5p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A BUX emelkedik, a Telekom kilőtt a gyorsjelentése után. Másutt a csodálatos csütörtök után elfáradtak a tőzsdék, nem alakult ki egyértelmű irány. A földgáz a következő szezonban is elegendő lehet Európában. Az égig fog nőni az Nvidia árfolyama?

Pénteken nincs egyértelmű irány a nyugat-európai tőzsdéken, az indexek csekély mínuszban vagy csekély pluszban állnak. Az amerikai határidős indexek pedig minimális süllyedést mutatnak a csütörtöki tűzijáték után.

Akkor ugyanis gyönyörű napjuk volt a tőzsdéknek, az amerikai S&P 500 index 2,1, a Nasdaq technológiai mutató 3,0 százalékkal lőtt ki. De a német DAX is új történelmi csúcsokra száguldott. Az Nvidia csipgyártó volt a fő katalizátor, amely a gyorsjelentése utáni napon  megdöbbentő összeggel, 277 milliárd dollárral növelte értékét, miközben 16,4 százalékkal ugrott az árfolyama.

A BUX index 0,3 százalékkal emelkedik, miközben a Mol és a Richter 0,4-0,5 százalékkal drágul, az OTP hasonló mértékben esik. Kilőtt a Telekom a jó gyorsjelentése után, 2,9 százalékkal 828 forintra ment fel. Az euró/forint 388,50, ami 60 fillérrel magasabb a csütörtök estinél.

Árfolyam

Remekelt a Telekom

A vártnál nagyobb bevétellel és nettó profittal zárta a negyedévet a Magyar Telekom, emellett 65,56 milliárd forintos részvényesi juttatás kifizetése mellett döntött a vezetőség. Ebből 41,56 milliárd juthat osztalékra és 24 milliárd a részvény-visszavásárlási programra – írta a K&H Értékpapír.

Részvényenként ez 44,7 forintos osztalékot jelent, amely a jelenlegi árfolyamhoz képest 5,5 százalék körüli osztalékhozamot képez. A részvények visszavásárlása pedig 3,2 százalékos hatásnak felelne meg.

Emellett optimista előrejelzéseket tett közzé a menedzsment, idén 130 milliárd forint is lehet a tisztított profit, ami közel 40 százalékos éves növekedést jelentene. A brókercég pozitív árfolyamreakcióra számít, ahogy az Erste Befektetési Zrt. is.

Mitől ilyen alacsonyak a gázárak?

Európa fellélegezhet, mivel a jelek, mint a tárolók magas szintje arra utalnak, hogy a kontinensnek a következő télen sem kell ellátási gondokkal szembenéznie – írja az Investing.com. Emiatt a 20 eurós szint közelében lévő tavalyi mélypontokat célozhatják meg az árfolyamok. Az áresés okait így foglalják össze:

  • Meleg volt a téli időjárás.
  • Európában (az időjárástól függetlenül is) csökkent a földgáz iránti kereslet a lakosság és a gazdálkodók oldaláról egyaránt, az energiatakarékosság, a megújuló energia felhasználása révén. (Az EU országai 2021 és 2023 között mintegy húsz százalékkal csökkentették a földgázfogyasztást.)
  • A kínálat diverzifikálódott, többféle beszerzési forrás van most, ez is az árcsökkenés mellett szól.
  • A következő hónapokra vonatkozó időjárási előrejelzések is viszonylag magas hőmérsékleti értékeket mutatnak.

A hollandiai földgáz árfolyama, függőleges vonallal az orosz invázió kezdete. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A hollandiai földgáz árfolyama, függőleges vonallal az orosz invázió kezdete. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Nem fenyegeti veszély az ellátást?

Az európai gázkereslet a becslések szerint 2025-ben éri el a csúcspontját, ezt követően pedig a megújuló energiaforrások (RES) terjedése miatt várhatóan folyamatosan csökken. A cikk szerint az ellátási lánc esetleges megszakadásaitól eltekintve

nincsenek olyan jelentős tényezők a láthatáron, amelyek az energiaválság veszélyének visszatérésével fenyegetnének Európában.

A földgázárak csökkenő tendenciája pedig kiváló hír az európai gazdaság számára.

Elindult a kamateső

Ezen a héten több százmilliárd forintnyi kamatot fizetnek ki a korábban kibocsátott lakossági állampapírok a befektetőiknek – írja az ÁKK Zrt. hírlevele, egyes eseteket tekintve némileg késve. Ezután természetesen az állampapírokat népszerűsítik, szerintük “a lakossági állampapírok továbbra is kiváló lehetőséget kínálnak a biztos befektetésben gondolkodóknak”.

Lehetőséget kapnak a befektetők, hogy a pénzt újra befektetve tovább növeljék megtakarításaikat.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy sokakat elszomorít a lakossági kamatok jelentős esése, az utóbbi hónapokban minden esetben egy számjegyűvé váltak. De elvileg ez is elég lehet, ha az infláció a prognózisok szerinti 4-6 százalék lesz az idén. A témáról szóló fontosabb cikkeink:

Történelmi csúcson a bitcoin

… legalábbis 14 országban, amelyek a világ népességének mintegy 13, a világ GDP-jének pedig nagyjából hét százalékát teszi ki a MilkRoad szerint. Ezek a történelmi csúcsok persze helyi valutákban értendők, és a legfőbb okuk, hogy az adott országban kiugróan magas infláció és devizaleértékelődés következett be az elmúlt években. Így Argentínától Nigériáig az inflációs ráták az egekbe szöktek. A dél-amerikai országban például épp elérték a 254 százalékot.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

(Dollárban számolva a bitcoin 52 ezernél még mintegy 25 százalékkal van a 69 ezres történelmi csúcsa alatt.)

A csipgyárak az égig nőnek?

Meddig nőhet még az MI (mesterséges intelligencia) chip-ek piaca? – teszi fel a kérdést az MBH Bank Nyrt. Monitor blogja. A legfrissebb előrejelzések szerint a mai mintegy 15 milliárd dolláros értékről évente átlagosan 40-45 százalékkal növekedve 2030-ig elérheti a 230 milliárd dolláros értékesítést. De találunk olyan elemzést is, amely szerint addigra közel 350 milliárd dollárt érhet.

Bár sok gyártónak van már MI-chipje, ezek tervezését és tesztelését két szereplő uralja: az Nvidia (mintegy 92 százalékban) és az AMD. Ennek alapján drága vajon napjaink egyik legfelkapottabb részvénye, az Nvidia, vagy sem?

Drága-e az Nvidia?

“Sebtiben összeállított DCF-modellünk azt mutatja, hogy a befektetők jelenleg azt árazzák, az Nvidia 2033-ig lefölözi a piac 90 százalékát”. Meg tud magánál tartani minimum 40 százalékot a bevételből (ennyi profitmarzs), mindezt csak mintegy tíz százalékos tőkeköltséggel. Ráadásul közben nem adósodik el.

Hogy ez túlzó várakozás-e vagy sem, azt mindenki döntse el maga teszik hozzá.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 37250 36590 37250 +1,80% 0 0 5 277 848 710 HUF 2026-01-12 17:13:58
MOL 3196 3172 3232 -0,12% 0 0 1 402 390 980 HUF 2026-01-12 17:05:34
MTELEKOM 1864 1846 1868 +0,11% 0 0 307 231 008 HUF 2026-01-12 17:07:54
RICHTER 10200 10170 10310 -0,78% 0 0 1 100 464 150 HUF 2026-01-12 17:13:41
OPUS 556 552 558 +0,18% 0 0 57 525 335 HUF 2026-01-12 17:05:08
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megfázott a forint, nem bírt el az euróval
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 18:26
Gyengült a forint hétfőn a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az OTP, fordulatot hozott a hétfői kereskedés
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 875,29 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 117 385,41 ponton, új csúcson zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Trump bevinne egy gyomrost a bankoknak, ez rontotta el az amerikai nyitást
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 16:52
Kellemetlenkedik a pénzpiacon.
Részvény / Deviza / Áru Csak az OTP tartja magát a téli hidegben
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,72 pontos nyitás után kismértékben gyengült hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Varga Mihály: remekelt a forint, hát még a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 12:43
Varga Mihály jegybankelnök évindító sajtótájékoztatóján beszélt minderről hangsúlyozva a további pénzügyi stabilitás fontosságát is.
Részvény / Deviza / Áru Ebéd előtt sincs nagy étvágy a pesti börzén
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 11:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a BUX plusz 0,72 pontos nyitás után csökkent hétfőn délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Új csúcsra lökte a Trump-adminisztráció a nemesfémeket
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 10:12
Újabb mozgalmas hét indult a pénzpiacokon, a BÉT sem maradt ki.
Részvény / Deviza / Áru Jól összekócolta magát a forint – ezt nézze
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 07:33
Bizonytalanul vetette bele magát a magyar fizetőeszköz az újabb hétbe.
Részvény / Deviza / Áru Fagyási sérüléseket szenvedett a forint
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 10:11
A hazai fizetőeszköz gyengébben zárta január első teljes üzleti hetét, mint ahogyan nyitotta.
Részvény / Deviza / Áru Az új év első hete is óriási rekordot hozott a londoni tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 08:42
Tízezer pont feletti rekordon zárta az idei első teljes kereskedési hetet a Londoni Értéktőzsde FTSE 100-as indexe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG