A távközlési piac legnagyobb hazai szereplője a távközlési adó módosítása után azonnal közölte, a korábbiakhoz képest nagyobb mértékű EBITDA-csökkenést vár, mivel az adóból származó adóterhelés nő. A második Varga-csomag keretében a cég telefonadóját augusztustól 2-ről 3 forintra emelik, a havi plafont pedig 2500-ról 5000 forintra. Az adóemelés a magánszemélyeket nem érinti, náluk maradt az adó felső határa is, vagyis 2500 forintnál biztosan nem fizethetnek be többet ezen a címen egy hónap alatt.
A Magyar Telekomot terhelő távközlési adó várható összege 2013-ban a korábban bejelentett 20 milliárd forintnál magasabb, 25 milliárd forint körül várható. 2014-ben a távközlési adó becsült összege 28 milliárd forint körül alakul előzetes becsléseink és a jelenlegi törvényszöveg alapján - közölte a cég a Privátbankár szerkesztőségével.
A magasabb távközlési adó, valamint a nyereségességre szintén kedvezőtlenül ható romló macedóniai piaci körülmények miatt a cég arra számít, hogy az EBITDA nagyjából 9-12%-kal csökken 2013-ban 2012-höz képest, szemben az év elején prognosztizált 4-7%-os csökkenéssel. A szinten tartást előrevetítő bevételi, és 5%-os CAPEX csökkentési célkitűzésünk változatlan marad.
Az augusztus 1-étől életbelépő adóemelések az év hátralévő részében havonta 1 milliárd forintnyi nem várt plusz kiadást jelentenek a Telekomnak.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Fico beszélt Zelenszkijjel, működik a csővezeték a szlovák kormányfő szerint
körülbelül 1 órája
-
Rosszul indult a nap az amerikai tőzsdéken
körülbelül 1 órája
-
Határ a csillagos ég? A 4iG terveiről is beszélt
2 órája
-
Azonnali menekülésre szólítják fel az amerikaiakat Izraelből
2 órája
-
Arab befektető száll be a 4iG-ba
2 órája
-
Örülhet Merz kancellár: pöttömnyi lett az infláció Németországban
3 órája
-
De mivel fizetnek majd a robotszolgáink?
3 órája
Mfor.hu Top24
- Idén még több iskolahalasztási kérelem érkezett az Oktatási Hivatalhoz
- Tovább menetel a forint
- „Türelmünk pohara betelt” – nyílt háborút indított Pakisztán péntek hajnalban
- Ekkora energiatároló még nem volt Magyarországon – eddig
- Legyőzhető ellenfelet kapott a Ferencváros a legjobb 16 között az Európa Ligában
- Szimbolikus győzelmet és uniós milliárdokat arathat Orbán Viktor a Barátság vezeték ügyében
- Ez komoly bajt is jelezhet: négy és fél éves mélypontra süllyedt a foglalkoztatás
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég 2026. február 20. 19:30
Havi top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Rosszul indult a nap az amerikai tőzsdéken
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Örülhet Merz kancellár: pöttömnyi lett az infláció Németországban
Februárban a vártnál kevésbé nőttek a fogyasztói árak Németországban.
3 órája
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Elindultak a katonák a „kritikus végpontokat” védeni – 20 helyszínt erősítenek meg péneken, majd negyvenet hétfőn
14:48
-
Gyorshír: Egerbe érkezik Magyar Péter március 3-án
14:07
-
Szerencsekoncertek tavasszal – Egerben is sztárfellépők érkeznek
11:41
-
Az egri városvezetés már megint az egyháznak ad ingatlanokat, és bevallja, hogy úgy veszi át a laktanyát, hogy fogalma sincs, milyen állapotban van.
07:36
-
Kora tavaszias idő várható
06:26
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Amíg aludt, kitört egy újabb háború
2026. február 27. 07:03
-
Nukleáris katasztrófa réme kényszerítette tűzszünetre az oroszokat és az ukránokat
2026. február 27. 10:47
-
Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
2026. február 27. 12:14
-
Nem fogja elhinni, mennyibe kerül az euró
2026. február 27. 07:24
-
Embereket küld Orbán Viktor a Barátság vezeték megrongálódott részéhez
2026. február 27. 13:03

