3p

Szépen híznak a befektetési alapok.

Novemberben 2,8 százalékkal, 362 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége tagjai a hónap végén 13 318 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban – közölte a Bamosz.

A kategóriák közül kiemelkednek a kötvényalapok 178,8 milliárd forint új tőkével, ezen belül a rövid futamidejű kötvények jártak az élen 138,3 milliárd forinttal, míg a hosszú futamidejű kötvényalapok novemberi tőkebeáramlása 24,7 milliárd forint volt. A hozamok is hozzájárultak a gyarapodáshoz, így a kötvényalapok vagyona 4,9 százalékkal 4859 milliárd forintra nőtt.

A pénzpiaci alapokból 5,8 milliárd forintnyi tőke távozott, ezt a hozamok csak részben ellensúlyozták, így 0,4 százalékkal 541 milliárd forintra csökkent a kategória vagyona.

Gyűlnek a forintok. Fotó: Depositphotos
Gyűlnek a forintok. Fotó: Depositphotos

A vegyes alapoktól 15,5 milliárdnyi tőke távozott, ami felerészben négy alap megszűnésével magyarázható. A dinamikus alapokból 5,1 milliárd forint, a kötvénytúlsúlyos alapokból 18,3 milliárd forint távozott, a kiegyensúlyozott alapokhoz 7,9 milliárd forint érkezett. A kategória vagyona a kedvező hozamoknak köszönhetően 1,3 százalékkal gyarapodott, 1743,5 milliárd forintot tett ki a hónap végén.

A részvényalapokat nagy mozgás jellemezte novemberben, végül 2,4 milliárd forint tőkebeáramlással zártak. Az árfolyamok is jól alakultak, így a részvényalapok vagyona 5,3 százalékkal 810,6 milliárd forintra nőtt.

Az ingatlanalapok 2,9 milliárd forint tőkekiáramlással zárták a novembert. Végül a hozamok és az árfolyammozgások eredőjeként a nettó eszközérték 0,4 százalékkal lett több, 2010 milliárd forintot ért el a hónap végén.

A tőkevédett alapokhoz 11,5 milliárd forint érkezett a múlt hónap során, amihez egy új alap indulása is hozzájárult. A kategória vagyona ugyanakkor csak átlag alatti szinten, 2,4 százalékkal nőtt, 550,6 milliárd forint volt november végén, de az év eleji szinthez képest itt a legnagyobb a vagyonnövekedés.

Az abszolút hozamú alapok esetében 22,1 milliárd forint volt a tőkebeáramlás, emellett a hozamok is kedvezően alakultak, így vagyonuk 3,1 százalékkal 1302 milliárd forintra gyarapodott.

A származtatott alapoktól 5,1 milliárd forint távozott, nagyrészt egy megszűnt alap miatt. A hozamok sem hozzátenni, sem elvenni nem tudtak, így a vagyon a tőkekiáramlás nagyságával csökkent, a kategória vagyonához képest ez jelentős, 13,5 százalékos csökkenés egy hónap alatt. A kategória eszközértéke 29,7 milliárd forint volt november végén. Az árupiaci alapokba 2 milliárd forint tőke érkezett, a hozamok is hozzátettek az emelkedéshez, így a vagyon 3,9 százalékkal 87 milliárd forintra emelkedett.

A főképp intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapokhoz 24,4 milliárd forint tőke érkezett. A hozamok viszont kedvezőtlenül alakultak, így a vagyon csak 1,1 százalékkal nőtt, 1356 milliárd forintra.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40150 39850 40500 -0,45% 0 0 15 381 080 310 HUF 2026-06-10 17:09:56
MOL 3800 3800 3940 -2,36% 0 0 4 575 533 240 HUF 2026-06-10 17:11:48
MTELEKOM 2708 2674 2730 -1,02% 0 0 2 009 473 018 HUF 2026-06-10 17:06:49
RICHTER 11820 11590 11990 -0,17% 0 0 2 776 573 020 HUF 2026-06-10 17:14:01
OPUS 398 383 398 0,00% 0 0 81 694 104 HUF 2026-06-10 17:05:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Rég volt ilyen erős a forint: érdemes lehet devizában megtakarítani?
Natív tartalom | 2026. június 10. 17:59
Több éves csúcson van a forint árfolyama, ha valamikor, akkor most érdemes lehet devizát váltani – mondják az OTP szakértői. Most ráadásul számos kedvezményt is kaphatnak az ügyfelek. 
Befektetési alapok A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 9. 05:44
Egyebek mellett arról beszélgettünk Lugosi Barnabással, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserével, hogy Magyarország már megint ellentétes irányba halad, mint a világ, csak most pozitív értelemben: miközben az Európai Központi Banktól vagy a lengyel jegybanktól kamatemeléseket, a Magyar Nemzeti Banktól kamatcsökkentéseket vár a piac, mégsem gyengül a forint.
Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 5. 14:41
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
Befektetési alapok Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Herman Bernadett | 2026. június 3. 14:37
Különleges, innovatív termékeivel nyert díjat az Apelso Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2026 versenyén. A díjnyertes stratégiákról, az alternatív alapoktól, a fizikusok és matematikusok által kezelt alapok világáról beszélt Gyurkó Dániel befektetési igazgató.
Befektetési alapok Újra verseny lesz a magyar gazdaságban? Klasszis Podcast
Izsó Márton - Vég Márton | 2026. június 1. 14:16
Hajdu Egonnal, az Eurizon Asset Management Hungary befektetési igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
Befektetési alapok Így fektetnek be Magyarország legjobb szakemberei
Herman Bernadett | 2026. június 1. 10:21
Nem a divatot követik, hanem az értékalapú befektetésekben hisznek az Accorde Alapkezelőnél – mondja Gyurcsik Attila, vezérigazgató és Mezei Magdolna igazgatósági tag. Az Accorde lett 2026-ban az Év Alapkezelője.
Befektetési alapok Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. május 21. 15:04
Lokietek Eszter, az OTP Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere lett az idén az Év Portfólió Menedzsere. A siker titkáról beszélt a Klasszis Média podcastjában. 
Befektetési alapok Rekordösszeget buktak a magyar háztartások az iráni válságon
Herman Bernadett | 2026. május 9. 17:04
Több mint 390 milliárd forintot veszítettek márciusban az értékpapírjaikon a magyarok. Szerencsére ez csak átmeneti volt, áprilisban már emelkedtek az árfolyamok. 
Befektetési alapok Hatalmasat bukott a világ legnagyobb pénzügyi alapja
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 12:24
A közel-keleti háború gyengítette a globális részvényárakat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG