Erste Nyíltvégű Tartós Árfolyamvédett Kötvény Alap néven vezet be forint alapú és elszámolású új befektetési alapot az Erste Alapkezelő Zrt. A nyilvános, nyíltvégű, határozott futamidejű alap lejáratkori minimum árfolyamának segítségével napi szinten kiszámítható a futamidő végéig elérhető minimum hozam nagysága.
Varga Zalán, az Erste Alapkezelő Zrt. értékesítési igazgatója az új alap indításával kapcsolatban elmondta, hogy az alap sajátossága a biztonság, mivel a portfólió főbb gerincét államilag garantált kötvények jelentik. Az új alap ugyanakkor kiszámíthatóságot is jelent, mivel saját tőkéjét kizárólag fix kamatozású eszközökbe fekteti, a 2014. szeptember 30-i lejáratkor pedig az 1 forint induló árfolyamú jegyekre minimum 1,2254 forintos fizetési ígéretet kínál.
Az Erste Nyíltvégű Tartós Árfolyamvédett Alap segítségével az ügyfelek optimalizálni tudják kamatadó fizetési kötelezettségeiket, hiszen az alap Tartós Befektetési Számlára (TBSZ) és Nyugdíj-előtakarékossági Számlára (NYESZ-R) is vásárolható. Varga Zalán kiemelte: a befektetési alapok népszerűsége folyamatosan növekszik a lakosság körében, és a hosszabb távú megtakarítások előtérbe kerülésével ezeknek az instrumentumoknak a további térnyerése várható a megtakarításokon belül.
Új, forint alapú és elszámolású befektetési alapot vezet be az Erste Alapkezelő. Az új alap sajátossága, hogy a portfólió gerincét az államilag garantált kötvények jelentik.
Részvényárfolyamok
| részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| OTP | 41200 | 41200 | 43400 | -3,42% | 0 | 0 | 20 170 222 730 | HUF | 2026-11-05 | 17:14:32 |
| MOL | 4982 | 4954 | 5090 | -2,31% | 0 | 0 | 5 725 005 498 | HUF | 2026-11-05 | 17:14:56 |
| MTELEKOM | 2870 | 2836 | 2938 | -1,71% | 0 | 0 | 1 335 607 350 | HUF | 2026-11-05 | 17:05:13 |
| RICHTER | 12970 | 12850 | 13000 | +0,54% | 0 | 0 | 1 515 191 270 | HUF | 2026-11-05 | 17:12:49 |
| OPUS | 200 | 196 | 214 | -6,74% | 0 | 0 | 69 115 139 | HUF | 2026-11-05 | 17:08:12 |
| A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. | ||||||||||
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
10 perce
-
Bod Péter Ákos: Amerika és a többiek a demokrata hullám után
39 perce
-
Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
10 órája
-
Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
11 órája
-
Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
11 órája
-
Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
12 órája
-
Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
12 órája
Mfor.hu Top24
- Matolcsy György nem ment el, Varga Mihály viszont beszélt az MNB-vizsgálóbizottság előtt
- Budapesti csoda? Bécs és Prága sem tud versenyezni a magyar fővárossal
- Ügynökakták: a kormányfő bocsánatot kért Lezsák Sándortól
- Maderiai nyugdíjas évekre készül Nyerges Zsolt?
- Magyar Péter Berlinbe látogat a jövő héten, a német kormány nagyon elégedett a Tisza-kormánnyal
- Új szuperhatóságot hoz létre a kormány – fontos feladatot kap
- Vaskos pénzbe került a Szijjártó Péter távol-keleti útjára bérelt magángép
Befektetési alapok
Majdnem eltűnt a bejelentéscunamiban, de módosul a tőkepiac szabályozása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:25
Módosul a zártkörű kockázati és magántőkealapok szabályozása az Országgyűlésnek hétfőn benyújtott, az államhoz kapcsolódó vagyon és az állami hátterű finanszírozás védelme és megerősítése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat értelmében.
Befektetési alapok
Kisbefektetők kérték – új, forintos ETF-ek jöhetnek a tőzsdére
Eidenpenz József | 2026. október 17. 10:21
Forintra fedezett, a nemzetközi részvénypiacokat követő ETF-eket kínál a K&H-csoport, és még az idén szeretné bevezetni ezeket a hazai tőzsdére. A kezdő befektetők a kártyás vásárlásaikhoz kapcsolódó, kerekítésből származó kis összegekkel is elindulhatnak az úton. Közben a KBC-nél már a vagyon ötödét mesterséges intelligencia segítségével kezelik.
Befektetési alapok
Euró vagy forint? Megszólaltak a profik, és kiderült, mit csinálnak a fiatalok a pénzükkel
Herman Bernadett | 2026. október 12. 19:09
Mibe érdemes fektetni, ha újra téma lett a közös európai deviza? Mennyi kockázatot bír el a magyar befektető, és hogyan lehetne rávenni a huszonéveseket az öngondoskodásra? A Klasszis Befektetői Klubban a hazai alapkezelői és önkéntes nyugdíjpénztári szektor vezető szakértői vitatták meg a piac legforróbb kérdéseit.
Befektetési alapok
Jó eredményeket közölt a Berkshire Hathaway
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 08:34
A vállalat adózás utáni működési eredménye 16 százalékkal, 13 milliárd dollárra nőtt a második negyedévben, elsősorban a vasúti, az energetikai, valamint a feldolgozóipari, szolgáltatási és kiskereskedelmi üzletág teljesítményének köszönhetően.
Befektetési alapok
Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik
Vég Márton | 2026. július 22. 18:46
Asztalos Andrással, az Eurizon Asset Management Hungary Zrt. senior portfolio menedzserével annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón.
Befektetési alapok
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Herman Bernadett | 2026. július 3. 14:50
A forint szokatlan, többéves csúcsra erősödött az euróval szemben, miközben a magyar állampapírpiacon a nemzetközi trendekkel teljesen szembeúszva csökkennek a hozamok. Mi állhat a háttérben? Valóban realitássá válhat az euróövezeti csatlakozás? Hogyan reagál a gazdaságpolitika a hirtelen jött sikerre, és mikor indulhat meg a Magyar Nemzeti Bank kamatvágási ciklusa? Erről beszélt lapunknak Németh Gábor, a VIG Alapkezelő szenior portfóliómenedzse, aki a közelmúltban nyerte el a „Feltörekvő Portfóliómenedzser” díjat a Privátbankár.hu Klasszis versenyében.
Befektetési alapok
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. július 2. 14:41
Bivalyerős a forint, száguld a magyar állampapírpiac – ráadásul szemben a világpiaci trendekkel. A foci-vb is javában folyik, ami hatással lehet a tőzsdékre is. Németh Gáborral, a VIG Alapkezelő szenior portfóliómenedzserével beszélgettünk, aki a Privátbankár.hu Klasszis gáláján elnyerte „Az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere” díjat.
Befektetési alapok
Fektessen be a klímaváltozásba! Ezek a szektorok a brutális nyári kánikula tőzsdei nyertesei
Herman Bernadett | 2026. június 30. 16:26
Miközben az országban tombol a 40 fokos kánikula, az aszfalt olvad, a villamosenergia-hálózatok pedig a túlterheltség határán táncolnak, a tőzsdéken a tőke a klímaváltozást ellensúlyozó cégek papírjaiba áramlik. A globális felmelegedés és a tartós hőhullámok nemcsak környezeti kihívást jelentenek, hanem egy nagyon specifikus vállalati kört emelnek a nagy profitgyárosok pozíciójába.
Befektetési alapok
A magyar sztori jó és a forint erősődésén keresztül megfelelő dezinflációs folyamatok indultak el
Csabai Károly | 2026. június 17. 10:23
Ezt mondja Lugosi Barnabás, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzsere, akivel annak kapcsán beszéltük át a világ és a magyar gazdaság dolgait, hogy a február végén kirobbant közel-keleti konfliktus hatására az inflációs nyomás fokozódik – emiatt az Európai Központi Bank csütörtökön már kamatot is emelt –, a Magyar Nemzeti Bank azonban az alacsony infláció és az erős forint miatt éppen kamatcsökkentésre készül.
Befektetési alapok
Rég volt ilyen erős a forint: érdemes lehet devizában megtakarítani?
Natív tartalom | 2026. június 10. 17:59
Több éves csúcson van a forint árfolyama, ha valamikor, akkor most érdemes lehet devizát váltani – mondják az OTP szakértői. Most ráadásul számos kedvezményt is kaphatnak az ügyfelek.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre 2026. október 31. 11:17
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
10 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Kiszáradnak a magyar földek: az aszály miatt drámai terméskieséssel zárul az év
05:33
-
Már készülnek a cégek az év végi rohamra: egyre több diákmunkást keresnek, ennyit fizetnek
16:52
-
Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis: megvannak az országos döntő első résztvevői
15:54
-
A Lidl már pontosan tudja, mi történik, ha szenteste zárva tartanak
15:07
-
Félretehetik a profitjuk felét az érintett cégek: brutális különadót tervez Horvátország
13:59
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Reagált Surányi György az ügynökvádra
2026. november 5. 07:50
-
Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
2026. november 5. 17:34
-
Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
2026. november 5. 18:29
-
Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
2026. november 5. 09:51
-
Mennyiért adnak most egy eurót?
2026. november 5. 07:33


