4p
Folytatódott a vagyon gyarapodása a befektetési alapok piacán áprilisban is, így a kezelt vagyon meghaladta az 5 000 milliárd forintot. Ismét kimagasló növekedést hoztak az abszolút hozamú és a vegyes alapok.

Ez történt a piacokon

A fejlett világ tőzsdéi némileg emelkedni tudtak, a fejlődő világ tőzsdéi csak szerényebb mértékben. A magyar tőzsde viszont - már a szokásoknak megfelelően – elszakadt a trendektől és csökkenést mutatott áprilisban. A forint ezúttal vegyesen szerepelt: némileg erősödött a dollárhoz képest, az euróhoz képest pedig csökkent.

5 000 milliárd fölött a befalapok

A BAMOSZ tagok által kezelt befektetési alapok összvagyona 62 milliárd forinttal, azaz 1,3 százalékkal növekedett áprilisban az új befektetéseknek köszönhetően - viszont a részvény, az árupiaci, a garantált és a zártkörű alapoknál kissé csökkent a kezelt vagyon.

 

 

A tőkeáramlásnál sem egységes a kép. Több kategória esetében is stagnálást tapasztalhattunk: a pénzpiaci, az árupiaci és a származtatott alapoknál. A többi kategória esetében kisebb-nagyobb tőkebeáramlást láthatunk, kivéve a zártkörű alapokat, ahol megállíthatatlannak tűnik a vagyon lemorzsolódása - Írja a BAMOSZ.

Ebben a hónapban összességében 63 milliárdnyi friss tőke érkezett az alapokba, ezen belül a legtöbb friss pénz az abszolút hozamú alapokba. A hónap végén a BAMOSZ tagok mindösszesen 5 018 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.

A befektetők a betétekből továbbra is alapokba és állampapírokba menekülnek.

Mi volt a kedvenc?

A nyilvános nyíltvégű „hagyományos” értékpapír alapok adják az összvagyon többségét (65,6 százalékát). Az ilyen típusú termékekben kezelt vagyon az elmúlt hónapban összességében 1,2 százalékkal nőtt.

A magánbefektetők – legalábbis övék szokott lenni a befektetési jegyek nagy része – továbbra is devizáznak: ezúttal 12,6 milliárd forintnyi eurót és 4,4 milliárd forint értékű dollárt helyeztek el az alapokban. Részletek korábbi összeállításunkban >>

A pénzpiaci alapok vagyona 0,1%-kal csökkent, ami érthető, hiszen a befektetők a nagyobb hozamot keresik a befektetési alapoknál a jelenlegi piaci környezetben. A hazai likviditási alapoknál tőkekiáramlást, a dollár és euró övezeti alapoknál beáramlást láthattunk.

A kötvényalapok továbbra is népszerűek. Az utóbbi hónapokban főleg a rövid futamidejű hazai kötvényalapokat keresik a befektetők és így volt ez áprilisban is, de ezúttal a hazai szabad futamidejű alkategória vagyona nőtt a legdinamikusabban. A tőkebeáramlás 15,2 milliárd forint, amely a harmadik legnagyobb a kategóriák között és ami döntően a rövid kötvényeknek köszönhető. A vagyongyarapodás 2% volt, ami azonban ezúttal kevés volt a dobogós helyezéshez.

A magyar tőzsdeindex a világpiaci trendekkel szemben csökkent az elmúlt hónapban. Hiába érkezett a részvényalapokba 1,5 milliárdnyi friss tőke, azt a hozamok erodálták, így összességében a részvényalapok vagyona 0,5%-kal kevesebb lett.

A tőkevédett alapokba 5,9 milliárdnyi tőke áramlott be, de a hozamokkal együtt ez 0,5%-os csökkenést eredményezett.

Az abszolút hozamú alapok esetében a már megszokottá vált kimagasló eszköznövekedés ebben a hónapban ismét megmutatkozott. A tőkebeáramlás 19,5 milliárdot tett ki, ami a legnagyobb a hónapban. A kategória vagyongyarapodása a hozamokkal együtt 3,6%-os volt, ami a második legmagasabb érték.

Az ingatlanalapok ezúttal  átlagos teljesítményt nyújtottak. A tőkebeáramlás 3,6 milliárdot tett ki, amin némileg még a hozamok is javítottak, így a tőkebeáramlás és a hozam együttesen 1,1%-os pozitív vagyonváltozást hozott.

A vegyes alapokba jelentős mértékű, 18,5 milliárd forintnyi tőke áramlott be az elmúlt hónapban, ami a második legmagasabb érték. A hozamokkal együtt a vagyon 5,1%-kal növekedett, amely a legmagasabb érték a kategóriák között.

Az árupiaci alapokból 23 milliónyi tőke távozott. A hozamok ezt ellensúlyozni nem tudták, így a nettó eszközérték 0,2%-kal csökkent.

Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapok esetében az elmúlt hónapban kisebb tőkekiáramlást tapasztalhattunk 1,6 milliárdnyi értékben.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Rég volt ilyen erős a forint: érdemes lehet devizában megtakarítani?
Natív tartalom | 2026. június 10. 17:59
Több éves csúcson van a forint árfolyama, ha valamikor, akkor most érdemes lehet devizát váltani – mondják az OTP szakértői. Most ráadásul számos kedvezményt is kaphatnak az ügyfelek. 
Befektetési alapok A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 9. 05:44
Egyebek mellett arról beszélgettünk Lugosi Barnabással, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserével, hogy Magyarország már megint ellentétes irányba halad, mint a világ, csak most pozitív értelemben: miközben az Európai Központi Banktól vagy a lengyel jegybanktól kamatemeléseket, a Magyar Nemzeti Banktól kamatcsökkentéseket vár a piac, mégsem gyengül a forint.
Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 5. 14:41
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
Befektetési alapok Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Herman Bernadett | 2026. június 3. 14:37
Különleges, innovatív termékeivel nyert díjat az Apelso Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2026 versenyén. A díjnyertes stratégiákról, az alternatív alapoktól, a fizikusok és matematikusok által kezelt alapok világáról beszélt Gyurkó Dániel befektetési igazgató.
Befektetési alapok Újra verseny lesz a magyar gazdaságban? Klasszis Podcast
Izsó Márton - Vég Márton | 2026. június 1. 14:16
Hajdu Egonnal, az Eurizon Asset Management Hungary befektetési igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
Befektetési alapok Így fektetnek be Magyarország legjobb szakemberei
Herman Bernadett | 2026. június 1. 10:21
Nem a divatot követik, hanem az értékalapú befektetésekben hisznek az Accorde Alapkezelőnél – mondja Gyurcsik Attila, vezérigazgató és Mezei Magdolna igazgatósági tag. Az Accorde lett 2026-ban az Év Alapkezelője.
Befektetési alapok Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. május 21. 15:04
Lokietek Eszter, az OTP Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere lett az idén az Év Portfólió Menedzsere. A siker titkáról beszélt a Klasszis Média podcastjában. 
Befektetési alapok Rekordösszeget buktak a magyar háztartások az iráni válságon
Herman Bernadett | 2026. május 9. 17:04
Több mint 390 milliárd forintot veszítettek márciusban az értékpapírjaikon a magyarok. Szerencsére ez csak átmeneti volt, áprilisban már emelkedtek az árfolyamok. 
Befektetési alapok Hatalmasat bukott a világ legnagyobb pénzügyi alapja
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 12:24
A közel-keleti háború gyengítette a globális részvényárakat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG