A NAV vasárnap kiadott közleményében közölte: az utóbbi időben rendkívüli mértékben megnövekedett az országba postai úton beérkezett áruk mennyisége.
A közlemény idézi Suller György Attilát, aki elmondta, hogy a NAV Repülőtéri Igazgatósága az idén már több mint 12 ezer esetben végzett vám-, illetve adófizetéssel járó vámkezelést a postai forgalomban. Emlékeztetett, hogy az EU-n kívülről érkező árukat vámkezeltetni kell. Ha az áru megadott értékével kapcsolatban kétség merül fel, a vámhatóság további bizonyítékokat kérhet a reális áruérték megállapításához.
Az unión kívül élő magánszemélyektől magyaroknak küldött küldeményeket 45 euró értékig illeti meg vámmentesség, e fölött azonban már adót és vámot kell fizetni. Az áru értéke alatt azt az összeget kell érteni, amennyiért az megvásárolható - tájékoztatott a szóvivő, aki hangsúlyozta, hogy önmagában az ajándékozás ténye nem jár vámmentességgel.
Suller György Attila hozzátette, hogy a magánszemélyek által az interneten megrendelt és az Európai Unión kívülről érkező, 22 euró értéket meghaladó áruk is vám- és adókötelesek.
Az Európai Unión kívül élő magánszemélyektől érkező, 45 eurót meghaladó értékű küldemények után adót és vámot kell fizetni, az ajándékozás ténye pedig nem ad mentességet ez alól - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Veszélyes trend terjed a Mount Everesten
2 órája
-
Tűzszünet? Putyin emberei már az isztambuli tárgyalóasztalhoz tartanak
2 órája
-
Megjöttek a 12 órás lengyel adatok, durvák a számok
2 órája
-
Kína és az Egyesült Államok nem akar háborúzni az óceánon
3 órája
-
Putyin örülhet: az oroszok elfoglaltak egy települést, amiről talán még nem is hallott
4 órája
-
Már kerekesszékkel sem macerás repülni Amerikában
5 órája
-
Robert Fico kemény üzenetet küldött Brüsszelnek
5 órája
Mfor.hu Top24
- „Orbán simán hülyére veszi az uniót” – a kancellár szavai és az ukrán riogatás tették be az ajtót
- Ki fog vásárolni? Szélsőséges esetben bezombulás várható?
- Hivatalos: csökkent a kábítószer mennyisége az országban
- Többmilliárd adag fogy ebből a fájdalomcsillapítóból – most kiderült, hogy pont ellentétesen működik?
- Egy nap alatt összegyűlt a kirúgott tanárok ötmilliós perköltség
- Tűzszünet? Moszkvából Isztambulba tart Putyin delegációja
- Új korszak kezdődött a MÁV-nál – nagy változásokat hozott a június
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek 2025. május 28. 10:19
- Nagy Márton rendelkezett egyet az éjjel – itt vannak a részletek 2025. május 30. 06:33
- Éjszaka megbillent a forint, méregdrága az euró 2025. május 28. 06:23
- Megjöttek a 12 órás lengyel adatok, durvák a számok 2025. június 1. 16:19
Havi top
- Itt vannak az első adatok Romániából, az első fordulóhoz képest hatalmas a változás – frissítve, megvan a győztes? 2025. május 18. 08:18
- Megjöttek a 13 órás román adatok, továbbra is durvák a számok 2025. május 18. 13:03
- Ennyi pénz kell egy nyugdíjasnak, hogy biztonságban érezze magát 2025. május 17. 14:40
- Rózsaszín füst szállt fel a Vatikánnál 2025. május 8. 16:21
A privátbankár ajánlja
- Az orosz fegyverexport a padlón, de mi lesz az amerikaival? 2025. április 3. 05:42
Friss
Nemzetközi
Putyin örülhet: az oroszok elfoglaltak egy települést, amiről talán még nem is hallott
4 órája
Nemzetközi
Robert Fico kemény üzenetet küldött Brüsszelnek
Fico szerint az uniós forrásokból megvalósult beruházásokkal semmi gond nincs.
5 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42



Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Itt vannak az első adatok Romániából, az első fordulóhoz képest hatalmas a változás – frissítve, megvan a győztes?
2025. május 18. 08:18
-
Megjöttek a 13 órás román adatok, továbbra is durvák a számok
2025. május 18. 13:03
-
Ennyi pénz kell egy nyugdíjasnak, hogy biztonságban érezze magát
2025. május 17. 14:40
-
Rózsaszín füst szállt fel a Vatikánnál
2025. május 8. 16:21
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
top 24
-
Megjöttek a 12 órás lengyel adatok, durvák a számok
2025. június 1. 16:19
-
A román után a lengyel elnökválasztáson is elbukik ma Orbán Viktor szövetségese?
2025. június 1. 08:41
-
Robbanás Oroszországban, terrorcselekmény történt?
2025. június 1. 11:39
-
Robert Fico kemény üzenetet küldött Brüsszelnek
2025. június 1. 13:26
-
Hiába keménykedik, nem hisznek az amerikai védelmi miniszternek
2025. június 1. 09:32
