15p
Februárban még érkezett tőke, márciusban már napi 4-26 milliárd forint távozott a hazai befektetési alapokból, a múlt hétig összesen 168 milliárd. A koronavírus-krach csúnya rendet vágott a hozamokban is, a kockázatosabb alapfajták árfolyama átlagosan 19 százalékkal esett az év elejéhez képest.
(Fotó: 123rf.com)

Jelenleg a hazai befektetési alapoknak 713 különböző befektetésijegy-sorozata létezik. Az év eleje óta ezek közül március 18-áig, szerdáig 106 hozama volt pozitív vagy legalább nulla, a többi 607 sorozat veszteséget hozott. A hozamok egyszerű, nem súlyozott számtani átlaga 10,7 százalék, vagyis nagyjából a tőkéjük tizedét elveszítették az alapok.

Ami egyébként érthető, hiszen az utóbbi két hétben sokak szerint a világtörténelem második legnagyobb, ráadásul rendkívül gyors tőzsdei összeomlásának lehettünk tanúi. Ezt ábrázoltuk a grafikonon, amely néhány főbb tőzsdeindex március 19-ig, csütörtökig elért teljesítményét mutatja (ez csak egy kicsivel jobb helyzetet mutat, mint a szerdai állapot).

A tőzsdeindexek zuhanása ezen 18-tól 37 százalékig terjed, ami kiugróan magasnak számít a tőkepiacokon. A grafikonon a magyar részvényeket egy külföldi BUX-követő ETF (tőzsdén kereskedett alap), az Expat Hungary BUX UCITS ETF képviseli /HUBE kóddal/.

A BUX 36 százalékot esett?

Ezt az alapot euróban jegyzik, és csak 25,6 százalékos esés mutat. Maga a BUX index valójában 46 230 pontról esett az idén 29 494 pontra szerdáig, ami 36 százalékos zuhanás. Ám eközben az euró/forint 328-ról 357 forintra emelkedett, ami további 8,8 százalék. Ezt is figyelembe véve a BUX euróban mintegy 45 százalékot esett, ami a többi indexhez képest magas érték.

Tőzsdeindexek teljesítménye az év elejétől. Nasdaq 100 (narancs), S&P 500 (kék), DAX (zöld), Nikkei 225 (sárga), WIG 20 (lila), egy magyar részvényalap (piros, ETF, euróban). (Tradingview.com)

A cikk végén levő táblázatunk olyan befektetési jegyeket tartalmaz, amelyek kockázatosabb eszközökbe fektetnek, mint a részvényalapok, abszolút hozamú alapok és dinamikus vegyes alapok. Ezek teszik ki a befektetési jegyek majdnem felét (342 sorozat). Átlagos hozamuk mínusz 18,8 százalék volt az idén, március 18-ig.

Nem mindegy a devizakitettség sem

Közöttük emelkedő árfolyamú befektetési jegyekből nagyon kevés van, csak pár árupiaci és abszolút hozamú alap. Ezek vélhetően shortoltak valamit, azaz esésre játszottak, legalább tőkéjük egy részével. De a deviza-műveletek is lehettek gyümölcsözőek, például ha forintgyengülésre számítottak. Másrészt pedig a devizában vásárolt részvények, árupiaci termékek és kötvények a forintgyengülés következtében is felértékelődhettek ott, ahol forintban jegyzik a befektetési jegyet.

A befektetők számára némi vigaszt jelenthet, hogy az alapok egy része hosszú távon, öt évre a mostani zuhanások ellenére is pluszban tudott maradni. Hasonló a helyzet három évre visszatekintve is.

Jobban adták a feltörekvő piacokat

A sor végén olyan alapok vannak, amelyek valamely, különösen erős kiárusítást elszenvedett részvénypiacra szakosodtak. Mint Görögország, Oroszország, Latin-Amerika vagy Lengyelország, illetve térségünk, Közép-Kelet-Európa. Az előző év végéig egyébként részben ezek, részben a román, észak-amerikai részvények érték el a legnagyobb hozamokat. (Lásd: Rengeteg két számjegyű hozamról maradtál le tavaly.)

Nem verseny ez, csak tény

Azt hangsúlyoznunk kell, hogy ez a táblázat azt jelzi, milyen pusztítást végzett a “koronavírus-krach” – nem pedig azt, hogy melyik alapkezelő volt professzionálisabb, sikeresebb vagy ügyesebb. A devizákat sem hoztuk közös nevezőre. Ilyen rövid időtávra ezen alapfajtákat normál körülmények között nem szokták értékelni, az ajánlott befektetési időtáv amúgy is rendszerint legalább 2-5 év. (A Privátbankár Klasszis díjakat is legalább három éves teljesítmény alapján osztjuk ki.)

Közép– és hosszú távon könnyen lehetséges, hogy a mostani utolsókból elsők lesznek. Lehet, hogy az emelkedést is azok fogják vezetni, mint most a süllyedést. Vagy lehet, hogy aki eddig nem ért el különösebben jó hozamot, az mostanában olcsón bevásárol részvényekből, más értékpapírokból, és sikeres lehet a következő években.

Februárban pénzt hoztak, márciusban már vitték

Márciusban minden nap kivontak legalább 4-5 milliárd forintnyi tőkét a hazai befektetési alapokból a Bamosz adatai szerint, és volt olyan nap is, amikor ez 26 milliárdra rúgott. A múlt hét végéig ez összesen 168 adódott össze. (Lásd a grafikont.)

A hazai befektetési alapok összes vagyona februárban még csak 0,7 százalékkal, 49 milliárd forinttal csökkent a Bamosz adatai szerint. Ez főleg az árfolyamoknak köszönhető, a tőzsdéken már akkor is jelentős, 5-10 százalékos korrekciót figyelhettünk meg. Viszont 51 milliárd forint friss tőke érkezett. Elsősorban a vegyes alapokba történt jelentős tőkebeáramlás, 24,7 milliárd forint. Egyenként 5-9 milliárd friss tőke az abszolút hozamú, a kötvényalapokba és az ingatlanalapokba is befolyt. A hónap végén az alapkezelők szervezetének tagjai összesen 6480 milliárd forintot kezeltek az alapokban.


Egyes befektetési jegyek hozama (válogatás, 2020. március 18.)
Alap neve Deviza Hozam év 1 éves
elejétől hozam
OTP Föld Kincsei Al. Al. A HUF 36,9 18,1
OTP Sigma Szárm. A sor. HUF 25,1 32,5
HOLD HTM Szárm. HUF 7,8 -8,1
MKB Rotunda Absz. Hoz. HUF 5,9
Superposition Szárm. Alap HUF 5,3 10,8
EQUILOR Hydra Szárm. Alap HUF 1,8 -11,7
DIALÓG PANGEA Absz. Hoz. Alap A sor. HUF 1,6 1,2
HOLD VM HUF 1,5 8,0
HOLD VM EURO Al. Al. EUR 1,0 6,2
Diófa WM-2 Részal. HUF 0,9 4,2
Diófa WM-1 Részal. HUF 0,7 3,6
HOLD Széf EURO Absz. Hoz. EUR -0,2 -0,7
Diófa WM-3 Részal. HUF -0,4 5,0
HOLD Széf Absz. Hoz. HUF -0,5 -1,7
PTAD EXPONENTIAL OIL Absz. Hoz. Részal. EUR -0,6 -1,3
CLAREO HUF HUF -1,1 -0,5
Allianz Absz. Hoz. Alap HUF -1,1 -0,6
Marketprog Multi Asset Vol.10 Absz. Hoz. Részal. HUF -1,6 4,8
Accorde Absz. Hoz. Kötvény Al. Al. A sor. HUF -1,9 0,4
MARKETPROG Bond C sor. HUF -2,1 1,7
ADÜTON Szárm. HUF -2,4 -7,2
Erste DPM Arany Al. Al. HUF sor. HUF -2,4
MARKETPROG Bond A sor. HUF -2,4 0,2
Platina Alfa HUF -2,4 -0,4
Accorde Prizma Alap HUF -2,7 2,5
CIB Arany Al. Al. HUF -2,7 8,0
Budapest Arany Al. Al. A sor. HUF -2,9 7,7
SKIPPER A HUF -2,9 -2,8
Aegon ÓzonMaxx Absz. Hoz. HUF -2,9 -2,7
Accorde Prizma Alap B sor. EUR -2,9 1,5
MARKETPROG Bond EUR sor. EUR -3,0 -1,0
Citadella Szárm. HUF -3,3 3,6
MKB Aktív Alfa Dollár USD -3,9 -1,0
OTP Spectra Alapba Fektető HUF -4,0
DIALÓG EURÓ Szárm. EUR -4,0 -7,4
EQUILOR Optimus Al. Al. HUF -4,3 -0,8
Platina Gamma HUF -4,4 3,7
Generali Spirit B sor. HUF -4,5 -2,9
MKB Aktív Alfa HUF -4,5 -2,8
MKB Aktív Alfa Euró Alap EUR -4,6 -3,9
Generali Spirit A sor. HUF -4,7 -3,9
Generali Triumph C sor. USD -4,7 -2,2
Generali Titanium Abszolút Al. Al. HUF -4,7 -1,2
HOLD KOGA Al. Al. HUF -4,8 -0,3
HOLD EURO Al. Al. EUR -4,8 -0,7
HOLD Al. Al. HUF -4,8 -0,3
Generali Triumph A sor. HUF -4,9 -3,0
HOLD KOGA EURO Al. Al. EUR -5,0 -1,3
Platina Béta HUF -5,1 1,3
MKB PB TOP HUF -5,2 -3,9
Raiffeisen Hozam Prémium A sor. HUF -5,4 -3,2
OTP Trend A sor. HUF -5,7 0,6
Accorde Sharp Szárm. Részal. HUF -6,0 0,9
Budapest Kontroll A sor. HUF -6,1 -2,8
Takarék Absz. Hoz. HUF -6,2 -1,5
Dialóg Fókusz Szárm. HUF -6,7 -5,1
Budapest NEXT Technológia HUF sor. HUF -6,9
Erste Megtakarítási Plusz Al. Al. HUF -6,9 -3,6
Amundi Regatta Plusz Absz. Hoz. A sor. HUF -7,0 -2,7
OTP Abszolút Hozam Euró Alapba Fektető Alap EUR -7,4 -8,0
EQUILOR Private Wealth Management Szárm. HUF -7,4 -5,9
Takarék Lendület Vegyes HUF -7,4
OTP Abszolút Hozam A HUF -7,4 -7,5
SKIPPER B EUR EUR -8,3 -6,3
Platina Pí HUF -8,9 -8,7
Accorde Prémium C sor. USD -9,4 -1,6
Accorde Abacus HUF -9,4 -4,3
Accorde Cuvée A sor. HUF -9,7 -7,0
Accorde CVK2 C sor. USD -9,8 -1,7
Accorde Prémium A sor. HUF -9,9 -3,8
Budapest Paradigma HUF -10,2 -2,8
Accorde CVK2 A sor. HUF -10,3 -4,1
CIB Euró Talentum Total Return Al. Al. EUR -10,4 -7,9
Erste DPM Alternatív Al. Al. HUF -10,4 -9,5
CIB Talentum Total Return Al. Al. HUF -10,5 -7,8
HOLD Columbus HUF -10,9 -3,9
Raiffeisen Megoldás Pro A sor. HUF -10,9 -5,5
OTP Prémium Szárm. Euró Al. Al. EUR -11,1 -11,3
Raiffeisen Megoldás Pro B sor. HUF -11,1 -5,9
Aegon MoneyMaxx E EUR -11,2 -9,7
OTP Prémium Szárm. HUF -11,4 -11,2
Alpha Norma A HUF -11,5 -7,6
HOLD Molto Forte HUF Alapokba Fektető Részal. HUF -11,6 -2,7
K&H fenntartható fejlődés vegyes normál sor. HUF -11,7
K&H fenntartható fejlődés vegyes rendszeres sor. HUF -11,7
Raiffeisen Index Prémium HUF -11,7 -13,6
HOLD Molto Forte EURO Alapokba Fektető Részal. EUR -11,7 -3,3
CIB Private Banking Vagyon Vegyes Al. Al. HUF -11,8 -6,8
HOLD Forte EURO Alapokba Fektető Részal. EUR -12,1 -9,0
EQUILOR Magnus EUR Alap EUR -12,3 -17,2
HOLD Forte HUF Alapokba Fektető Részal. HUF -12,3 -8,8
Raiffeisen Megoldás Pro E sor. EUR -12,4 -8,3
Dialóg USD Szárm. USD -12,6 -10,9
Aegon MoneyMaxx A HUF -12,9 -11,2
Budapest NEXT Technológia USD sor. USD -12,9
HOLD Orion Szárm. HUF -13,1 -9,7
OTP Új Európa I HUF -13,5 -9,0
Budapest Paradigma Plusz I sor. HUF -13,6 -8,6
OTP Új-Európa Euró Alapba Fektető Alap EUR -13,6 -10,6
Platina Delta HUF -13,6 -3,0
Budapest Paradigma Plusz HUF -13,7 -9,2
OTP Új Európa A HUF -13,7 -10,1
Equilor Primus Fund of Funds HUF -14,3 -15,3
Generali IPO B sor. HUF -14,3 -11,2
Aegon Prémium Expert Alapokba Fektető Részal. HUF -14,4 -11,1
Alpha Orion P HUF -14,5 -9,8
CIB Reflex Al. Al. HUF -14,5 -11,5
Generali IPO HUF -14,5 -11,9
Alpha Orion A HUF -14,5 -10,0
AEGON Alfa I HUF -14,5 -8,4
BF Money Fejlett Piaci Részv. I sor. HUF -14,6 1,6
Erste Multistrategy Absz. Hoz. Al. Al. HUF -14,6 -10,2
CIB Euró Reflex Al. Al. EUR -14,7 -12,2
K&H privátbanki exkluzív lendület Al. Al. HUF -14,7 -4,0
AEGON Alfa A HUF -14,7 -9,3
BF Money Fejlett Piaci Részv. HUF -14,8 0,4
Aegon Prémium Dynamic Alapokba Fektető Részal. HUF -15,0 -9,1
Raiffeisen Private Pannonia Al. Al. A sor. HUF -15,7 -10,9
K&H 3 az1-ben dinamikus alapok nyíltvégű Részal. HUF -15,8 -12,3
K&H 3 az 1-ben dinamikus Részal. Rendszeres sor. HUF -15,8 -12,3
Erste DPM Megatrend Al. Al. HUF sor. HUF -15,9 -3,8
Budapest Prémium Dinamikus Részal. A sor. HUF -15,9 -4,7
Amundi Explorer Absz. Hoz. A sor. HUF -16,5 -11,8
Generali Főnix Távol-Keleti Részv. Al. Al. HUF -16,6 -9,7
Generali IC Ázsiai Részv. HUF -16,8 -11,0
Generali Mustang A HUF -16,9 -2,6
Amundi USA DevizaRészv. A HUF -17,0 -0,6
Generali Innováció Részv. HUF -17,2 -7,0
AEGON Smart Money HUF -17,6 -14,1
MKB Ambíció HUF -17,7 -8,6
K&H Ázsia HUF -17,8 -7,9
Aegon Tempó 8 Részal. HUF -18,0 -11,2
OTP Klímaváltozás 130/30 A HUF -18,2 -3,1
K&H Szikra Absz. Hoz. Szárm. HUF -18,3 -16,7
OTP Új Európa Alap B EUR -18,5 -19,3
Accorde Első Román Részv.al. B sor. EUR -18,6 7,0
Amundi Aranysárkány I HUF -18,6 -11,4
Amundi Aranysárkány HUF -18,8 -12,5
Budapest Bónusz Plusz HUF -18,8 -12,3
Accorde CVK3 A sor. HUF -18,9 -10,1
Accorde Első Román Részv.al. A sor. HUF -19,4 6,5
Erste Multi Asset Growth Al. Al. HUF -19,4 -11,6
K&H válogatott 4. Al. Al. HUF -19,5 -8,3
K&H válogatott 4 Al. Al. Rendszeres sor. HUF -19,5
Aegon Prémium Everest Alapokba Fektető Részal. HUF -19,6 -11,4
Takarék Apollo Részv. HUF -19,7 -11,6
HOLD Rubicon Szárm. HUF -19,7 -7,3
OTP Ázsiai Ingatlan A HUF -19,7 -10,3
Erste Stock Global HUF Al. Al. HUF -19,8 -5,9
MKB Nyersanyag HUF -19,8 -13,2
K&H Feltörekvő Piaci HUF -20,0 -10,2
EQUILOR Noé Nemzetközi Részv. HUF -20,1 -7,1
Aegon Tempó 9 Részal. HUF -20,1 -13,1
MKB Észak-Amerikai Részv. HUF -20,2 -3,5
CIB Fejlett Részv.piaci Al. Al. HUF-I HUF -20,2 -6,2
Budapest FTS Al. Al. HUF -20,3 -11,4
CIB Fejlett Részv.piaci Al. Al. HUF-A HUF -20,5 -8,1
Amundi Feltörekvő Piaci Vegyes Al. Al. A sor. HUF -20,9 -10,9
K&H Amerika HUF sor. HUF -20,9 -11,3
K&H Amerika USD sor. USD -21,0 -11,1
Accorde Global HUF -21,4 -13,3
Raiffeisen Nemzetközi Részv. Al. Al. Q sor. HUF -22,1
K&H Öko HUF -22,1 -13,9
Aegon Tempó 10 Részal. HUF -22,2 -14,9
Himalája A sor. HUF -22,2
HOLD Nemzetközi Részv. Al. Al. HUF -22,3 -9,0
Raiffeisen Nemzetközi Részv. Al. Al. A sor. HUF -22,3 -10,8
OTP EMDA I sor. HUF -22,4 -15,9
Sovereign PB Szárm. HUF -22,4 -18,4
BF Money Fejlett Piaci Részv.  USD USD -22,4 -14,2
Aegon MegaTrend Al. Al. B sor. HUF -22,6 -11,6
OTP EMDA HUF -22,6 -16,9
CIB Feltörekvő Részv.piaci HUF -22,7 -15,0
OTP Klímaváltozás 130/30 B EUR -22,8 -13,1
MKB Hazai Feltörekvő Részv. HUF -23,1 -22,4
Generali Mustang B USD -23,1 -15,3
AEGON Nemzetközi Részv. HUF -23,4 -9,9
Raiffeisen Nyersanyag Al. Al. A sor. HUF -23,5 -18,4
Generali Fejlődő Piaci Részv. Al. Al. A HUF -23,9 -15,8
Aegon Feltörekvő Piaci ESG Részv. A sor. HUF -24,1 -17,8
OTP Prémium Növekedési HUF -24,2 -15,3
BF Money Feltörekvő Részv. HUF -24,2 -16,9
OTP Ázsiai Ingatlan B EUR -24,2 -19,5
OTP Omega Fejlett Piaci Részv. A HUF -24,2 -10,4
AEGON IstanBull I HUF -24,5 -14,4
K&H nyersanyag USD F sor. USD -24,5 -24,2
AEGON IstanBull A HUF -24,6 -15,2
CIB Nyersanyag HUF -24,7 -20,7
K&H Nyersanyag HUF HUF -24,8 -26,7
K&H Nyersanyag USD USD -24,8 -25,6
K&H Ingatlanpiaci HUF -25,1 -18,3
Aegon Maraton A HUF -25,9 -21,6
Raiffeisen Nemzetközi Részv. Al. Al. E sor. EUR -26,0 -19,2
Budapest USA Részv. HUF -26,0 -17,2
Aegon MegaTrend Al. Al. A sor. EUR -26,9 -20,6
Raiffeisen Részv. A sor. HUF -27,2 -20,7
DIALÓG Octopus HUF -27,3 -25,6
Aegon Nemzetközi Részv. B EUR -27,7 -19,2
OTP Afrika A HUF -27,8 -24,1
OTP Török Részv. A HUF -28,0 -19,6
Generali Arany Oroszlán A HUF -28,1 -17,7
Aegon Feltörekvő Piaci ESG Részv. B sor. EUR -28,4 -26,2
OTP Omega Fejlett Piaci Részv. B EUR -28,5 -19,5
K&H privátbanki hozamfizető nyíltvégű Al. Al. HUF -28,7
Erste Közép-Európai Részv. Al. Al. HUF -29,2 -25,0
OTP G10 Euró A HUF -29,4 -36,5
Generali Fejlődő Piaci Részv. Al. Al. B USD -29,6 -26,8
MKB Bonus Részv. HUF -29,8 -22,0
MKB Európai Részv. HUF -29,9 -18,9
CIB Fundamentum Részv. HUF -30,2 -22,6
AEGON Panoráma R sor. HUF -30,5 -26,4
Generali Gold A HUF -30,6 -23,7
HOLD Expedíció Szárm. HUF -30,7 -33,3
AEGON Panoráma A sor. HUF -30,7 -27,2
K&H Unió EUR EUR -30,8 -23,7
Erste DPM Globális Részv. Al. Al. HUF -30,8 -23,4
Amundi Selecta I HUF -30,9 -20,5
K&H Unió HUF -30,9 -23,1
Amundi Selecta A HUF -31,0 -21,3
Budapest Nyersanyag A sor. HUF -31,0 -32,5
OTP Quality B HUF -31,5 -25,8
CIB Közép-európai Részv. HUF-I HUF -31,5 -24,1
Accorde Közép-Európai Részv. Alap B sor. EUR -31,6 -24,8
OTP Quality HUF -31,6 -26,7
HOLD Részv. HUF -31,7 -24,7
CIB Közép-európai Részv. HUF-A HUF -31,8 -25,6
OTP Török Részv. C EUR -32,1 -27,8
DIALÓG Octopus EUR sor. EUR -32,1 -34,4
Generali Arany Oroszlán B EUR -32,1 -26,1
HOLD Közép-európai Részv. HUF -32,1 -24,2
Accorde Közép-Európai Részv. A sor. HUF -32,3 -25,0
OTP Planéta Feltörekvő A HUF -32,5 -20,8
BF Money Közép-Európai Részv. HUF -32,6 -27,3
Budapest Dinamikus Európa Részv. Alap EUR sor. EUR -33,0 -26,3
AEGON Lengyel Részv. B sor. HUF -33,3 -34,3
Takarék Adria Közép-Európai Részv. HUF -33,4 -31,5
OTP G10 Euró B EUR -33,4 -43,0
K&H Közép Európai Részv. HUF -33,4 -26,4
Amundi Közép-Európai Részv. A HUF -33,5 -27,4
Generali Gold B EUR -34,5 -31,6
Accorde Selection Részv. C sor. USD -34,5
BF Money EMEA Részv. HUF HUF -34,7 -21,8
EQUILOR Közép-európai Részv. HUF -35,1 -28,5
Takarék BUX Indexkövető Részv. HUF -35,1 -29,1
Accorde Selection Részv. Alap B sor. EUR -35,1
OTP Fundman Részv. A sor. HUF -35,6 -23,9
BUX ETF HUF -35,8 -29,6
Accorde Selection Részv. HUF -35,9 -29,9
Amundi Magyar Indexkövető Részv. HUF -36,2 -31,0
Allianz Indexkövető Részv. HUF -36,2 -31,1
OTP Planéta Feltörekvő B EUR -36,3 -28,9
CIB Indexkövető HUF -36,4 -31,6
Erste Top Stocks HUF Al. Al. HUF -36,5 -31,3
K&H Navigátor F sor. HUF -36,7 -30,0
K&H Navigátor HUF -36,8 -30,9
BF Money Közép-Európai Részv. E EUR -36,9 -35,5
OTP Közép-Európai Részv. EUR -36,9 -32,5
OTP Supra Euró Alapba Fektető Alap EUR -37,7 -29,8
OTP Supra Dollár Al. Fektető USD -37,8 -28,4
OTP Supra HUF -38,7 -30,1
HOLD Hozamkereső Európai Alap EUR -38,9 -37,1
BF Money EMEA Részv. EUR -38,9 -30,5
Erste Stock Hungary Indexkövető Részv. A sor. HUF -38,9 -32,9
AEGON Közép-Európai Részv. A HUF -39,0 -35,4
OTP Fundman Részv. Alap C sor. EUR -39,2 -31,7
AEGON Russia HUF -40,2 -19,8
HOLD 2024 Deep Value Nyíltvégű A sor. EUR -41,3
Generali Amazonas Latin-Amerikai Részv. HUF -41,6 -38,6
Aegon Közép-Európai Részv. B EUR -42,4 -42,0
OTP Orosz Részv. A HUF -43,0 -23,4
Accorde Spartan Görög Részv.al. A sor. HUF -45,5
Dialóg Expander Részv. HUF -53,8 -53,8
Axiom Aplus Szárm. HUF -67,5 -64,5
(Forrás: Bamosz.hu)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 21200 21150 21700 -0,09% 0 0 14 924 473 030 HUF 2024-12-03 17:05:01
MOL 2602 2602 2658 -1,21% 0 0 2 502 545 654 HUF 2024-12-03 17:05:07
MTELEKOM 1248 1240 1256 +0,65% 0 0 424 163 192 HUF 2024-12-03 17:07:25
RICHTER 10500 10480 10770 -1,78% 0 0 1 646 014 970 HUF 2024-12-03 17:05:02
OPUS 502 500 507 -0,79% 0 0 66 064 025 HUF 2024-12-03 17:05:11
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Mi az a megatrend, és miért hagy ki egy jó lehetőséget az, aki nem tudja?
Litván Dániel | 2024. november 27. 09:48
Megatrend, hype-ciklus görbe, a mesterséges intelligencia izomereje, hibrid befektetési stratégia. Mindezekről is beszélgettünk Richter Péterrel, a VIG Alapkezelő portfóliómenedzserével, de az interjúból az is kiderül, hogyan lehet pénzt keresni ezek segítségével.
Befektetési alapok Fenntartható befektetést keres? Itt vannak a díjnyertes magyar lehetőségek
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 14:26
A Privátbankár.hu ünnepélyes keretek között, egy magas színvonalú szakmai rendezvényt követően átadta Az Év ESG Alapkezelője 2024 díjat. Idén először a befektetési alapok is elismerésben részesültek.
Befektetési alapok Kedvező befektetési lehetőség azoknak, akik hosszú távon szeretnének megtakarítani
Natív tartalom | 2024. szeptember 24. 19:51
Nem kell mást tennie, mint vásárolni az OTP USA Részvény Alapból, melynek befektetési jegyeit nem csak dollárban, hanem euróban és forintban is meg lehet venni. A július elején indult alap azoknak lehet kedvező befektetési lehetőség, akik hosszú távon szeretnének megtakarítani, és az amúgy is diverzifikált portfoliójuk részvénykitettségének egy részét az amerikai piacon szeretnék befektetni – mutatott rá Halas Zoltán, az OTP Alapkezelő Zrt. portfólió menedzsere.
Befektetési alapok Sok magyar vagyona gyarapodott augusztusban
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 16. 14:44
A befektetési alapokban kezelt vagyon augusztusban 0,6 százalékkal, 95 milliárd forinttal nőtt, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 16 611 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a szövetség hétfőn az MTI-vel.
Befektetési alapok Jobb az ESG-befektetések hozama, mint a többié?
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 11. 15:01
Általános vélemények szerint a környezetileg, társadalmilag felelős ESG-befektetések hozama magasabb azoknál, ahol ezek a szempontok nem játszanak szerepet. Magasabb osztalékot is képesek fizetni.
Befektetési alapok A befektetési alapkezelés olyan, mint a sakk – interjú a Gránit Alapkezelő vezérigazgató-helyettesével
Natív tartalom | 2024. augusztus 28. 16:15
Nem tudhatod biztosan, hogy mit fog lépni az ellenfeled, avagy mi fog történni a gazdaságban, de minden forgatókönyvre készülnöd kell válaszlépéssel – vallja a két év alatt dolgozói létszámban és kezelt vagyon tekintetében is duplájára növekő, Közép-Ázsia felé kacsintgató Gránit Alapkezelő második embere, Erdélyi Zombor.
Befektetési alapok Tartalmas befektetési étlapról válogathatunk, de mivel fűszerezzünk? Klasszis podcast - videóval
Bózsó Péter - Izsó Márton Artúr | 2024. augusztus 23. 16:09
Az MBH Alapkezelő megújította befektetésialap-kínálatát, aminek során a közép- és kelet-európai régióra fókuszáló alapjuk is új karaktert kapott. A Klasszis podcastban az alapkezelő üzletfejlesztési igazgatójával, Kovács Lászlóval és a befektetési üzletág vezetőjével, Herczog Péterrel beszélgettünk.
Befektetési alapok Több száz milliárddal híztak itthon a befektetési alapok
Privátbankár.hu | 2024. augusztus 16. 13:31
A befektetési alapokban kezelt vagyon júliusban 2,1 százalékkal, 342 milliárd forinttal növekedett, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 16 516 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a Bamosz pénteken.
Befektetési alapok Hogyan védhetjük befektetéseinket geopolitikai konfliktusok esetén? - interjú
Bózsó Péter | 2024. augusztus 14. 15:01
A fődíjat a Klasszis Média lapcsoport Legjobb Árupiaci Alap kategóriájában idén az MBH Alapkezelő Hagyományos Energia Alapja nyerte el. Az ilyen alapok egyik szembetűnő tulajdonsága, hogy inflációs környezetben is jól teljesíthetnek. Az alap kiváló eredménye mögötti befektetési politikáról Bene Zsombor portfolió menedzserével beszélgettünk.
Befektetési alapok A Gránit Alapkezelő bérlakásparkot indít
Privátbankár.hu | 2024. augusztus 13. 18:45
A Grandit Homes bérlakásként hasznosítja a 110 lakásos újépítésű lakópark ingatlanjait.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG