A napilap minisztériumi forrásokból úgy tudja: csütörtökön lesz egy tárgyalási forduló a bankok és a kormányzat között, s napokon belül a biztosítókkal is lesz találkozó. A tranzakciós illetékről tegnap szavazott az Európai Parlament, annak bevezetését a Bizottság javaslata alapján támogatták, de erről minden tagállam maga dönthet. A magyar tranzakciós adóval azonban szinte biztos, hogy Brüsszelnek nem lesz gondja - már csak az a kérdés, a kormány tartja-e magát a Bankszövetséggel kötött megállapodásához.
A lap úgy tudja: a bankokkal Pleschinger Gyula adó- és pénzügyekért felelős államtitkár, a biztosítókkal Balog Ádám adóügyi helyettes államtitkár tárgyal majd. Az eddigi tárgyalásokat rendre Nátrán Roland vezette, ő most nem jut szerephez, ami arra utal, van alapja azoknak a híreknek, miszerint a helyettes államtitkárnak új munkája lesz: Matolcsy György a frissen államosított Eximbank vezetését bízhatja rá.
A bankszektor az idei első negyedévben szerény nyereséget tud felmutatni, de a hitelportfólió tovább romlott.
A kormányzat megkezdi a tárgyalásokat a tranzakciós illetékről és a biztosítási adóról az érintettekkel - írta csütörtöki számában a Napi Gazdaság.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Most kell nagyon résen lenni: másfél hónapos csúcsra ugrottak az olajárak
12 perce
-
Átlépte a 150 ezres álomhatárt az Ausztriában dolgozó magyarok száma
körülbelül 1 órája
-
Kitűzték Maduro amerikai perének időpontját
11 órája
-
Döntött a Mol: nem működteti tovább az Új Európa Alapítványt
12 órája
-
Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik
12 órája
-
Nem bírta tartani magát a forint
12 órája
-
Soha nem zárt még ilyen magasan a magyar tőzsde
12 órája
Mfor.hu Top24
- Hirtelen megint sokkal drágáb lesz a tankolás
- Milliárdos szponzor hagyta ott Mészáros Lőrinc focicsapatát
- Agrárpénzek: pénzmosással vádolja az ügyészség Nobilis Kristófot
- Megvan a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal új elnöke
- Megrázó adatot közölt a Pénzügyminisztérium
- Elolvadt a forint lendülete, megint drágult az euró
- Megvan, kivel vitetné el a nagy balhét Zelenszkij
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Brüsszelben csak ámulhatnak a Budapestről érkező híreken 2026. július 17. 05:43
- Megint elmeszelte Magyarországot az Európai Unió bírósága 2026. július 17. 13:14
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Most kell nagyon résen lenni: másfél hónapos csúcsra ugrottak az olajárak
Az északi-tengeri Brent típusú kőolaj ismét a 100 dollár határán billeg.
12 perce
Nemzetközi
Kitűzték Maduro amerikai perének időpontját
Akár életfogytiglan is várhat a volt venezuelai elnökre.
11 órája
Részvény / Deviza / Áru
Döntött a Mol: nem működteti tovább az Új Európa Alapítványt
42,9 millió részvény kerülhet vissza a céghez.
12 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Mibe fektet a magyar elit?2026. július 22. 04:11 -
Az új státuszszimbólum: az egészségben megélt hosszú élet2026. július 21. 16:29 -
Óvadék lett volna belőle, végül 55 millió dollárért kelt el Diddy luxusvillája2026. július 20. 17:49 -
A pályán Spanyolország, a kasszánál az Adidas nyerte a világbajnokságot2026. július 20. 17:40 -
50 millió dollár a vb-döntő tétje – közel egymilliót kaphatnak a spanyol játékosok2026. július 19. 07:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Az Orbán-kormány eltörölte a NAV legerősebb fegyverét a Tisza visszahozza
05:27
-
8,5 százalékkal, 2430 forintra emelkedett a fizikai átlagórabér a második negyedévben
16:55
-
Elképesztő verseny a mesterséges intelligencia piacon
16:09
-
Repülőrajt helyett földbe gyökerezés az építőiparban
15:34
-
A legfőbb ügyész távozik posztjáról, mert úgy érzi, veszélyben az intézmény függetlensége
14:30
Turizmus Online cikkei
-
Rippl-Rónai, Munkácsy és a kortárs művészet legjava a hétvégén Balatonfüredre érkezik
06:19
-
Vitézy Dávid: tízéves vasúti fejlesztés jön 3550 milliárd forint értékben
17:37
-
Berobbant a napfogyatkozás-turizmus
12:44
-
A foci-vb szállodai gyorsmérlege Amerikában
09:59
-
Ritka vendég bukkanhatott fel az Adrián
09:55
A vidék hírei
-
Az egri útfelújításokról egyeztetett Bódis Péter: gyorsítást ígérnek, de a minőségből nem engednének
06:09
-
Bódis Péter: Eger megérdemli a XXI. századi vasúti közlekedést
17:22
-
Hivatalos: megkezdődött a Nagy-Eged-hegyi Dobó István-kilátó felújítása
15:39
-
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
14:16
-
Eger is nyerhet a 3500 milliárdos vasútfejlesztésből – gyorsabb vonatok és korszerűbb szolgáltatás a cél
11:19
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
A nap képe: nem egyedül vonatozott Magyar Péter
2026. július 22. 15:49
-
Biznisz Trump módra: nyoma veszett a venezuelai olajmilliárdoknak
2026. július 22. 14:56
-
Peking készül valamire: egy vagyont érhet a „kicsi ezüst”, ha ezt meglépik
2026. július 22. 10:11
-
Sokkoló adatot közölt a Pénzügyminisztérium a hiányról
2026. július 22. 12:52
-
Trump megfenyegette Iránt: kemény megtorlást ígér
2026. július 22. 16:42

Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik



