Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában
Március 10-én ünnepélyes gála keretében osztottuk ki a Privátbankár.hu Klasszis 2016 díjakat, amelyek a hazai alapkezelői szakma legjobb teljesítményeit hivatottak elismerni. Az év alapkezelője a Concorde Alapkezelő, az év portfóliómenedzsere Zsiday Viktor, az év részvénybefektető alapja a K&H Navigátor lett.

A befektetési alapok szerepe a megtakarítások között tovább nő, a Bamosz adatai szerint tavaly is 246 milliárd forinttal, 4,5 százalékkal nőtt a szervezet tagjai által kezelt tőke, és év végén 5739 milliárd forintot tett ki. E hatalmas megtakarítás-tömeg, az ágazat növekvő jelentősége fontossá teszi, hogy az alapokat és kezelőiket szakmailag értékeljük, díjazzuk.

A Privátbankár.hu március 10-én ünnepélyes gála keretében harmadik alkalommal osztotta ki az általa alapított Privátbankár Klasszis díjakat, amelyek a hazai alapkezelői szakma legjobb teljesítményeit hivatottak elismerni.  A díjak egy része a hozamok és kockázatok objektív értékelése alapján, más részük a szakma és a nagyközönség szavazatai alapján dőlt el.

Az „Év alapkezelője 2016” a Concorde Alapkezelő Zrt., az „Év portfóliómenedzsere 2016” Zsiday Viktor (Concorde Alapkezelő) lett a szavazatok alapján. A Dorsum Zrt. különdíját, az „Év feltörekvő portfóliómenedzsere 2016” címet Szőcs Gábor (Concorde Alapkezelő) kapta meg. Ez utóbbinál a 35 év alatti jelöltek között dőlt el a verseny.

A Budapesti Értéktőzsde különdíja, az „Év legjobb hazai részvénybefektető alapja 2016” azt veszi figyelembe, hogy melyik hazai alap növelte a benne levő magyar részvények értékét, és melyikben van abszolút értékben is sok hazai részvény. Ennek alapján a díjat a K&H Navigátor kapta. Az „Év Legdinamikusabban Növekvő Alapkezelője 2016” esetében pedig az alapkezelő piaci részesedésének növekedése volt a mérvadó, itt a K&H Alapkezelő győzött.

Az alapok értékelésénél pusztán a hozam figyelembe vétele nem elegendő, hiszen nem mindegy az sem, milyen kockázat mellett érték el az eredményt. Ezért összetett, hozamot és kockázatot (hozamszórást) is figyelembe vevő mutatókat dolgoztunk ki. (Ezek leírása itt található.)

Az „év legígéretesebb alapjai” csoportban az említett objektív mutatók alapján a 2015-ös évben legjobban teljesítő alapokat értékeltük néhány alapkategóriában, amelyek viszonylag rövid távú, egy éves befektetésre is alkalmasak. Ennek az az előnye, hogy a viszonylag frissen, egy-két éve indult, de jól startoló alapokról is ad képet.

A legtöbb alapot azonban több éves időtávra ajánlják a befektetőknek, mert a vagyonkezelési teljesítmény rövidebb távon túl nagy, véletlenszerű ingadozást is mutathat. Az „év legjobb alapjainak” díjcsoportja ezért három évre tekint vissza az időben, szintén az említett hozam- és szórásmutatók figyelembe vételével.

Reményeink szerint a Privátbankár.hu Klasszis díj egyfajta megkülönböztető jelzés is, amely segíthet a befektetőknek kiválasztani a rendkívül széles befektetésialap-palettáról a legkiválóbb termékeket.

Privátbankár.hu Klasszis - Az Év Portfoliómenedzsere 2016 Zsiday Viktor
CONCORDE Alapkezelő
Privátbankár.hu Klasszis - Az Év Alapkezelője 2016 CONCORDE Alapkezelő
Dorsum Zrt. különdíj -  Privátbankár.hu Klasszis - Az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere 2016 Szőcs Gábor
CONCORDE Alapkezelő
Budapesti Értéktőzsde különdíj - Privátbankár.hu Klasszis Az Év Legjobb Hazai Részvénybefektető Alapja 2016
1 K&H Navigátor K&H Befektetési Alapkezelő Zrt.
2 OTP Quality OTP Alapkezelő Zrt.
3 BUX ETF OTP Alapkezelő Zrt.

1.      Privátbankár.hu Klassszis - Az Év Legjobb Pénzpiaci Alapja 2016
1 AEGON Pénzpiaci AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt.
2 Erste Tőkevédett Pénzpiaci Alap ERSTE Alapkezelő Zrt.
3 Erste Alpok Tőkevédett Pénzpiaci Alap ERSTE Alapkezelő Zrt.

2.      Privátbankár.hu Klasszis  - Az Év Legjobb Rövid Lejáratú Kötvény Alapja 2016
1 Budapest Euró Rövid Kötvény Alap HUF sorozat BUDAPEST Alapkezelő Zrt.
2 Erste Rövid Kötvény ERSTE Alapkezelő Zrt.
3 Raiffeisen 2016 Kötvény Alap Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Zrt.

3.      Privátbankár.hu Klasszis - Az Év Legjobb Hosszú Lejáratú Kötvény Alapja 2016
1 Erste XL Kötvény ERSTE Alapkezelő Zrt.
2 Concorde Kötvény Concorde Alapkezelő Zrt.
3 Generali Hazai Kötvény A sorozat Generali Alapkezelő Zrt.

4.      Privátbankár.hu Klasszis - Az Év Legjobb Szabad Kötvény Alapja 2016
1 Erste Abszolút Hozamú Kötvény ERSTE Alapkezelő Zrt.
2 Aegon Közép-Európai Vállalati Kötvény A sorozat AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt.
3 Equilor Fregatt Kötvény Alap Equilor Alapkezelő Zrt.

5.      Privátbankár.hu Klasszis - Az Év Legjobb Kiegyensúlyozott Vegyes Alapja 2016
1 Concorde 2000 Concorde Alapkezelő Zrt.
2 Erste Abszolút Hozamú Eszközallokációs Alapok Alapja ERSTE Alapkezelő Zrt.
3 Pioneer Nemzetközi Vegyes D Sorozat Pioneer Befektetési Alapkezelő Zrt.

6.      Privátbankár.hu Klasszis - Az Év Legjobb Óvatos Vegyes Alapja 2016
1 Pioneer Horizont 2020 Alap Pioneer Befektetési Alapkezelő Zrt.
2 K&H Válogatott II. K&H Befektetési Alapkezelő Zrt.
3 YOU INVEST Stabil Alapok Alapja ERSTE Alapkezelő Zrt.

7.      Privátbankár.hu Klasszis - Az Év Legjobb Árupiaci Alapja 2016
1 OTP Föld Kincsei A sorozat OTP Alapkezelő Zrt.
2 Budapest Arany Alapok Alapja A sorozat BUDAPEST Alapkezelő Zrt.
3 K&H Nyersanyag HUF K&H Befektetési Alapkezelő Zrt.

8.      Privátbankár.hu Klasszis - Az Év Legjobb Feltörekvő Piaci Részvény Alapja 2016
1 Concorde Részvény Concorde Alapkezelő Zrt.
2 Pioneer Aranysárkány Pioneer Befektetési Alapkezelő Zrt.
3 Generali IC Ázsiai Részvény Generali Alapkezelő Zrt.

9.      Privátbankár.hu Klasszis - Az Év Legjobb Fejlett Piaci Részvény Alapja 2016
1 Pioneer USA Devizarészvény A sorozat Pioneer Befektetési Alapkezelő Zrt.
2 MKB Észak-Amerikai Részvény MKB Befektetési Alapkezelő Zrt.
3 K&H Amerika K&H Befektetési Alapkezelő Zrt.

10.      Privátbankár.hu Klasszis - Az Év Legjobb Globális Részvény Alapja 2016
1 OTP Klímaváltozás 130/30 A sorozat OTP Alapkezelő Zrt.
2 Raiffeisen Nemzetközi Részvény Alapok Alapja Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Zrt.
3 K&H Öko K&H Befektetési Alapkezelő Zrt.

11.      Privátbankár.hu Klasszis - Az Év Legjobb EUR Részvény Alapja 2016
1 AEGON Climate Change AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt.
2 OTP Omega Fejlett Piaci Részvény B sorozat OTP Alapkezelő Zrt.
3 OTP Klímaváltozás 130/30 B sorozat OTP Alapkezelő Zrt.

12.      Privátbankár.hu Klasszis - Az Év Legjobb Abszolút Hozamú és Származtatott Alapja 2016
1 Citadella Származtatott Alap
Concorde Alapkezelő Zrt.
2 Platina Pí B sorozat Concorde Alapkezelő Zrt.
3 Concorde Hold Concorde Alapkezelő Zrt.

13.      Privátbankár.hu Klasszis - Az Év Legjobb EUR Abszolút Hozamú és Származtatott Alapja 2016
1 OTP Új Európa Alap B sorozat OTP Alapkezelő Zrt.
2 Concorde-VM Euro Concorde Alapkezelő Zrt.
3 DIALÓG EURÓ Származtatott Alap
DIALÓG Befektetési Alapkezelő Zrt.

14.      Privátbankár.hu Klasszis - Az Év Legjobb Ingatlan Alapja 2016
1 Raiffeisen Ingatlan Alap
Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Zrt.
2 MKB Ingatlan Alapok Alapja A sorozat MKB Befektetési Alapkezelő Zrt.
3 OTP Ingatlan Alap
OTP Ingatlan Alapkezelő Zrt.

15. Privátbankár.hu Junior Klasszis  – Az Év Legígéretesebb Likviditási  Alapja 2016
1 BP Bonitas BUDAPEST Alapkezelő Zrt.
2 Sberbank Pénzpiaci Alap Generali Alapkezelő Zrt.
3 CIB Hozamvédett Betét Alap CIB Alapkezelő Zrt.



16.  Privátbankár.hu Junior Klasszis – Az Év Legígéretesebb Pénzpiaci Alapja 2016
1 AEGON Pénzpiaci Alap
AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt.
2 CIB Pénzpiaci Alap CIB Alapkezelő Zrt.
3 Magyar Posta Takarék Pénzpiaci Alap Diófa Alapkezelő Zrt.

17. Privátbankár.hu Junior Klasszis – Az Év Legígéretesebb Rövid Lejáratú Kötvény Alapja 2016
1 K&H Aranykosár K&H Befektetési Alapkezelő Zrt.
2 Budapest Euró Rövid Kötvény Alap HUF sorozat BUDAPEST Alapkezelő Zrt.
3 Erste Rövid Kötvény Alap
ERSTE Alapkezelő Zrt.

18. Privátbankár.hu Klasszis - Az Év Legdinamikusabban Növekvő Alapkezelője 2016
1
K&H Befektetési Alapkezelő Zrt.
2
Diófa Alapkezelő Zrt.
3
ERSTE Alapkezelő Zrt.

19. Privátbankár.hu Klasszis -  Az Év Legjobb Nyíltvégű Tőkevédett Alapja 2016
1 OTP Fejlett Piaci Trend Fix I. Alap OTP Alapkezelő Zrt.
2 OTP Jubileum OTP Alapkezelő Zrt.
3 OTP Feltörekvő Piaci Trend Fix VI. Alap OTP Alapkezelő Zrt.

20. Privátbankár.hu Klasszis Az Év Legjobb Zártvégű Tőkevédett Alapja 2016
1 K&H növekedés plusz K&H Befektetési Alapkezelő Zrt.
2 OTP Fejlett Piaci Trend Fix I. Hozamvédett Nyíltvégű Származtatott Alap OTP Alapkezelő Zrt.
3 K&H Gyógyszeripari Alap
K&H Befektetési Alapkezelő Zrt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vételi ajánlat eladási ajánlat forgalom dátum idő
OTP 14600 14360 14600 +1,39% 0 0 9 832 926 125 Ft 2021-05-14 17:06:36
MOL 2284 2244 2290 +1,06% 0 0 2 533 188 552 Ft 2021-05-14 17:14:19
MTELEKOM 413 411 417 -0,36% 0 0 90 204 549 Ft 2021-05-14 17:05:05
RICHTER 8445 8330 8545 +0,72% 0 0 1 268 887 120 Ft 2021-05-14 17:06:19
OPUS 243 240 244 +1,25% 0 0 20 797 148 Ft 2021-05-14 17:05:10
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz januárban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Befalap Havi 5 ezer forintos megtakarítással is megkaphatjuk ugyanazt, amit 5 milliárddal
Gáspár András | 2021. május 15. 18:12
A Klasszis-díjak közül a legjobb ingatlanalapnak járó elismerést évek óta a Raiffeisen Alapkezelő nyeri el, de a társaság az értékpapír-alapok terén is erős. Idén már a rendszeres megtakarítóknak is kínálnak programot, az ESG-befektetésekkel pedig a hazai élmezőnyt célozták meg. Simon Péter vezérigazgatóval és Gyetvai Károly vezető értékesítés-támogatóval beszélgettünk.
Befalap A részvénypiacok felülsúlyozása továbbra is indokolt
Csabai Károly | 2021. május 14. 14:34
A Generali Alapkezelő két alapja is dobogós lett a Privátbankár.hu Klasszis-díjkiosztón: a Generali Triumph B sorozat a második a Legjobb Abszolút hozamú Származtatott Alap kategóriában, míg az Innováció Részvény Alap a harmadik a Legjobb Globális Részvény Alapok között. Az utóbbi alapot kezelő Munkácsi Dávid pedig az egyik feltörekvő portfoliómenedzseri díjban részesült. Varga Róberttel, a Generali Alapkezelő április 1-jén kinevezett vezérigazgatójával beszélgettünk.
Befalap Lehet úgy is részvénybe fektetni, hogy nem a beszállási ponton stresszelünk
Gáspár András | 2021. május 11. 15:04
A mostani időszak nem a kötvény-típusú befektetéseknek kedvez, a tőzsdéken pedig nagyobb volatilitásra kell felkészülni – csak az aktív befektetési stratégia működhet 2021-ben, de az is jó, ha találunk olyan befektetési alapot, ami leveszi a vállunkról a megfelelő beszállási pont megtalálásának terhét. A jövő pedig egyértelműen a zöld és a felelősségteljes befektetéseké. Interjú Varga Zalánnal, az Erste Alapkezelő értékesítési és termékfejlesztési igazgatójával.
Befalap Jön az infláció, több reáleszközt érdemes tartani, mint korábban
Eidenpenz József | 2021. május 3. 16:59
Nem tudjuk pontosan, hogy mikorra ér el zavaróan magas szintet, de számos tényező arra mutat, hogy a magasabb infláció korszaka felé haladunk. Emiatt főleg reáleszközöket érdemes vásárolni, részvényeket, árupiaci termékeket és ingatlanokat. A részvényeknek hosszabb távon azonban megárthat a pénzromlás, ha nagyon felgyorsul és nem mindegy, milyen papírt veszünk – mondja az Év Portfóliómenedzsere.
Befalap Két okból lehet jobb a BUX, mint a többi feltörekvő tőzsde
Eidenpenz József | 2021. április 29. 17:35
A növekvő átoltottság és a fokozatos nyitás nyomán erősödő optimizmus az év további részében a feltörekvő országok és Európa részvénypiacainak is jót tesz majd. A magyar piacban két okból van többletpotenciál. Erősödő inflációs nyomással is kell számolni az Eurizon Asset Management várakozásai szerint. A társaság, március végéig CIB Alapkezelő, 484 milliárd forintnyi vagyont kezelt alapjaiban.
Befalap Nem árt portfóliónk egy részét mindig devizában tartani
Eidenpenz József | 2021. április 28. 17:09
Bár az idén nagy növekedés várható, a kötvényhozamok pedig emelkedtek, nem biztos, hogy ez tartós lesz. A növekedés pedig kedvez a vállalati kötvényeknek, a kötvénypiacot nem szabad leírni. A forint gyengülése már évtizedes trend, kockázatviselő képességünktől és az időtávtól függően pénzünk egy részét nem árt devizában tartani. Interjú a Budapest Alapkezelő portfólió-menedzsereivel.
Befalap Tavaly jó volt felülni a trendre, idén érdemes a lemaradókra vadászni – Amundi Alapkezelő
Privátbankár.hu | 2021. április 16. 13:20
A 2021-ben nyolcadszorra átadott Klasszis díjak kategóriái közül az Amundi Alapkezelő kettőben is dobogós helyezést ért el. A cég befektetési igazgatója adott rövid helyzetértékelést.
Befalap Érdemes idén is számolni a részvényalapokkal, abszolút hozamú alapokkal – Generali Alapkezelő
Privátbankár.hu | 2021. április 16. 12:06
A 2021-ben nyolcadszorra átadott Klasszis díjak kategóriái közül a Generali Alapkezelő kettőben is dobogós helyezést ért el, Munkácsi Dávid pedig Az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere lett. A cég befektetési területének vezetője adott rövid helyzetértékelést.
Befalap Eljött az aktív befektetési stratégiák ideje – MKB-Pannónia Alapkezelő
Privátbankár.hu | 2021. április 15. 17:57
A 2021-ben nyolcadszorra átadott Klasszis díjak közül a Legjobb Fejlett Piaci Részvényalap díját Az MKB-Pannónia Alapkezelő alapja nyerte el - a cég befektetési vezetője adott rövid helyzetértékelést.
Befalap 2021 még mindig jó év lehet a kockázatos eszközöknek – Aegon Alapkezelő
Privátbankár.hu | 2021. április 15. 17:24
A 2021-ben nyolcadszorra átadott Klasszis díjak közül az Aegon Alapkezelő hármat is elnyert, és két fődíj is náluk landolt. Szűcs Zoltán portfóliómenedzser, az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere 2021 díj nyertese értékelte az elmúlt évet és az idei kilátásokat.
hírlevél
depositphotos

Legyen Ön is előfizetőnk!

Előfizetőink naponta 4-6 egyedi, máshol nem olvasott,
minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, az első hónapban 390 forintért.