1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A bankszektor szerény, 31,3 milliárd forintos adózott nyereséget ért el az első negyedévben, a bankok 40 százaléka azonban veszteséges volt, s a nyereséges bankok nyereségének csaknem négyötöde két bankban keletkezett - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) adataiból.

Megfelelően tartalékoltak a végtörlesztésre

Annak ellenére, hogy 2012 első két hónapjára esett a végtörlesztések mintegy fele, az idei év első negyedévét nyereségesen zárták a bankok, adózott eredményük 31,3 milliárd forintot tett ki. A 31,3 milliárd forintos adózott eredmény a részvénytársasági formában működő hitelintézetek esetében áll fenn. Ebbe a csoportba tartoznak a nagybankok (OTP Bank, a CIB Bank stb.), a kis- és közepes bankok (Commerzbank, Banco Popolare stb.), valamint a szakosított hitelintézetek (FHB Jelzálogbank, OTP Jelzálogbank stb.).

A nyereség a felügyelet honlapján közzétett gyorsjelentés szerint annak köszönhető, hogy a 2012-ben megvalósult végtörlesztési veszteségekre már az elmúlt évben megfelelő mértékű tartalékokat képeztek az intézmények, így a végtörlesztési veszteségek gyakorlatilag teljes egésze a 2011. évi eredménykimutatást terhelte. A szövetkezeti hitelintézetek az első negyedévben 3,1 milliárd forintos adózott eredményt értek el. A hitelintézeti fióktelepek első negyedéves adózott eredménye 3,9 milliárd forintra rúgott.

Új ember képviseli az NGM-et
A nemzetgazdasági tárca új képviselővel kezdi ma meg az egyeztetést a bankokkal a tranzakciós illetékről. Részletek >>>

Azt, hogy a bankrendszer a szektorszintű nyereségesség ellenére rendkívül sebezhető a jövedelemtermelés szempontjából, jól mutatja, hogy az idei első negyedéves adózott eredmény a tavalyi hasonló időszakinak még a felét sem érte el, s a bankok 40 százaléka veszteséges volt, valamint, hogy a nyereséges bankok nyereségének csaknem négyötöde két bankban keletkezett - mutat rá a PSZÁF.

Tovább romlik a banki hitelportfólió

A banki hitelportfólió késedelmességgel mért minősége 2012 első negyedévében lényegesen tovább romlott. Ennek oka a jelentés szerint egyrészt az, hogy a január-februárban megvalósult végtörlesztési tételek a jó minőségű, nem lejárt állományt érintették.

A végtörlesztés hatását kiszűrve is romlott azonban a hitelportfólió minősége: egyrészt a 90 napon belül lejárt hiteleknek az aránya és a volumene is emelkedett, másrészt a gyakorlatilag stagnáló 90 napon túl lejárt állományon belül nőtt a már több mint egy éve késedelmes hitelek részesedése.

Habár az újrastrukturálás fontos eszköze a rossz minőségű hitelportfólió kezelésének, annak eredményessége korlátozott, amit mutat, hogy a valaha átstrukturált hitelek nagy és növekvő részaránya esik újra késedelembe. 2011. december végén a valaha átstrukturált hitelek 24,6 százaléka 90 napon belül, további 24,6 százalékuk 90 napon túl volt késedelmes. Ugyanezek a részarányok 2012. március végén 26,4, illetve 28,1 százalékot tettek ki. Összességében tehát az
átstrukturált hitelek jóval több, mint fele vált újra késedelmessé. Mindeközben emelkedik a már többszöri átstrukturáláson átesett hitelek aránya is - állapítja meg az elemzés.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
Pénzügyi szektor Adatvédelmi szakértő: így lehet a határon nagy értékkel átutazni
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 16:30
Az Ausztriából Ukrajnába tartó, hatalmas készpénzt és aranyat szállító konvoj ügye újra ráirányította a figyelmet arra, milyen szigorú szabályok vonatkoznak a pénz határon átnyúló mozgatására. Az Európai Unióban 10 ezer euró felett kötelező bejelenteni a készpénzt az EU külső határán, és a hatóságoknak meg kell adni a pénz eredetét és a szállítás célját – mondta Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi szakjogász, a pénzmosás elleni eljárások szakértője. 
Pénzügyi szektor Elindult a jelentkezés a tavasz legizgalmasabb pénzügyi versenyére
Kormos Olga | 2026. március 6. 15:15
Március 15-ig jelentkezhetnek a gimnáziumokban tanuló diákok az immár hatodik alkalommal zajló Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre – hangzott el csütörtökön a szervezők és a támogatók képviselői által tartott sajtótájékoztatón. A négyfős csapatok három fordulóban mérik össze a tudásukat, ebből az első kettő online zajlik, a május 13-i országos döntőn viszont már személyesen vehetnek részt a vármegyei fordulók győztesei, Budapesten.
Pénzügyi szektor Gigászi nyereséggel zárták az évet a biztosítók
Herman Bernadett | 2026. március 6. 14:20
Megszedték magukat tavaly a magyarországi biztosítók. Rekordnyereséget értek el, az életbiztosítási díjbevétel megugrott, a PMÁP-os kamatesőn is sokat nyertek. 
Pénzügyi szektor Bizakodik a jövőben az OTP, bár az adóterhek tovább nőnek
Herman Bernadett | 2026. március 6. 10:43
A hitelállomány 15 százalékkal bővült talaly, a nyereség is nagyobb lett, kivéve Magyarországon, ahol egyre nagyobbak az adóterhek. 
Pénzügyi szektor Beolvadt a MagNet Bankba az egyik legkisebb hazai bank
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 12:05
A Polgári Bank integrációja a MagNet harmadik nagy akvizíciója.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG