8p
Tavaly sok tízmilliárd forintot fektettek a befektetők vegyes alapokba, ami az alacsony kamatok közepette jó választásnak tűnt. Az eredmények alapján volt, akinek az volt, másoknak pedig kevésbé. Sok függhetett attól, hogy egy alap milyen részvényekkel színesítette a kötvényportfólióját, mert a részvénypiacok is nagyon eltérő eredményt mutattak.

 

Népszerű alapfajta mostanában, az alacsony kamatok korszakában a vegyes alap, tavaly 27 százalékkal, 613 milliárd forintról 780 milliárd forintra nőtt a vagyonuk. A vegyes alapok általában kötvényeket és részvényeket kombinálnak egymással, de lehet bennük más is, például ingatlanalapok jegyei vagy árupiaci befektetések.

 

Definíció szerint háromféle vegyes alap is van. Azok, amelyekben legfeljebb 35 százalék a részvény és más kockázatosabb befektetések aránya, a többi kötvénybefektetés, óvatos vegyes alapnak számítanak. A kiegyensúlyozott vegyes alapoknál 35-65, a dinamikus vegyes alapoknál 65 százalék feletti a kockázatos befektetések aránya. (Ha viszont 80 százalék felett van a részvényeké, akkor részvényalapról beszélünk.)

Iránytalan részvénypiacok

A mostani kamatsivatagban , hozamínségben az alapkezelők is gyakran ajánlják megoldásként a vegyes alapokat, minden nagyobb alapkezelőnek van általában több is. Ezek tavalyi hozama azonban mégsem volt olyan szívderítő. A magyar államkötvényeken még lehetett keresni – a MAX magyar kötvényindex éves hozama még 4,5 százalékos volt.

A részvénypiacok azonban tavaly lényegében nem mentek sehová, az év második felében elvesztették, amint az elsőben megnyertek. A forint sem gyengült számottevően, hogy az alapokban levő devizaeszközök felértékelődjenek. A fejlett országok államkötvényei meg borzasztóan alacsony hozamukról voltak híresek. Vállalati kötvényekkel lehetett még valamit elérni, de ahhoz kockázatot is kellett vállalni.

Aki a magyar részvényeket szereti…

Azazhogy mégis volt olyan eszköz, amely szépen teljesített, a magyar részvény. Amint a részvényalapokról szóló cikkünkben leírtuk, 43,8 százalékkal nőtt a BUX index tavaly, és a részvényalapok között messze a legjobban a BUX-követő alapok teljesítettek. Egyébként nagyon széthúzó volt a részényalapok mezőnye, pluszban két számjegyű és mínuszban két számjegyű eredmény is volt bőven.

Az átlag nem túl fényes

A vegyes alapoknál nyilván ugyanúgy sokat számított, hogy melyik részvénypiacot választották. A kiegyensúlyozott alapok között az első ötből három hazai vagy térségünkbeli kitettségű volt, bár elvileg a globálisként megjelölt alapokban is lehetett hazai részvény. Viszonylag jól teljesített például az USA részvénypiaca is, főleg, hogy a dollár erősödése is növelte a hozamot.

A 65 különböző befektetésijegy-sorozatból 23 hozama volt negatív és 42 hozama pozitív. Az átlag nem túl fényes, fél-másfél százalék között van éves szinten a tavalyi turbulens év után. Az utóbbi három vagy öt év hozamaira visszatekintve azonban, amit táblázatunkban is feltüntettünk, jóval kedvezőbb a kép.

Vegyes alapok hozama (2015. december 31.)
Alap neve Deviza- 1 éves 3 éves 5 éves Hozam Indulás Földrajzi Alapkezelő
nem hozam hozam hozam indulástól dátuma kitettség
Dinamikus vegyes alapok (65 százalék feletti kockázatos eszköz)
K&H Válogatott IV. HUF 8,72% 9,14% 6,78% 7,08% 2004.10.15 Globális K&H
OTP Prémium Növekedési HUF 4,76% 3,29% 2,14% 1,97% 2006.12.12 Globális OTP
MKB Ambíció Alap HUF 3,96% 5,24% 2013.04.25 Globális MKB
Aegon Tempó 8 HUF 0,20% 1,96% 2014.10.27 Globális Aegon
You Invest Dinamikus Alapok Alapja HUF -0,40% 5,58% 6,07% 2011.03.02 Globális Erste
Aegon Tempó 9 HUF -0,84% 1,12% 2014.10.27 Globális Aegon
Aegon Tempó 10 HUF -1,11% 1,09% 2014.10.27 Globális Aegon
You Invest Dinamikus EUR Alapok Alapja EUR -3,74% -3,22% 2014.11.18 Globális Erste
Kiegyensúlyozott vegyes alapok (35-65 százalék kockázatosabb eszköz)
K&H euró megtakarítási cél - április alapok alapja EUR 6,26% 6,02% 2014.05.14 Globális K&H
Quaestor Tallér HUF 6,07% 0,36% -1,27% 5,26% 2004.04.23 Közép-Kelet-Eur. Quaestor
OTP Paletta HUF 5,90% 3,11% 3,16% 8,04% 1997.11.17 Közép-Kelet-Eur. OTP
Concorde 2000 HUF 5,54% 8,46% 7,64% 11,48% 1997.08.27 Hazai Concorde
Erste Abszolút Hozamú Eszközallokációs Alapok Alapja HUF 5,43% 9,71% 6,89% 7,49% 2010.03.22 Globális Erste
Concorde PB3 HUF 5,10% 10,71% 10,36% 6,57% 2006.08.22 Globális Concorde
MKB Egyensúly Alap HUF 4,13% 5,06% 2013.04.25 Globális MKB
Concorde Euro PB3 EUR 3,75% 9,01% 7,32% 10,12% 2008.12.10 Globális Concorde
Pioneer Nemzetközi Vegyes D HUF 3,12% 8,51% 7,44% 7,46% 2000.10.27 Globális Pioneer
OTP Prémium Kiegyensúlyozott HUF 3,06% 3,25% 3,66% 4,30% 2006.12.12 Globális OTP
Pioneer Nemzetközi Vegyes A HUF 2,91% 8,29% 7,23% 10,62% 2009.02.26 Globális Pioneer
K&H Válogatott III. HUF 2,90% 6,83% 6,27% 6,84% 2004.10.15 K&H
Aegon Tempó 4 HUF 2,43% 3,25% 2014.10.27 Globális Aegon
Aegon Tempó 5 HUF 2,14% 3,12% 2014.10.27 Globális Aegon
Erste Megtakarítási Alapok Alapja HUF 2,03% 4% 5,89% 3,56% 2006.07.28 Hazai Erste
Aegon Tempó 6 HUF 1,96% 3,17% 2014.10.27 Globális Aegon
Pioneer Horizont 2025 Alap A Sorozat HUF 1,12% 6,25% 5,72% 2011.05.13 Globális Pioneer
Aegon Tempó 7 HUF 1,09% 2,54% 2014.10.27 Globális Aegon
OTP Prémium Euró EUR 1,01% -0,55% -1,15% 0,20% 2006.12.12 Globális OTP
K&H vagyonvédett portfolió április HUF 0,91% 1,06% 2015.10.08 Globális K&H
Pioneer Horizont 2030 Alap A Sorozat HUF 0,52% 6,38% 5,24% 2011.05.13 Globális Pioneer
You Invest Kiegyensúlyozott Alapok Alapja HUF -0,05% 5,10% 5,84% 2011.03.02 Globális Erste
K&H megtakarítási cél október HUF -1,16% 1,36% 2015.10.08 Globális K&H
K&H megtakarítási cél február HUF -1,60% 2,53% 2015.10.08 Globális K&H
K&H megtakarítási cél június HUF -1,67% 4,88% 6,07% 2015.10.08 Globális K&H
CIB Algoritmus Alapok Alapja HUF -1,70% -0,61% 0,41% 2011.04.18 Globális CIB
Raiffeisen Konvergencia HUF -1,85% -3,99% -1,43% 5,30% 1999.01.19 Feltörekvő Eur. Raiffeisen
K&H vagyonvédett portfolió augusztus HUF -1,97% 1,27% 2015.10.08 Globális K&H
Budapest Egyensúly Alap HUF -1,97% 0,97% 2014.07.11 Globális Budapest
BF Money Balancovany CZK -2,12% 0,68% -0,06% -0,04% 2008.08.25 Közép-Kelet-Eur. Budapest
You Invest Kiegyensúlyozott EUR Alapok Alapja EUR -2,57% -2,12% 2014.11.18 Globális Erste
Quaestor Deviza HUF -4,41% 1,43% 2,64% -0,17% 1999.10.07 Fejlett piaci Quaestor
CIB Balance Vegyes Alapok Alapja HUF -6,20% -1,89% 2014.12.10 Globális CIB
Access Global Selection HUF -9,61% -2,67% -4,62% 3,08% 2001.02.06 Globális Access
Access Mentor Selection Alap HUF -10,87% -5,55% -7,13% 2012.10.27 Globális Access
Óvatos vegyes alapok (max. 35 százalék kockázatosabb eszköz)
Quaestor AranyTallér HUF 9,73% 4,68% 2,14% 5,36% 1993.12.23 Globális Quaestor
Concorde PB1 HUF 2,93% 6,12% 6,88% 7,04% 2006.08.22 Hazai Concorde
Aegon Tempó 1 HUF 2,75% 3,02% 2014.10.27 Globális Aegon
Pioneer Konzervatív Vegyes Alap A Sorozat HUF 2,60% 3,92% 2014.06.25 Globális Pioneer
Aegon Tempó 2 HUF 2,59% 3,13% 2014.10.27 Globális Aegon
K&H Válogatott II. HUF 2,53% 6,29% 6,57% 6,70% 2004.10.15 K&H
Aegon Tempó 3 HUF 2,28% 2,91% 2014.10.27 Globális Aegon
MKB Bázis Alap HUF 2,20% 2,58% 2013.04.25 Globális MKB
Concorde 2016 Devizás Vállalati Kötvény Alap EUR 1,75% 6,90% 9,05% 2012.03.01 Hazai Concorde
K&H euró nemzetközi vegyes EUR 1,60% 4,01% 3,37% 3,53% 2010.10.11 Globális K&H
Pioneer Horizont 2020 Alap A Sorozat HUF 1,46% 7,50% 7,39% 2011.05.13 Globális Pioneer
Pioneer Horizont 2020 Alap K Sorozat HUF 1,46% 7,50% 11,49% 2011.11.28 Globális Pioneer
Raiffeisen Perspektiva EUR EUR 1,31% 2,87% 2,55% 2,60% 2007.07.30 Globális Raiffeisen
K&H Válogatott I. HUF 1,06% 3,28% 4,17% 5,56% 2004.10.15 K&H
OTP Prémium Klasszikus HUF 0,89% 2,86% 4,63% 6,73% 2006.12.12 Hazai OTP
Raiffeisen Perspektiva HUF HUF 0,44% 4,16% 4,72% 5,02% 2007.07.30 Hazai Raiffeisen
Erste Megtakarítási Plusz Alapok Alapja HUF 0,16% 3,69% 4,62% 4,20% 2007.06.12 Hazai Erste
You Invest Stabil Alapok Alapja HUF -0,12% 4,31% 4,02% 3,01% 2006.07.28 Fejlett piaci / Globális Erste
Raiffeisen Corvinus HUF -0,19% 3,53% 3,68% 4,86% 2007.03.30 Hazai Raiffeisen
You Invest Stabil EUR Alapok Alapja EUR -1,75% -1,20% 2014.11.18 Globális Erste
K&H vagyonvédett portfolió december HUF -2,82% 2,01% 3,46% 4,06% 2015.10.08 Globális K&H
iCASH Conservative Alap HUF -14,05% -6,09% 2013.01.21 Globális Access
Dinamikus alapok átlaga: 1,44% - - 2,66%
Kiegyensúlyozott alapok átlaga: 0,56% 3,80% 3,75% 3,79%
Óvatos alapok átlaga: 0,86% 4,65% 4,23% 4,31%
(Forrás: Bamosz-adatbázis)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Hatalmasat bukott a világ legnagyobb pénzügyi alapja
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 12:24
A közel-keleti háború gyengítette a globális részvényárakat.
Befektetési alapok Klasszis: íme a legjobb magyar befektetési alapok és alapkezelők, innovációk
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 12:37
A hazai befektetési alapok vagyona 2025-ben is dinamikusan nőtt tovább, meghaladta a 20 ezer milliárd forintot. A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2026 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb szakembereinek. Az Év Alapkezelője az Accorde Alapkezelő, az Év Portfóliómenedzsere Lokietek Eszter, az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere pedig Németh Gábor lett.
Befektetési alapok Százötven milliárd forintot buktak februárban a magyar családok az iráni háborún
Herman Bernadett | 2026. április 9. 15:13
Januárban még 420 milliárd forint árfolyamnyereséget tettek zsebre a háztartások az értékpapírjaikon, februárban már 150 milliárd forintot meghaladó veszteségük volt. Az állampapírok iránti kereslet elpárolgott. 
Befektetési alapok Gigászi összeget nyertek az OTP-sek januárban
Herman Bernadett | 2026. március 9. 19:21
Rekord rekord hátán: ilyen volt a januári értékpapírpiac Magyarországon. Vették az állampapírt, a befektetési alapokat, és gigantikus pénzeket kaszáltak a háztartások az OTP-részvényeken is. 
Befektetési alapok Vállalkozásba kezdene? Most pénzt kaphat egy jó ötletért
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 09:54
Új kockázati tőkealapot indít a Hiventures startupoknak. 
Befektetési alapok Fontos mérföldkőhöz érkezett a tőzsde sztárpapírja
Herman Bernadett | 2026. január 21. 13:01
Több mint százszorosára növelte induláskori nettó eszközértékét az OTP Alapkezelő és az OTP Bank által közösen fejlesztett, tőzsdén kereskedett, régiós befektetési alap. Kevesebb mint két év alatt az OTP CETOP UCITS ETF kezelt vagyona átlépte a100 millió eurót. A Kelet-Közép-Európa 25 legnagyobb forgalmú és kapitalizációjú részvényét egyetlen eszközbe sűrítő alap 10 euró névértékű befektetési jegye a magánbefektetők körében is kiugró népszerűségnek örvend.
Befektetési alapok A Raiffeisentől igazolt a Hold Alapkezelő
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 11:26
Frissen érkezett szenior portfoliókezelőjük 12 év után váltott. 
Befektetési alapok Kijöttek a számok: az erős forinton buktak, az OTP-n viszont nyertek a magyar kisbefektetők
Herman Bernadett | 2026. január 7. 14:39
Az október végi Takarékossági Világnap után rákapcsoltak a kisbefektetők: dőlt a pénz az alapokba, az állampapírokba, de még a részvénypiacra is. Aki megtartotta az OTP-részvényeit, elégedetten dörzsölheti a tenyerét. 
Befektetési alapok Zsiday Viktor bejelentette, hogy befejezi portfóliómenedzseri pályafutását
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 13:21
Az általa kezelt Citadella befektetési alap beolvad a HOLD Alapkezelő már meglévő abszolút hozamú, HOLD Columbus alapjába.
Befektetési alapok Nem véletlenül lett az OTP a magyarok kedvence
Herman Bernadett | 2025. december 9. 14:41
Októberben hatalmas összeget fektetett be a lakosság értékpapírokba a szeptemberi kiáramlást kompenzálva. A befektetési alapok továbbra is nagyon kelendőek, de igazán sokat azok kerestek, akik a részvényeket választották. A lakosság kedvence továbbra is az OTP lehet. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG