1p
Összesen egy adófizetőt hatott meg a távközlési berendezések védelmén dolgozó alapítvány elszántsága, ez a szervezet 122 forintot kapott a NAV adatai szerint az szja 1 százalékos felajánlásokból. Az adóhatóság által nagyjából kéthetente frissített listán a rák elleni küzdelmet a zászlajukra tűző szervezetek vannak az élen, vagyis a legtöbb felajánlást ők kapták eddig.

A NAV a már kifizetett 1 százalékos támogatásokról vezet nyilvántartást, most a nagyobb roham végeztével képet kaphatunk arról, hogy a tavalyi évről a jövedelmüket bevalló adózok kiket támogattak a legtöbb pénzzel. A lista nem teljes, hiszen a részletfizetést választó adózok (erre bizonyos esetekben lehetőség van) majd csak őszig fogják befizetni az adójukat, és az ő felajánlásaikat csak ezután juttatják el a kiválasztott szervezetekhez - magyarázza a Privátbankár kérdésére Linczmayer Szilvia, az adóhatóság szóvivője. Vagyis elképzelhető, hogy a listán októberben lesz majd egy kisebb változás, akkor majd újra ránézünk, de a kép már most is szinte teljes.

Budapest az élbolyban

Valamivel több mint 1,8 millió adózó 1 százaléknyi felajánlását juttatták el eddig a kiválasztott szervezetekhez, a NAV eddig ezen a címen 7 milliárd forintot utalt át. A legfrissebb listán összesen 23 500 szervezet van, a prímet azonban egyértelműen a budapesti székhelyű alapítványok viszik, ők vannak a lista első 22 helyén. Összesen 703 olyan szervezet van, mely legalább 1 millió forintot kapott és 76 olyan, akik kevesebb mint 1000 forinttal kell, hogy beérjék. Tizenhat olyan alapítvány van, amely elmondhatja, hogy 10 ezernél is több támogató gondolt rájuk, a pénzösszeget tekintve abszolút első Daganatos.hu Alapítványt pedig több mint 100 ezren segítették adójuk 1 százalékával. A lista első négy helyezettje több mint 100 millióval zárta az egyszázalékos kampány időszakát, összesen 14 végeztek 50 milliónál is több bevétellel.

A lista első 20 helyezettje között főleg a daganatos illetve más betegségben szenvedő gyermekek gyógyulását segítő alapítványok és szervezetek vannak felülreprezentálva, de befértek ide az állatvédők is, a legelőkelőbb helyen a Rex Kutyaotthon áll, majd' 90 millió forinttal, de madárvédelemre is jutott 42 millió. Kifizetődő volt a nagy médiakampány a Bátor Tábornak is, a krónikus betegségekkel küzdő gyerekek nyári tábora több mint 77 millió forintnyi támogatást gyűjtött. A Magyar Vöröskereszt a 29. helyen áll, ha a támogatások összegét nézzük, ők 20 milliónál valamivel többet kalapoztak össze.

A Top 50-be bekerült a fővárosi állatkert is a maga 16 milliójával, azonban a hasonló nevű alapítvány összeszedett majdnem ennyi pénzt, ezzel már ők is a Top 20 tagjai lennének. A tanintézmények közül a súlyos anyagi gondokkal küszködő ELTE Radnóti Miklós gyakorló gimnáziumának alapítványa végzett a legjobb helyen, 11 millióval lett "gazdagabb" az iskola, az 59. legnagyobb támogatási összeget kapták eddig. Kimondottan sporttal foglalkozó társaságért a lista 269-edik helyére kell lapoznunk, itt a székesfehérvári hoki-utánpótlásért dolgozó egyesület került elő a maga 2,1 milliójával.

TOP 10 - a legtöbb felajánlást kapó szervezetek
Szervezet Támogatás
(millió, ft)
Felajánlók száma
(fő)
Daganatos.hu Alapítvány 328,06 107319
Gyermekrák Alapítvány 203,9 62187
Gyermekmentő Támogató Alapítvány 110 33726
Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány 106,6 24077
Rex Kutyaotthon Alapítvány 89,5 22002
Bátor Tábor Alapítvány 77,24 15110
Szent Márton Gyermekmentő-szolgálat
Közhasznú Alapítvány
69,77 17583
Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány 67,6 19354
Rákosmenti Noé Bárkája Állatotthon
Alapítvány
66,6 15787
Dévai Szent Ferenc Alapítvány 59,43 9590



Milliárdosok alapítványa is a listán

A leggazdagabb magyarok közül többen ezen a listán is ott vannak alapítványaikon keresztül. A mentorprogramjaival a tehetséges gyerekek tanulmányait segítő Csányi alapítvány például 10,5 millió forintot gyűjtött az 1 százalékokból, a Wáberer György tulajdonában lévő Waberer's Holding szociális alapítványa pedig 2,2 milliót szedett össze, majdnem annyit, mint a gyermekvasutasok. Demján Sándor ösztöndíjakat osztogató alapítványa ugyanakkor egy petákot sem kapott.

Egy-egy cél vagy szervezett azonban több csatornán keresztül is kaphat az 1 százalékokból, ahogy ezt az állatkertnél is láttuk. Az SOS Gyermekfalu alapítványa például 37 milliót gyűjtött, de ehhez még hozzájön a gyermekfalu baráti köre által összeszedett 2,2 millió forint is.

A horgászegyletnek is jutott egy pár ezres

A lista elején leginkább a beteg gyerekekkel foglalkozó szervezeteket, kórházakat találunk, de népszerű adakozási cél volt az állatvédelem, a menhelyek is, ahol főleg a kutyások tudtak sok pénzt összeszedni. A közszektor modernizációjáért küzdő corvinusos szervezet már keveseket hatott meg, a legkevesebb kasszírozók között főleg kistérségeket és falusi alapítványokat találunk, ezek nagy része turizmussal vagy műemlékvédelemmel foglalkozik, de szép számmal vannak itt polgárőr-egyesületek és horgászegyletek is, de találtunk egy transzperszonális egyesületet is. A lista hátsó traktusában végzett sok iskola, közülük rengeteg csak pár ezer forinthoz jutott így, holott a volt diákok mozgósítása nagyon is kifizetődő ezen a téren, a kőbányai Szent László Gimnázium például több mint 2 millió forintot szedett így össze.

Bár vannak egyházi kötődésű egyesületek is a listán, illetve egyházi fenntartású iskolák is, a történelmi egyházak erről a listáról hiányoznak, nekik az adó másik 1 százaléka ajánlható fel. A személyi jövedelemadó 1+1 százalékának felajánlásáról az ún. EGYSZA nyomtatványon rendelkezhetnek az adózók, ez nemcsak az egységcsomagban található meg, de letölthetjük a NAV honlapjáról is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG