3p
A reklámadó megemelésén kívül a SZÉP-kártyát megpróbálják kihúzni a cafeteria-adóemelés alól. A távközlési cégektől visszavonnak egy belengetett kedvezményt. Nem sok ideje volt az ellenzéknek a gondolkodásra.

Nem csak az RTL Klub további szorongatásáról volt szó az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának ülésén.

A SZÉP-kártya felé terelik a cafeteriát az adóemeléssel

Pankucsi Zoltán ismertetése szerint a cafeteria rendszert úgy változtatnák meg, hogy 200 ezer forintig lényegében változatlan formában, elemekkel és adóterheléssel lehetne nyújtani a jövőben is. Közölte, 200 ezer és 450 ezer forint között SZÉP-kártya formájában lehetne a ma ismert adóteher mellett cafeteria juttatásokat nyújtani, 450 ezer forint felett 51,3 százalékos lesz az adóteher.

Nem lesz internetadó - de nem lehet levonni a társasági adót a távközlésiből

A helyettes államtitkár kitért arra, hogy az adótörvények "talán legtöbb vitát" kiváltó pontja a távközlési adó kiterjesztése volt. Mint mondta, ennek visszavonására mind a gazdasági, mind a törvényalkotási bizottság benyújtott egy javaslatot.

Hozzátette: azt is kezdeményezik, kerüljön ki a távközlési adóból az a rendelkezés is, amely lehetővé tette a társasági adó beszámítását a távközlésiadó-kötelezettségbe az érintett szolgáltatók számára.

Pankucsi Zoltán beszámolt arról, hogy további vizsgálatokat tartanak szükségesnek, ezért egyelőre nem lesz előzetes kutatás-fejlesztési szakhatósági minősítés előírva társaságiadó-kedvezménynél.

Hajnalban küldték át a terjedelmes anyagot

Tállai András, a NGM parlamenti államtitkára úgy értékelte, hogy valóban terjedelmes módosításokról van szó, de kevés benne az érdemi, mindössze néhány ilyen van csak. A módosító javaslatok jelentős része az állami támogatások európai uniós besorolásának változásából ered - jegyezte meg.

Szilágyi György (Jobbik) azt firtatta, milyen hatástanulmányok készültek a jövedéki biztosítékok megváltoztatásáról. Mind a jobbikos, mind az MSZP-s képviselők kifogásolták, hogy a terjedelmes háttéranyagokat az éjszaka folyamán kapták meg, ezért a szocialisták többször is kezdeményezték, hogy az adótörvényekkel összefüggő módosításokat ne a nap folyamán tárgyalja a bizottság.

Tóth Bertalan (MSZP) közölte, hogy párttársaival együtt kivonul a bizottság üléséről. Ezt azzal indokolta, hogy nem lehet az országgyűlési képviselőket olyan helyzetbe hozni, hogy egy hajnalban kiküldött háttéranyaggal kapcsolatban csak kormány érvelését vegyék figyelembe, mert nincs idejük arra, hogy azt szakértőkkel megvitassák.

Hiányolta, hogy a kormány képviselői nem beszéltek arról, Norvégiával miért szűnik meg az áfavisszatérítési viszonosság. Nem támogatják sem a módosításokat, sem az eljárást - közölte, majd képviselőtársaival elhagyta a termet.

Bemondásra 20 milliós csökkentés

A bizottsági ülés végén döntöttek "a módosítási szándékokról", amelyek többségét támogatta a testület.  Gulyás Gergely fideszes bizottsági elnök szóban jelentette be, hogyan változtassanak meg egy módosítót. Úgy tette fel szavazásra a jövedéki biztosítékokkal kapcsolatos egyik módosító javaslatot, hogy "ha éves nettó árbevétele magasabb, mint 300 millió forint, de nem haladja meg a 600 millió forintot a jövedéki biztosíték összege 40 millió forint". Az eredeti javaslat szerint 60 millió forint lett volna - jegyezte meg. Ekkor Szilágyi György szót kért és azt javasolta, hogy ha így megy a kodifikációs munka, akkor ne 40 millió, hanem 30 millió legyen a jövedéki biztosíték.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG