1p
Harmincöt milliárd dollárnyi is lehet az az összeg, amit külföldi befektetők a dél-oszétiai válság kirobbanása óta kivontak az orosz részvénypiacokról.
Harmincöt milliárd dollárnyi is lehet az az összeg, amit külföldi befektetők a dél-oszétiai válság kirobbanása óta kivontak az orosz részvénypiacokról - írja a francia Paribas bankház számaira hivatkozva az orosz Kommerszant című lap.

Idézi továbbá az Unicredit olasz pénzintézet számát, amely szerint az összeg 23 milliárdnyi lehet, más banki vélemények szerint is elérheti a 20 milliárd dollárt.

Az tény, hogy a moszkvai tőzsde vezető részvényindexei a hét végére kétéves mélypontra süllyedtek, az indexértékek a mindenkori csúcs felénél járnak, mi több, a rubel is nagyot zuhant, az orosz központi banknak be kellett emiatt avatkoznia, a múlt héten tartalékai 9 milliárd dollárral estek.

A Kommerszant külföldi médiákat idéz, melyek szerint a rubel romlásában más is közrejátszott, nevezetesen az oroszországi gazdasági helyzet romlása, mert Putyin kormányfő nem készült fel a szükséges változtatásokra a gazdaságban.

A Standard & Poor´s hitelminősítő a napokban ugyanakkor megerősítette a hosszú távú "BBB plusz/A mínusz", illetve a rövid futamú "A-2" szuverén deviza- és rubeladósi kockázati besorolásokat, a pozitív kilátással együtt és elemzésében kiemelte: az orosz kormány továbbra is megtakarítja az energiahordozó-exportból beömlő pénzek jelentős részét. Az ebből képzett két költségvetési tartalékalapban jelenleg 175 milliárd dollár van, ami meghaladja az éves orosz GDP-érték 10 százalékát.

A Fitch Ratings, a legnagyobb európai hitelminősítő által a térségi szuverén adósok kilátásairól Londonban tartott minapi telekonferencián a ház szakértői azt mondták: a grúziai háború közvetlen költségei Oroszország szempontjából "meglehetősen jelentéktelenek", a több mint 580 milliárd dolláros központi devizatartalék hatalmas ellenállóképességet ad az orosz gazdaságnak a rövid távú tőkeáramlási folyamatokkal szemben.

A Goldman Sachs globális pénzügyi szolgáltató londoni befektetési részlegének csütörtökön közzétett friss elemzése szerint is gyorsul a tőkekivonás az orosz piacról. A ház becslése szerint csak a szeptember 5-ével zárult héten - még árfolyam-kiigazítással együtt is - nettó 6,6 milliárd dollár volt a magánbefektetők által kivitt tőke értéke.

A Goldman Sachs egy korábbi becslése szerint az augusztus 22-ével zárult két hétben 21 milliárd dollár tőke áramlott ki Oroszországból, és a devizatartalékok az 1998-as fizetési válság óta nem látott ütemben csökkentek.

A Financial Timesnak banki források a héten azt mondták: az orosz bankok már a hitelfolyósítások korlátozására kényszerülnek a grúziai katonai beavatkozás nyomán kibontakozott tőkemenekítés miatt, és Oroszország az 1998-as törlesztési leállás óta a legsúlyosabb válsággal néz szembe.

A londoni gazdasági lap által minap idézett bankárok szerint a hitelszűke az ingatlan- és a kiskereskedelmi szektort sújtja leginkább; több ingatlanfejlesztő vállalkozás nem tud beruházásokat befejezni, mert sehonnan nem kapnak pénzt, még állami bankoktól sem.

Poti: az oroszok tudják, az ígéret szép szó 
Sarah Palin háborúzna Oroszországgal
A Kaukuázusban darabolódik Oroszország?

MTI

Címkék: Befektetés
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetés Gyémántbiznisz földi halandóknak?
Privátbankár.hu | 2020. február 19. 13:39
Már a standokon a Piac & Profit legfrissebb száma! Gyémánt, mint alternatív befektetési forma? Erről és számos más érdekes témáról olvashat a februári lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat a Nemzetközi Beruházási Bankról is a magazinban.
Befektetés Az MNB 5 millióra bírságolta a 4iG-t a lefújt T-Systems-ügylet kapcsán
Privátbankár.hu | 2020. január 23. 08:37
A bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt, emellett a T-Systems anyacégével, a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben is hozott intézkedést az MNB.
Befektetés Megtudtuk, mennyi vagyona van a Pallas Athéné alapítványoknak
Privátbankár.hu | 2020. január 22. 13:33
A legfrissebb kimutatás szerint 274,8 milliárd forintra nőtt a vagyon, ebből 8,8 milliárd még mindig bankbetétben van.
Befektetés IMF: 3 százalékos kamattal is ugyanennyire vinnék a MÁP Pluszt
Csabai Károly | 2019. december 6. 13:04
Ami a költségvetés kiadásait akár több száz milliárd forinttal mérsékelné – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról kiadott legfrissebb jelentése. Az nem tartja jó ötletnek, hogy a büdzsé kizárólag belföldről finanszírozza magát, mivel a mélyponton lévő kockázati felárunk miatt a külföldi forrásbevonás most jóval olcsóbb.
Befektetés Holnap reggel sokan maradhatnak hoppon a bankjegykiadó automatáknál
Baka F. Zoltán | 2019. október 31. 14:18
Holnap lejár a banki azonosítás határideje, bajba kerülhet, aki ezt elmulasztja. Sok nyugdíjas és a külföldön élők is a veszélyeztetettek körébe tartoznak. Az első határidő idén június 26 volt, de mivel az érintettek egy nagyon jelentős hányada - több százezer magánszemély, illetve vállalkozás - késlekedett a procedúrával, a kormány úgy döntött, hogy október 31-ig meghosszabbítja az eredeti határidőt.
Befektetés Sikeres volt az Opus Global Nyrt. kötvényaukciója
Privátbankár.hu | 2019. október 25. 17:10
A teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait.
Befektetés Áramhálózattal bővít az Opus, megveszi a Titászt
Privátbankár.hu | 2019. október 4. 14:05
Áramhálózattal bővítheti stratégiai portfólióját az Opus befektetési holding, miután megveszi a Titász 100 százalékos részvénycsomagját.
Befektetés Nyár végére csúszhat a nyugdíjkötvény kibocsátása
Csabai Károly | 2019. április 2. 06:00
Javában folyik a munka a kormányzati színfalak mögött annak érdekében, hogy megvalósuljon a Varga Mihály által 2018 végén megjelölt cél: a január végén közel 5900 milliárd forintos lakossági állampapír-tulajdon öt év alatt megduplázódjon. A jelet a pénzügyminiszter tavaly novemberben adta meg, bejelentve egy újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír kibocsátását.
Befektetés Tőkét vontak ki a Skálából a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 17:01
Az egykori patinás üzletlánc jogutódjának számító ingatlanbefektető cég 180 millió forinttal, 540 millióra szállította le az alaptőkéjét.
Befektetés Már közel ötezer milliárdot kezelnek a hazai privátbankárok
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 11:55
Több mint 43 ezer magánszemély összességében immár csaknem 5 ezermilliárd forintos vagyonát fialtatta 2018 végén a 16 hazai privátbankári szolgáltatónál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG