1p
Kiderült, mire kell a Matolcsy György által csütörtökön említett 300 milliárd forint, amit a frakcióval közösen nagyrészt a tranzakciós illeték kiterjesztésével vélt megtalálni a kormány. Orbán Viktor napirend előtt ismertette a kormány 10 pontos munkavédelmi akciótervét; ebben jelentős átalakítások és könnyítések szerepelnek.

1-3: Csökkentik a járulékokat

A 25 éven aluliak és az 55 éven felüliek munkáltatói terheit megfelezi a kormány. A 25-54 éves kor közötti, képzettséget nem igénylő munkakörben dolgozók után fizetett munkáltatói járulékot szintén megfelezik. Ez utóbbi rendelkezés a FEOR 9-es főcsoportba tartozó munkavállalókra vonatkozik.

4-5: Elengedik a járulékokat

A tartós munkanélkülieket alkalmazó vállalkozások esetében az első 2 évben 100, a 3. évben 50 százalékkal csökkentik a munkáltatói járulékokat. A szülés után gyedről, gyesről visszatérők után 2 évig nem kell majd járulékokat fizetni

6: Havi 50 ezer, és az összes adó letudva

A kisadózók adó és adminisztrációs terheinek csökkentését, számukra tételes adózás bevezetését javasolta Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint a 6 millió forint alatti árbevételű, mikrovállalkozások számára az adófizetés rendkívül egyszerű, választható formáját kínálják majd, így aki ezt választja, annak egyetlen adót kell fizetnie, főállású kisadózó esetében havi 50 ezer forintot, mellékállásban 25 ezer forintot. A kisadó kiváltja a társasági adót, a személyi jövedelemadót, a járulékokat és a szociális hozzájárulási adót - tette hozzá.

7:16 százalékos adó a kisvállalatoknak

Új 16 százalékos kisvállalati adót vezet be a kormány, ami kiváltja a társasági adót, a szakképzési hozzájárulást, a személyi jövedelemadót, az osztalék után fizetendő egészségügyi hozzájárulást. Az adó alapja a nyereség és a bérköltség összege.

8: Pénzforgalmi szemléletű áfa

Az 500000 euró alatti árbevétellel működő vállalkozásoknak csak akkor kell befizetniük az áfát, ha azt nekik már kifizették.

9:Számviteli lazítás a devizázóknak

A számviteli szabályok átalakításával segítenének azokon a vállalkozásokon, akik árfolyamveszteséget szenvedtek el devizaügyleteiken: 2012-2013-ban nem kell beszámítani a kedvezőtlen árfolyammozgás miatt bekövetkező tőkeveszteséget.

10:Felszabadítják a házipénztárt

A házipénztárra vonatkozó szabályozás jelenleg számos korlátozást tartalmaz, ezeket megszüntetné a kormány.

Miből lesz erre pénz?

Természetesen a tranzakciós illetékből. Orbán Viktor arra számít, hogy a kormány hétfőn ismertetett munkahelyvédelmi akcióterve is vitákat fog kiváltani, de közlése szerint a kabinet ezeket a vitákat is megvívja, és nem enged a céljaiból, a munkahelyteremtésből, a munkahelyek megőrzéséből és a foglalkoztatás növeléséből. Orbán köszönetet mondott Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek, a Fidesz-KDNP-frakciószövetségnek és a gazdasági bizottságnak, amiért kidolgozták azt a megoldást, amellyel a pénzügyi tranzakciós illeték megteremti a munkahelyvédelmi akciótervhez szükséges költségvetési forrásokat

A 300 milliárdos program fedezete a korábbi bejelentések szerint egyrészt a tranzakciós illeték MNB-re való kiterjesztéséből származna - ez azonban elemzők szerint nem jelent feltétlenül külső forrásbevonást, hiszen a jegybank eredményét, ha csúszással is, de a büdzsének kell állnia. Ugyanígy  a Magyar Államkincstár keretében végrehajtott pénzügyi műveletekre kivetett adó is inkább az egyik zsebből helyezheti át a pénzt a másik zsebbe. További 100 milliárdot a költségvetési tartalékból "venne kölcsön" a nemzetgazdasági miniszter.

Az MNB részéről érthető módon a program egyik fedezetét jelentő elképzelést kemény kritikák érik: Simor András szerint a törvénymódosítás, amely a jegybankra tranzakciós illetéket vetne ki, értelmezhetetlen, veszélyes és jogellenes. Részletek >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG