A dán kormány hétfői bejelentése szerint az adót két lépésben szüntetik meg: 2013. július 1-jétől előbb 50 százalékra mérséklik, majd 2014. január elsejével teljesen eltörlik.
A közlemény szerint Dánia Európában az elsők között vetett ki különadót az üdítőitalokra, melynek mértéke az egyik legmagasabb a kontinensen. Az adó mostani eltörlésére egy megállapodássorozat részeként került sor, amelynek célja, hogy a dán gazdaságban megfelelő feltételek alakuljanak ki a gazdasági növekedés beindításához és a munkahelyteremtéshez.
Dánia tavaly eltörölte az egy évvel korábban bevezetett zsíradót is, mert az túlságosan költséges volt, és nem járult hozzá a dánok étkezési szokásainak megváltozásához - emlékeztetett a szövetség.
Az Európai Alkoholmentes Italgyártók Szövetsége (UNESDA) főtitkára, Alain Beaumont a közleményben kifejti: "Az üdítőitalokra kivetett különadók a végüket járják, amelyeket egyre több országban törölnek el egész Európában. Bebizonyosodott, hogy az emberek nem lesznek tőlük egészségesebbek, ugyanakkor munkahelyek szűnnek meg miattuk és csökken a gazdaság teljesítménye."
A közlemény szerint az adó eltörlésével az adó miatt korábban megszűnt mintegy ötezer munkahely nagy része újrateremthető. A dánok ugyanis jelenleg Németországba és Svédországba járnak át üdítőitalokat vásárolni.
Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?
Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!
2025. július 30. 15:30
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Brüsszelnek is üzent Tusványosról a miniszterelnöki főtanácsadó
7 perce
-
Nem tűnik távolinak a teljes összeomlás, pánikolnak az utasok – a bezzegvasútnál is gondok vannak
22 perce
-
Világélelmezési Program: a gázaiak csaknem harmada napokig nem eszik
körülbelül 1 órája
-
Egy bevásárlóközpontot is szétlőtt az orosz hadsereg Ukrajnában
3 órája
-
Kiakadt Szijjártó Péter a Nemzetközi Büntetőbíróság elmarasztalása miatt
5 órája
-
Orbán Viktor nekem olyan mint egy fiútestvér – az utca embere a fapados politikusról
5 órája
-
Fontos dolgot mondott Orbán Viktor az uniós pénzekről Tusványoson
6 órája
- A Kneecap-balhé, avagy az Orbán-kormány kinyírta a művészi szabadságot is
- Magyar versenyzőkkel tér vissza a MotoGP-világbajnokság a hétvégén
- Amerikai hitelből vásárol amerikai fegyvereket Lengyelország
- Füllentett Orbán Viktor Tusványoson? Nagy Tisza-előnyt mérhetett egy kormánypárti kutatóintézet
- Újabb súlyos ügyben marasztalták el a magyar kormányt
- Rálőttek Bindzsisztán miniszterelnökére – Ez Viszont Privát
- Elvágtatott a forint, eddig jutott!
- Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába 2025. július 21. 05:43
- Ursula von der Leyen üzent Zelenszkijnek: magyarázatot vár 2025. július 23. 17:56
- Zelenszkij meghátrált – itt van legújabb dobása 2025. július 24. 14:27
- Óriási pofont kapott a magyar kormány Varsóból – de mi áll a háttérben? 2025. július 20. 06:04
- Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány? 2025. július 15. 11:14
- Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt 2025. július 2. 12:21
- Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal 2025. július 13. 08:34
- Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába 2025. július 21. 05:43
Egy bevásárlóközpontot is szétlőtt az orosz hadsereg Ukrajnában
Oroszország szombatra virradó éjszaka 208 drónnal és 27 rakétával és légibombával támadta Ukrajnát.
Kiakadt Szijjártó Péter a Nemzetközi Büntetőbíróság elmarasztalása miatt
Szerinte kicsinyes bosszúról van szó.
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
Digitális honfoglalást hirdetett Orbán Viktor Tusványoson, Magyar Péter kemény üzenettel válaszolt
14:44
-
Elhunyt a Neumann tanára
11:20
-
1000 forinttal is nőhet a cigaretta ára
10:19
-
Apródfesztivál az egri várban – új élmények a családoknak
08:05
-
Mentőhelikopter az M3-ason – hármas karambol bénította meg a forgalmat
19:59
-
Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány?
2025. július 15. 11:14
-
Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
2025. július 2. 12:21
-
Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
2025. július 13. 08:34
-
Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába
2025. július 21. 05:43
-
Átlépett egy határt a forint
2025. július 14. 18:38
-
Erre vár Oroszország egyetlen repülőgép-hordozója
2025. július 25. 18:11
-
Óriásit hibázott Orbán Viktor a Kneecap kitiltásával?
2025. július 26. 10:11
-
Az adriai falucska, ahol a legjobb dolog, hogy nincs semmi
2025. július 26. 06:01
-
Fontos dolgot mondott Orbán Viktor az uniós pénzekről Tusványoson
2025. július 26. 11:46
-
Kitört a forinton a péntek esti láz
2025. július 25. 18:45
