt időszak intézkedéseivel fenntarthatóvá vált.
Bajnai Gordon miniszterelnök szerint nincs szükség azonnali nyugdíjreformra, a magyar nyugdíjrendszer az elmúlt időszak intézkedéseivel fenntarthatóvá vált.

A kormányfő az Idősügyi Tanács ülésén csütörtökön a Parlamentben hozzátette: egy dolog veszélyeztetheti a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát, ha a politika vagy a négyévenkénti választási ciklus "rángatni akarja".

Erre nincs szükség, kiszámíthatóságra, nyugalomra, kiegyensúlyozottságra, biztonságra, stabilitásra, reményre van szükség - hangsúlyozta, megjegyezve: szükség lehet arra, hogy újragondolják a nyugdíjbiztosítás rendszerét, de, mint mondta, ebben már nem kell kapkodni.

A miniszterelnök úgy fogalmazott: "a nyugdíjrendszer nem olyan, mint a versenyautó, amit kézifékes fordulóval megfordítanak egy kanyarban. A nyugdíjrendszer inkább a tankhajóhoz hasonlít, ahol egy-egy fordulást jó előre meg kell tervezni, és azután nagyon óvatosan, precízen végrehajtani, mert nagyon nagy baj lehet, ha rángatjuk a kormányt".

Bajnai Gordon fontosnak nevezte, hogy a nyugdíjrendszer változtatásaival ne bizonytalanítsák el a ma nyugdíjasait és azokat, akik dolgoznak.

A hét kérdése:
Ön elmegy szavazni a parlamenti választásokon?
A politikus a Gyurcsány-kormány által létrehozott Nyugdíj és Időskor Kerekasztal javaslataival kapcsolatban azt mondta: a szervezet megvizsgálta, hogy az egymástól teljesen eltérő nyugdíjmodellek hogyan működnének a magyar társadalomban. Hozzátette: kerekasztal jelentése alapul szolgálhat annak, milyen legyen a későbbi magyar nyugdíjrendszer.
   
A kormányfő emlékeztetett arra, hogy kilenc hónappal ezelőtt az ország gazdasági helyzete miatt áldozatvállalást kértek a nyugdíjasoktól. Megszűnt a 13. havi nyugdíj, elhalasztották a nyugdíjkorrekciós programot és módosították a svájci indexálás szabályait - sorolta az intézkedéseket, utalt arra, hogy a nyugdíjkorhatár is emelkedett. Bajnai Gordon kitért arra, hogy "a kényszerűen elvett" 13. havi nyugdíj helyett nyugdíjprémiumot vezettek be, amely abban az esetben jár a nyugdíjasoknak, hogy ha a magyar gazdaság 3,5 százalékot meghaladó mértékben növekszik. Hozzáfűzte: széleskörű az egyetértés abban, hogy a magyar gazdaság akár már 2011-ben 3,5 százalékot meghaladó mértékben nőhet.
   
A politikus megjegyezte: ugyanilyen javaslatot tettek a svájci indexálásra, a nyugdíjak reálértékének megőrzésére. Úgy vélte, a magyar gazdaság 2011-es növekedési pályája reményt ad arra, hogy jövőre a reálérték felett is növekedhetnek a nyugdíjak.
   
Bajnai Gordon beszámolt arról, hogy tavalyhoz képest megemelték a méltányossági nyugdíjkeretet, ha ez nem elég, akkor készek keretet bővíteni.
   
A kormányfő egy hete hívta össze a tanácsot, amely a kormány mellett működő konzultatív, véleményező, javaslattevő koordináló testület. Az Idősügyi Tanács összehívását Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője, miniszterelnök-jelöltje kezdeményezte.

Az Idősügyi Tanács szerint Magyarországon nincs szükség semmilyen nyugdíjreformra és semmilyen más nyugdíjmodell bevezetésére - mondta Korózs Lajos, a tanács titkára a testület csütörtöki budapesti zárt ülése után sajtótájékoztatón. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára hozzátette: a jelenlegi nyugdíjrendszer működőképes, finanszírozható és kellőképpen rugalmas ahhoz, hogy biztosítsa a közel hárommillió nyugdíjas egzisztenciáját. Korózs Lajos szerint az Idősügyi Tanácson felszólalók is ezt az álláspontot képviselték.
   
Korózs Lajos közölte: a nyugdíjasok "köszönik szépen, a dezinformációkból nem kérnek". Hozzátette: a politikai vitákban négyévente a nyugdíjasok is állást foglalnak, - ahogy az államtitkár fogalmazott - "a lábukkal szavaznak". Kérdésre válaszolva az államtitkár elmondta, hogy a két éve létrejött, a kormánytól független Nyugdíj és Időskor Kerekasztal jelentésében nem tette le a voksát egyik nyugdíjmodell mellett sem.

Bajnainak kezd elege lenni a politikából
"Az MSZP csak választások előtt foglalkozik a nyugdíjasokkal"
Nyugdíjlicit: az MSZP megtette ígéreteit

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Így lehet még olcsóbban eurót váltani
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 08:36
Hatalmas ütemben spájzolják a magyarok a devizát, itt vannak a legjobb banki ajánlatok.
Személyes pénzügyek Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
Csabai Károly | 2026. június 4. 19:36
A pénzügyminiszter június 5-ére, vagyis holnapra ígért részleteket az 1 milliárd forint feletti vagyonokra kivetendő 1 százalékos kulcsú adóról. Kérdés, hányan eshetnek az új sarc hatálya alá azok közül, akik a vagyonukat a hazai privátbanki szolgáltatóknál fialtatják. Összesen 13 ezer milliárd forintról van szó, amely több mint 64 ezer számlán fial.
Személyes pénzügyek Elment az Orbán-kormány, az MBH ügyfelei sem ússzák meg az inflációt
Privátbankár.hu | 2026. június 2. 08:58
Lejárt az előző kormány által kialkudott moratórium, végigment a bankokon a díjemelési hullám.
Személyes pénzügyek 2027-től jöhet vissza a katás adózási forma
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 19:39
2027-től ismét széles körben visszaállíthatják a katás adózást.
Személyes pénzügyek Lehull a lepel a vagyonadó részleteiről
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 18:28
A pénzügyminiszter ígérete szerint e hét pénteken derülhet ki, hogyan kívánja a kormány megsarcolni a legalább 1 milliárd forintos vagyonnal rendelkezőket, egyúttal eltörölni a bizalmi vagyonkezelők adómentességét. Erről is beszélt lapunk főszerkesztője, Csabai Károly a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Nem meglepő, így érkezik a nyugdíj ezúttal
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 09:09
Elkezdődött június, az új hónapban megint előkerült a nyugdíjak kérdése.
Személyes pénzügyek Hitelből a tengerpartra: felelőtlen luxus vagy átgondolt pénzügyi döntés?
Hargitai-Szabó Kata | 2026. május 31. 14:01
Itt a májusi kánikula, így már most a pálmafák, a vízpart vagy épp a hűvös hegyvidéki tájak után vágyakozunk. A nyaralási szezon küszöbén azonban sokunk szembesül a rideg valósággal, hogy a vágyak nagyok, az erre felhasználható összeg viszont igen karcsú. Tavaly az átlagos nyaralási költés már megközelítette a 600 ezer forintot családonként és ez az összeg 2026-ban még magasabb lehet. Az alacsonyabb kamatok és a gyors ügyintézés miatt kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy hitelből utazzunk. De szabad-e, és ha igen, hogyan érdemes személyi kölcsönből finanszírozni a pihenést?
Személyes pénzügyek Magas kamatot fizetnek a bankbetétek, mégsem kapkodnak értük
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 07:06
Nem csak a Magyar Nemzeti Bank tartja az alapkamatát még mindig 6 százalék felett, több pénzintézet is ezt meghaladó vagy ettől ettől alig elmaradó betéti ajánlatokkal igyekszik magához csábítani az ügyfelek megtakarításait a BiztosDöntés.hu összesítése szerint. Hiába azonban az akár 6-8 százalékos kamat, a lekötött betétekért nem kapkodnak, a bankszámlákon lévő pénz 15 százalékát fektette be csak így a lakosság.
Személyes pénzügyek Késés, lopás, baleset: mire fizet az utasbiztosítás?
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 15:57
Világszerte megannyi bizonytalanság veszélyeztetheti a tervezett nyári utazásokat, ezért a Magyar Biztosítók Szövetsége idén is fontos tudnivalókkal szeretné segíteni a külföldre indulókat annak érdekében, hogy mindnyájan biztonságban tölthessék a nyári szabadságukat. Ma már széleskörű utasbiztosítási ajánlatokkal szolgálnak a biztosítótársaságok, ezért érdemes körültekintően megválasztani az úticélnak, valamint az időtöltési szándékainknak megfelelő, adott kockázatokhoz szükséges fedezeteket. A Magyar Biztosítók Szövetsége azt javasolja, hogy mielőtt megkötnének egy utasbiztosítást, kérdezzék meg a biztosítókat, vagy vegyék igénybe a biztosítási tanácsadók segítségét.
Személyes pénzügyek Nem javul a bérhelyzet, szégyenpadon a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 08:58
Jól érzi, ha a fizetését látva csodálkozik: a magyar bérek szinte minden összevetésben a rangsorok aléján tanyáznak. A folytatás sem túl rózsás. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG