1p
Tőkeemelésre készül az osztrák Raiffeisen Zentralbank (RZB) az európai előírások teljesítése érdekében. Az S&P szerint az osztrák bankok tőkeellátottsága nemzetközi összehasonlításban igen gyenge, és a rekapitlizációs intézkedésekkel sem lesznek erősebbek.

A Raiffeisen Zentralbank, a Raiffeisen Bank International anyavállalata 840 millió euróval erősítené törzstőkéjét, hogy teljesítse a kilenc százalékos törzstőke-mutatót, amit az év közepétől ír elő az Európai Bankhatóság.

A bank a műveletet úgy akarja végrehajtani, hogy friss tőke bevonásával az 2008 és 2011 között kibocsátott szavazati joggal nem rendelkező részvényeket a Tier 1 tőkemegfelelési mutatóban feltüntethető magtőkévé alakítja át. A finanszírozáshoz a meglévő részvényesek által jegyezhető tőkét használnák fel. A jegyzés lehetősége május 22-ig áll nyitva. A tőkeemelés nem érinti az RBI részjegyeit, amelynek 70 százaléka az osztrák állam, 30 százaléka egyéb befektetők tulajdonában van.

Alois Strasser a Standard and Poor's Ausztriával foglalkozó elemzője szerint nemzetközi összehasonlításban alacsony az osztrák bankok tőkeellátottsága. Hozzátette, hogy az osztrák pénzintézetek a tőkeellátottság szempontjából "mindig is az utolsók között voltak", és a jelenlegi rekapitalizációs intézkedésekkel sem lesznek sokkal erősebbek.

Strasser szerint, az osztrák bankszektor nem állná ki az S&P saját - az Európai Bankhatóságénál szigorúbb - banki stressztesztjét. Az S&P modelljében hat százalék körüli GDP-csökkenéssel, a részvénypiacok 60 százalékos esésével és a munkanélküliség 15 százalékosra növekedésével számolnak.

Az Osztrák Nemzeti Bank egy vezetője kedden újságíróknak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az osztrák bankok tőkeellátottsága alacsonyabb az európai átlagnál, ennek ellenére várhatóan teljesíteni fogják az Európai Bankhatóság által előírt új, kilenc százalékos tőkemegfelelési mutatót.

A Fitch Ratings kedden megerősítette Ausztria hosszú távú szuverén hazai és küladósságának lehetséges legjobb, "AAA" szintű besorolását, kijelentve, hogy az osztrák bankrendszer közép-kelet-európai kitettsége nem jelent komolyabb kockázatot, ugyanakkor a svájci frankban felvett jelzáloghitelek problémákat okozhatnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Volt egy ellenszavazat az MNB alapkamatával kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:12
Egy ellenszavazat mellett döntöttek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai az április 28-i ülésen az alapkamat tartásáról – olvasható az MNB honlapján szerdán közzétett jegyzőkönyvben.
Pénzügyi szektor Ezek az innovációk formálják a prémium pénzügyi szolgáltatások jövőjét Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 16:02
A digitalizációtól az AI-ig, a szolgáltatásfejlesztéstől a kommunikációig több területen is erős mezőny gyűlt össze a Klasszis innovációs pályázatán.
Pénzügyi szektor Nyugdíjpénztári toplista: kihirdették a Klasszis 2026-os díjazottjait
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:44
Nemcsak a hozam, hanem a kockázat és az árfolyam-ingadozás is számított a Klasszis nyugdíjpénztári díjain, ahol öt kategóriában ismerték el a legerősebb portfóliókat.
Pénzügyi szektor Hold Alapkezelő, Apelso Trust és a legjobb privátbankárok: íme, a Klasszis-díjazottak
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:29
Szolgáltatói kiválóság, tanácsadói teljesítmény és szakmai együttműködés: ezek kerültek a középpontba a Klasszis Média első privátbanki díjátadóján.
Pénzügyi szektor Kartelleztek a bankok: rekord méretű bírság született
Privátbankár.hu | 2026. június 7. 15:45
Kartellezésre hivatkozva minden korábbinál nagyobb összegű, több mint 700 millió eurónyi bírságot szabott ki a román versenytanács (CC) a tíz vezető bankra, amelyek állítólag kamatpolitikájuk összehangolásával befolyásolták a román bankközi kamatlábat (ROBOR) – közölte vasárnap a hatóság.
Pénzügyi szektor Soha nem tartoztak még ennyivel a magyar háztartások a bankoknak
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 16:25
Rekordmagas szintre emelkedett a magyar háztartások banki hitelállománya: elérte a 13 497 milliárd forintot – derül ki a Bankmonitor elemzéséből. Ez azt jelenti, hogy elméletben minden magyarra nagyjából 1,4 millió forintnyi banki tartozás jutna.
Pénzügyi szektor NAV: ma éjfélkor jár le a határidő
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 18:46
A NAV ma éjfélig mintegy 400 ezer cégtől vár tao-, és több mint 100 ezer társaságtól kivabevallást.
Pénzügyi szektor Megduplázták a lakáshitelek törlesztésére fordított pénzt az egészségpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. május 29. 12:43
Csak az első negyedévben több mint 1,7 milliárd forint egészségpénztári megtakarítást fordítottak lakáshitel-törlesztésre a tagok, kétszer annyit, mint 2025 első három hónapjában – derül ki a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatokból. Az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárakba tízezrek léptek be egy év alatt, és jelentősen nőttek a befizetések is.
Pénzügyi szektor Megint rekordott szállított – lepipálja a konkurenciát ez a hazai bank
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 12:29
A bővülő eredmény a szektor átlagához képest is kiemelkedő.
Pénzügyi szektor A devizavétel most észszerűbbnek tűnik, mint a forintbefektetés
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 13:51
A Blochamps Capital szerint a 3 legnagyobb hitelminősítő rövid távon még kivárhat Magyarországgal kapcsolatban, ugyanakkor egyre nehezebb olyan piaci érvet találni, amely tartósan a mostaninál erősebb forint mellett szólna. Bár a nominális árfolyam potenciális hatása a magyar gazdaságpolitikai vitákban sokszor jelentősen túlbecsült-, mégis fontos sarokpont a vállalkozásoknak, hogy az EU-pénzek megszerzésének kérdése, a költségvetési pálya és a kamatkülönbözet alakulása ősszel újra nyomás alá helyezhetik a hazai devizát. Ez pedig a vagyonosok mellett a nyaralásra készülő lakossági ügyfelek valutavásárlási kedvét erősíti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG