4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Nem csak a Magyar Nemzeti Bank tartja az alapkamatát még mindig 6 százalék felett, több pénzintézet is ezt meghaladó vagy ettől ettől alig elmaradó betéti ajánlatokkal igyekszik magához csábítani az ügyfelek megtakarításait a BiztosDöntés.hu összesítése szerint. Hiába azonban az akár 6-8 százalékos kamat, a lekötött betétekért nem kapkodnak, a bankszámlákon lévő pénz 15 százalékát fektette be csak így a lakosság.

Februárban ugyan hosszú idő után először 25 bázisponttal, 6,25 százalékra csökkentette az alapkamatát a Magyar Nemzeti Bank, azóta azonban nem nyúlt hozzá, változatlanul hagyta azt a május 26-i ülésén is a monetáris tanács. Eközben a kereskedelmi bankok által a lakosságnak kínált éves betéti kamatok egyre többször közelítik vagy akár meg is haladják a jegybanki alapkamat mértékét.

Nagyon kevés pénzt köt le a lakosság

Annak ellenére, hogy a lakossági piacon évi 6-8 százalékos forintbetéti kamatokat kínáló ajánlatokat is lehet találni, a folyószámlákon lévő pénznek egyre kisebb hányadát kötik le. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint március végére új csúcsra, 14 979 milliárd forintra emelkedett a lakossági betétállomány, ám ennek több mint 85 százalékát látra szóló és folyószámla-betétekben tartották. 

Miközben éves összevetésben 11 százalékkal nőtt a teljes lakossági betét összege, a lekötött betétek mindössze 2,5 százalékkal emelkedtek. Vagyis a lekötött betétek súlya folyamatosan csökken, és egyre több a számlákon kihasználatlanul heverő pénz – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Szerinte azzal, hogy túl sok pénzt tartunk lekötés nélkül, évi több százmilliárd forint kamatról mondunk le. Mindez annak ellenére van így, hogy a kiemelt kamatokat kínáló ajánlataiknál sok esetben egyáltalán nem támasztanak teljesíthetetlen feltételeket a bankok. Igaz, a friss pénz bevonása sok esetben alapfeltétel.

Bőven verhető az infláció is

A BiztosDöntés.hu lekötött forintbetét kalkulátora szerint a hitelintézetek legjobb ajánlataival bőven lekörözhető az infláció is. Az elért kamatot terhelő 15 százalékos kamatadót és a 13 százalékos szociális hozzájárulási adót figyelembe véve persze már alacsonyabb a ténylegesen jóváírható kamat, ám több konstrukciónál azonban még így is elég a pénz reálértékének a megőrzéséhez.

A Trive Bank 12 hónapos futamidejű, eBetét Kamatbónusz nevű konstrukciójánál 8 százalékos az éves kamat, ha ismétlődő lekötésről van szó. Az új – egy hónapnál nem régebben betétszámlát nyitó – ügyfeleknek elérhető, kiemelt kamat az első fordulónapig érvényes, utána a betét a normál feltételek szerint kamatozik tovább. A pénzintézet eBetét nevű konstrukciójánál szintén kiemelt, 7 százalékos éves kamat érhető el 12 havi, megújuló lekötésnél. Mindkét betétnél feltétel, hogy legalább 100 000 forintot kössön le az ügyfél.

A MagNet Bank Prizma néven futó lakossági forint betétjénél 3 hónapos lekötésnél évi 6,32 százalék az éves kamat. A 6 hónapos lejáratú betétnél 6,28 százalék, a 12 hónaposnál pedig 5,01 százalék az éves kamat. Ennél a konstrukciónál legalább 500 000 forint új forrás elhelyezése a feltétel.

A Gránit Bank 6 hónapos futamidejű KamatMax betétjénél 6 százalékos az elérhető éves kamat. Itt nem szükséges új forrást elhelyezni, viszont feltétel, hogy a betétes a futamidő alatt havonta legalább 20 000 forint értékben vásároljon a helyben vezetett folyószámlához kapcsolódó bankkártyával. A Gránit Bank Hozampáros néven befektetéssel kombinált betétet is kínál: itt a betéti rész futamideje 3 hónap, az éves kamat pedig 8 százalék.

Az MBH Bank most futó akciójában 3 hónapos futamidőre, évi 7,25 százalékos kamattal lehet egyszeri lekötésre betétet elhelyezni. Az új forrás elhelyezése itt is feltétel, a leköthető legkisebb összeg 100 000 forint.

A Magyar Cofidis Bank Takarékszámláján legalább 100 000 forint helyezhető el lekötött betétben. A 2 éves futamidejű konstrukciónál évi 6,15 százalék, a 12 hónaposnál 6,00 százalék, a 6 hónapos lejáratúnál pedig 5 százalék az éves kamat.

Az OTP Bank Prémium betétjénél jelenleg évi 5,75 százalék az elérhető éves kamat, a futamidő pedig 6 hónap. A konstrukciót a prémium ügyfélkör veheti igénybe, az elhelyezhető minimum összeg 100 000 forint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Közel ezer csapat vágott bele az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenyébe
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 12:09
Lezajlott a Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenyének első fordulója. Az őszi, technikumoknak és szakképző iskoláknak szóló megmérettetésre közel ezer csapat nevezett. 
Személyes pénzügyek Wekerle Plusz: most még kedvező az 5 százalékos fix hitel, de mi lesz később?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 08:26
Néhány év alatt eltűnhet a használt lakások vásárlására felvehető Wekerle Plusz hitel kamatelőnye a piaci feltételű lakáskölcsönökhöz képest. A jelenleg 6-7 százalékos éves kamattal igényelhető piaci hiteleknél vonzóbb ugyan az 5 százalékos fix kamata, ha viszont megvalósulnak a kormány gazdasági célkitűzései, akkor néhány éven belül már ez alá csökkenhet a nem támogatott lakáshitelek ára.
Személyes pénzügyek Hiába száguld a hitelpiac, a kamatmentes kölcsönöket mégsem viszik a fiatalok
Barát Mihály Tamás | 2026. október 25. 16:50
Miközben a lakossági hiteleknél egymást érik az idén a rekordok, a kamatmentes támogatott kölcsönökért nem állnak sorban az ügyfelek – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A babaváró kölcsön stagnál, a munkáshitel iránti kereslet pedig majdnem megfeleződött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG