3p
Az idei kgfb-kampányban jelentősen előretört a lopáscasco népszerűsége a kötelező biztosítások mellé köthető kiegészítő biztosítások sorában. A Genertelnél idén már minden nyolcadik megkötött kgfb-csomaghoz (12%) lopáscascót is választottak az autósok. A termék népszerűségét két fő ok magyarázza: egyrészt egyre idősebb, teljes körű casco-szerződéssel már nem védett autókat lopnak el, másrészt az így olcsón, néhány ezer forintért elérhető fél-, egy- vagy kétmilliós térítési limit az érintett autók többségének teljes értékét fedezni tudja.

A Genertel kárstatisztikái szerint nem állt meg az ellopott autók átlagéletkorának rohamos növekedése: míg ez az érték 2010-ben még 3,9 év volt, 2012-re már 5,4 évre nőtt, az idei év eddigi adatai pedig már 6 év körüli átlagot mutatnak. A jelek szerint egyre nagyobb arányban lopják alkatrésznek az autókat, ezért egy-egy idősebb autó akár értékes, máshonnan már nehezen beszerezhető alkatrészbázist jelenhet a bűnözők szemében.



Ezt a tendenciát immár a lakosság is erősen érzékeli, hiszen a lopáscasco szerződések 61 százalékát minimum tízéves autókra kötik. (Az alsó korhatár eleve két év, de 2-5 év között még mindig jelentős a jóval komplexebb védelmet nyújtó teljes körű casco-szerződések aránya.)

Budapestiek kötik

A választható térítési limitek tekintetében a novemberi kampányban lopáscascót is kötő autósok felének az egymillió forintos összeghatár a megfelelőnek ítélt fedezeti mérték. Főként a 6-9 éves korcsoport esetében jellemző a kétmillió forintos térítési plafon. Az alacsonyabb összeghatár kiválasztásának oka elsősorban nem a díjeltéréssel magyarázható – a kétszeres fedezeti mérték díja csak 1-2 ezer forintos évi többletkiadást jelent –, hanem az érintett autók aktuális piaci értéke miatt lopás esetén a biztosító eleve nem tudna magasabb összeget téríteni.



Az adatok tanúsága szerint a budapesti autósok jelentősen felülreprezentáltak a lopáscasco tekintetében: az összes szerződő 44 százaléka fővárosi címre van bejelentve. A Budapesten lakó autósok óvatossága nem meglepő. A Genertel egyik korábbi felmérése szerint ugyanis a tolvajok dolgát jelentősen megkönnyíti, hogy míg vidéken az autók 60-65 százalékát garázsban tartják, Budapesten ez az arány mindössze 30 százalék. A felmérés adatai szerint Budapesten az autósok 45 százaléka éjszaka az utcán kénytelen tárolni autóját, könnyű hozzáférést nyújtva a bűnözők számára.



Minden autó célpont

Miközben az autótolvajok számára immár minden autó célponttá vált, a biztosítók is igyekeztek az ebből fakadó piaci igényre rugalmasan reagálni – magyarázza Csikós Dániel, a Genertel vezérigazgatója. Anyagi okra immár senki sem hivatkozhat, ha nincsen lopás elleni biztosítása, mivel az autó értékétől függően az idei, ezen a héten záruló kgfb-kampányban már akár évi háromezer forintért is lehet lopáscascót találni a hazai piacon, ami még a legöregebb évjáratok számára is vonzó opció lehet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG