1p
A júniusban bedőlt Soltvadkert és Vidéke Takarékszövet több volt vezetőjére is milliós bírságot szabott ki a PSZÁF: a volt ügyvezető, a pénzügyi ügyvezető, az fb-elnök és az igazgatóság elnöke is mélyen a zsebébe nyúlhat.

A PSZÁF honlapján olvasható határozatok szerint a felügyelet a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet volt ügyvezető igazgatóját, I. Tibornét a pénzügyi intézmény vezető állású személyének felelősségére vonatkozó jogszabályi előírások és egy korábbi felügyeleti határozat súlyos megsértése miatt 3 millió forintra bírságolta.

T. Józsefné, a Takarékszövetkezet volt pénzügyi és számviteli ügyvezetője 4 milliós bírságot kapott, Ó.-K. Gábort, a Takarékszövetkezet volt üzletági ügyvezetőjét 5 millió forint összegű bírság megfizetésére kötelezte a felügyelet hasonló indoklással.

P. András, a Takarékszövetkezet volt felügyelő bizottsági elnöke 5 milliót köteles fizetni, a legrosszabbul pedig a volt elnök járt. H. Bélát, a Takarékszövetkezet volt igazgatósági elnökét ugyanis 10 millióra "suhintották meg".

A felügyelet június 1-jén vonta vissza a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét, és rendelte el végelszámolását. A PSZÁF az intézkedést azzal indokolta, hogy a cég elveszítette tőkéjét, illetve szavatoló tőkéje negatívvá vált. Ez súlyosan sérti a hitelintézeti törvény előírásait, és nem teszi lehetővé a biztonságos működést.

A betétesek 98,4 százalékát kártalanította az Országos Betétbiztosításai Alap, a 15 332 érintett túlnyomó többsége összesen 33 milliárd forintot meghaladó összeget kapott kézhez.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Bevásárolt Moldovában a legnagyobb romániai bank
Privátbankár.hu | 2025. április 11. 16:31
Moldova Köztársaságban terjeszkedik a legnagyobb romániai bank, a Banca Transilvania – írja az economica.net a pénzintézet közleménye alapján.
Pénzügyi szektor Milliárdos kiesést kell lenyelnie a magyar bankoknak
Privátbankár.hu | 2025. április 10. 14:20
Új becslés készült a banki díjak csökkentésének, befagyasztásának költségeiről.
Pénzügyi szektor Túlteljesített a Gránit Bank
Privátbankár.hu | 2025. április 9. 07:31
2024 végén már több mint 226 ezer ügyfélszámlát vezetett a bank.
Pénzügyi szektor Rangos elismerést kapott az MBH Bank
Privátbankár.hu | 2025. március 31. 14:03
Két kategóriában is első helyen végzett és díjat szerzett az MBH Bank privátbanki üzletága a nemzetközi Euromoney Private Banking Awards idei díjkiosztóján Londonban. A rangos elismeréseket a hitelintézet az „Év Magyarországi Privátbankja Utódlástervezésben”, valamint az „Év Magyarországi Privátbankja Diszkrecionális Portfóliókezelés” kategóriában nyerte el. A hitelintézet privátbanki üzletága harmadik alkalommal tudhatja magáénak az Euromoney elismerését, hiszen 2022 és 2024 után ismét felkerült a díjazottak listájára.
Pénzügyi szektor Hatalmas változás jöhet az MBH Banknál
Privátbankár.hu | 2025. március 27. 10:21
Egyelőre nem erősítették meg a felek.
Pénzügyi szektor Brüsszeli bank itteni leányára csapott le az MNB
Privátbankár.hu | 2025. március 24. 10:29
Tízmillió forintos bírságot kell befizetnie a KBC százszázalékos tulajdonában lévő K&H-nak.
Pénzügyi szektor Lázár János bejelentette az ATM-cunamit
Privátbankár.hu | 2025. március 23. 15:29
Hipersebességgel szórná tele készpénzautomatákkal az országot a kormány. 
Pénzügyi szektor Budapest a nemzetközi biztosítási világ fókuszában
Privátbankár.hu | 2025. március 19. 20:08
A Brokerslink világszervezet szakemberei Magyarországon találkoztak a Hungarikum Alkusz szervezésében.
Pénzügyi szektor Külföldi biztosítókat hoz helyzetbe a túladóztatás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. március 4. 10:30
A hazai biztosítók bevételei nemcsak az inflációnak, hanem a növekvő szerződésszámnak köszönhetően is emelkednek – a szektor azonban komoly adóterheket nyög, abban bíznak, hogy legalább a különadót jövőre már tényleg kivezetik. Ellenkező esetben a külföldi szolgáltatók további teret nyerhetnek a hazaiak kárára.
Pénzügyi szektor Egészen döbbenetes hibát vétett egy bank – csak perceken múlt
Privátbankár.hu | 2025. február 28. 14:56
Majdnem egy félelmetes összegű utalás landolt egy ügyfél számláján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG