3p

Iráni különleges egységek érkeztek, hogy megvédjék a legfontosabb szíriai orosz bázist, ahonnan válogatás nélkül bombáznak az orosz gépek.

Legkevesebb 25 halálos áldozata volt azoknak a légicsapásoknak, amelyeket vasárnap a szíriai kormányerők mértek orosz szövetségeseikkel a dzsihadista lázadókra Szíria északnyugati részében – közölték hétfőn hajnalban a fehér sisakosokként ismert, Szíriában tevékenykedő önkéntes polgári védelmi erők. A NATO négy tagállama vasárnap este a szíriai konfliktus „azonnali deeszkalációjára” szólította fel az érintett feleket.

Az orosz és szíriai vadászgépek vasárnap a lázadók kezén lévő Idlibet támadták Szíria északi részén – közölték katonai források, és Bassár el-Aszad szíriai elnök ígéretet tett rá, hogy visszaszorítja az Aleppóba betörő fegyvereseket is. A hadsereg közleménye szerint az elmúlt napokban számos várost visszafoglaltak a lázadóktól.

Vasárnap légicsapás érte a négymillió lakosú Idlib központjának egyik zsúfolt lakónegyedét is, ahol a helyi mentőszolgálat legkevesebb hét halottról és sok sebesültről számolt be.

A fehér sisakosok az X-en arról írtak, hogy az Idlib és Aleppo elleni légitámadások halálos áldozatai között tíz gyermek is volt. Továbbá közölték, hogy november 27. óta az szíriai és orosz légicsapások miatt már 56-an haltak meg, közük 20 gyermek.

Egyéb hírek szerint iráni különleges erők érkeztek az orosz légierő szíriai legfontosabb bázisára, a khmeimimi légibázisra, hogy megerősítsék annak védelmét. Oroszország szíriai pozíciói azért is fontosak az oroszok számára, mert ezek biztosítják az összeköttetést Afrika irányába is – itt szállnak le például tankolni azok az orosz gépek, amelyek Afrikába szállítanak fegyvert és utánpótlást az ott aktív orosz vagy orosz irányítás alatt álló erőknek.

Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország és Franciaország a vasárnap késő este kiadott közös közleményében azonnali deeszkalációra szólított fel Szíriában, miután A Hajat Tahrír as-Sám (HTS) nevű dzsihadista csoport és a vele szövetséges lázadószervezetek fegyveresei a jelentések szerint a hétvégén elfoglalták Aleppót, amely a szíriai kormányerők ellenőrzése alatt állt.

„Szorosan figyelemmel kísérjük a szíriai fejleményeket, és sürgetjük a deeszkalációt valamennyi fél részéről, valamint a civilek és az infrastruktúra védelmét, hogy megakadályozzuk a további kényszerű elvándorlást és a humanitárius segélyek megszakadását” – fogalmazott a négy NATO-állam a közös nyilatkozatában.

Szíriai lázadók imádkoznak az északnyugat-szíriai Aleppóban 2024. november 30-án. A Hajat Tahrír as-Sám (HTS) elnevezésű dzsihadista lázadószervezet és a szövetségeseik november 27-én indított offenzívájuk során elfoglalták Szíria második legnagyobb városa, Aleppó nagy részét, valamint olyan településeket Aleppó és Idlíb térségében, amelyek eddig a kormányerők ellenőrzése alatt álltak
Szíriai lázadók imádkoznak az északnyugat-szíriai Aleppóban 2024. november 30-án. A Hajat Tahrír as-Sám (HTS) elnevezésű dzsihadista lázadószervezet és a szövetségeseik november 27-én indított offenzívájuk során elfoglalták Szíria második legnagyobb városa, Aleppó nagy részét, valamint olyan településeket Aleppó és Idlíb térségében, amelyek eddig a kormányerők ellenőrzése alatt álltak
Fotó: MTI/EPA

„A jelenlegi eszkaláció csak aláhúzza, hogy sürgősen szükség van a konfliktus szíriai vezetésű politikai megoldására”, az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2254-es határozatával összhangban – fűzték hozzá a közleményben arra a 2015-ös határozatra utalva, amely béketárgyalásokat szorgalmazott a szíriai kormány és az ellenzéki erők között.

Mindeközben szíriai katonai források szerint Irakból több tucat, Irán által támogatott milicista lépte át a határt, hogy utánpótlást biztosítson a kormányerőknek és támogassák őket a fegyveres felkelők elleni küzdelemben az ország északi részén.

(via MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Nyugtalan estéje volt a románoknak az orosz drónok miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 16:57
Felszállt két román vadászgép. 
Nemzetközi Zelenszkij megerősítette: leül tárgyalni Trumppal a területi kérdésekről
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 15:05
Az ukrán elnök elutazik az amerikai elnökkel egyeztetni.
Nemzetközi Kudarcot mondott a kormányalakítás, jön az előválasztás Koszovóban
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 11:58
Február óta nem sikerült a kormányalakítás.
Nemzetközi Napokon belül találkozhat Trump és Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 11:12
Amerikai sajtóértesülések szerint.
Nemzetközi Felszálltak a lengyel vadászgépek egy ólálkodó orosz repülő miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 10:26
A lengyel légtér közelében repült.
Nemzetközi Putyin újabb bírálója kerül börtönbe
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 09:48
Háborúpárti, de Putyint kritizálta.
Nemzetközi Kellemetlen találatot vihetett be Ukrajna az oroszoknak
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 08:55
Robbanások történtek egy olajfinomítónál.
Nemzetközi Trump egy katonai csapással ünnepelte a karácsonyt
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 08:25
A Iszlám Államot támadta Nigériában az Egyesült Államok.
Nemzetközi Ötven éve nem láttak ilyet Szomália fővárosában
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 16:31
Mogadishunak a lakói csütörtökön önkormányzati választásokon szavaztak. Ezeket a voksolásokat annak érdekében tartották, hogy előkészítsék az utat a kelet-afrikai ország első közvetlen, országos választásaihoz, amelyekre több mint fél évszázada nem került sor.
Nemzetközi Még nem volt elég a japán jegybank elnökének?
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 14:10
A japán jegybank elnöke, Ueda Kazuo csütörtökön a kamatemelés folytatásáról beszélt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG