A hitelező intézmények 78 százaléka csatlakozott január 13-ig a hónap elején hatályba lépett banki magatartási kódexhez a PSZÁF nyilvántartása szerint
A Magatartási Kódex a hitelintézeti törvény 210. § módosításával egyidejűleg – 2010. január 1-én hatályba lépett. Személyi hatálya a lakossági hitelezéssel foglalkozó pénzügyi szervezetekre, kereskedelmi bankra, jelzálog-hitelintézetre, lakás-takarékpénztárra, takarék- és hitelszövetkezetre, fióktelepre és pénzügyi vállalkozásra, ide értve lízingcégeket is – kiterjed.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete folyamatosan regisztrálta a csatlakozókat, és nevüket közzé tette honlapján. 2010. január 13-ig 254 hitelező csatlakozott, ez az érintett intézmények 78 százalékát (a lakossági hitelvolument tekintve több mint 95 százalékát) jelenti. Ezek alapján elmondható, hogy a hitelezési szektorral egyezségre jutott a Felügyelet, az ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartás elveit elfogadta a szektor.
A hatálybalépést követően a Felügyelet honlapján közzétette azon intézmények listáját is, amelyek lakossági hitelezéssel (pénzügyi lízinggel) foglalkoznak és nem csatlakoztak a Kódexhez. A nem csatlakozott intézmények száma: 59 (ebből 3 hitelintézet vagy hitelintézeti fióktelep: Bank of China (Hungária) Hitelintézet Zrt., AXA Bank Europe SA. Magyarországi Fióktelepe és az Oberbank AG Magyarországi Fióktelepe).
A Kódex alapvetően az önszabályozás eszköze, azonban az ügyfelek védelme és a korrekt vállalkozások elismerése érdekében szükséges a Kódex elvárásainak érvényesítése.
Azért, hogy a vállalt elvek a gyakorlatban is érvényesüljenek, a Felügyelet kiemelt figyelmet szentel a meghatározott magatartási szabályok betartatásának. Ennek lehetőségét biztosítják a jogszabályok, melyek alapján a Felügyelet felkészült az ellenőrzési feladatokra.
A kódex rendelkezéseinek érvényre juttatására a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalmáról szóló 2008. évi törvény ad lehetőséget. Ennek a törvénynek az értelmében megtévesztő kereskedelmi gyakorlat az olyan magatartási kódexbe foglalt követelmény be nem tartása, amelynek a vállalkozás alávetette magát. Megtévesztő kereskedelmi gyakorlat az is, amely valamennyi tényszerű körülmény figyelembevételével a fogyasztót olyan döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg.
A kódexben az is szerepel: a dokumentum aláírói kötelezettséget vállalnak arra, hogy "a fogyasztó ügyleti döntését befolyásoló kereskedelmi gyakorlatuk keretében utalnak arra, a kódexnek alávetették magukat."
A kódex rendelkezéseinek kötelező tartalmi elemeként kell megjelennie az üzletszabályzatban. Ha a kódexhez történt csatlakozást az intézmény nem tünteti fel, a hitelintézeti törvényben szereplő rendelkezést sért, aminek fogyasztóvédelmi szankció lehet a következménye. A magatartási kódex tartalmazza, hogy a PSZÁF nyilvánosan közzéteszi a kódexhez nem csatlakozó intézmények listáját, valamint, hogy honlapján publikálja a csatlakozó intézmények tekintetében a felügyelet megállapításait, minősítését.
Ha a PSZÁF eljárása során megtévesztő kereskedelmi gyakorlatra derül fény, a felügyelet meghatározott szankciókat alkalmazhat. A szankciók között szerepelhet a jogsértő magatartás folytatásának megtiltása, a jogsértő állapot megszüntetésének elrendelése, illetve határidő kitűzésével a feltárt hibák, hiányosságok megszüntetésére kötelezheti a felügyelet a szolgáltatót.
A PSZÁF fogyasztóvédelmi bírságot is kiszabhat, amelynek mértéke tizenötezer forinttól kétmilliárd forintig terjedhet, tekintettel a szolgáltató méretére, illetve a jogsértés súlyára - olvasható a közleményben.
Az EU nagyon elégedett a magyar bankmentéssel
Nyugdíj, adó, újabb kódex: mit ígér az MSZP?
Panaszok után hullanak a banki milliók
Már él a bankok magatartási kódexe
Rés a pajzson? Az AXA nem írja alá a banki kódexet
Privátbankár
Címlapon
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?
Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.
- A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- A mohácsi beruházással a régió vezető etanol-termelőjévé válunk
- Megtáltosodott az OTP
- Spanyolország 19 milliárd euróval menti meg a Bankiat
- A szurkolók mellett az adóhatóság is készül az Eb-re
- Nem csak SMS-ezni, de fényképzeni is szeretünk mobillal
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
Még több Bank
Utánajártunk...
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
Állásajánlatok
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Spanyolország 19 milliárd euróval menti meg a Bankiat
- Az MFB-n keresztül jön az egymilliárd euró Kínából
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Tovább hízik a Bankia mentőcsomagja, felfüggesztették a bankpapírokat
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- KSH: Foglalkoztatottság
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
- A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?
Legfrissebb
- Nem csak SMS-ezni, de fényképzeni is szeretünk mobillal
- A szurkolók mellett az adóhatóság is készül az Eb-re
- Spanyolország 19 milliárd euróval menti meg a Bankiat
- A mohácsi beruházással a régió vezető etanol-termelőjévé válunk
- A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Megtáltosodott az OTP
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
spanyolcsizma
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Critical Mass a tőzsdéken
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel




