Az állam azonosan kezeli a bankokat és biztosítókat, pedig ha értené a különbséget, akkor nem vetne ki biztosítási adót a mai alulfejlett piacra - mondta Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnöke, a IX. Biztosításszakmai konferencián a hétvégén.
Kgfb: ez bizony fiaskó
Nem lesz pénz unit-linked biztosításokra?
Az alkuszok feladata a mai piacon az, hogy - az elérhető árú - kockázati életbiztosításokkal védjék ügyfeleiket és családjaikat - húzta alá Papp Lajos. Úgy vélte, hogy a befektetési jellegű életbiztosításokra nagyrészt elfogyott a lakosság megtakarítása.
Az ügyfelek az alkuszokban csak azt látják, hogy képesek csökkenteni a biztosítási díjakat, pedig ennél fontosabb, a személyes tanácsadás - mutatott rá. Holott - tette hozzá - az alkuszok nemcsak az értékesítésben, hanem a nyilvántartások vezetésével és a kárrendezésben való részvétellel is a biztosítók rendelkezésére állnak.
Díjazták a biztosítókat
Turcziné, Pálos Anna, a szövetség főtitkára ismertetése szerint a FBAMSZ tagjai 1 milliárd 459 millió forint életbiztosítási jutalékbevételre tettek szert a múlt évben, ennek 29 százaléka az AXA, 23 százaléka a CIG, és 13 százaléka a Generali biztosítóktól származik. A 12,8 milliárd forint nem életbiztosítási jutalékbevételnek pedig negyede az Allianz, 23 százaléka a Generali, míg 11 százaléka az Uniqa biztosítóktól származik.
A konferencián átadták - négy kategóriában - a FBAMSZ díjait a biztosítóknak. Az első helyezett a lakossági, valamint vállalati vagyonbiztosítás területén az Aegon Magyarország, a személybiztosításban az Uniqa, a gépjármű-biztosítás területén pedig a Generali-Providencia.
Az állam azonosan kezeli a bankokat és biztosítókat, pedig ha értené a különbséget, akkor nem vetne ki biztosítási adót a mai alulfejlett piacra - véli a független alkuszok szövetségének elnöke.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
6 órája
-
Megint történelmi csúcsra pörgött a pesti tőzsde és az OTP
6 órája
-
Beindult a Tisza-kasza, hullanak az Orbán-rendszer emberei – Ez Viszont Privát
6 órája
-
Most érdemes szaladni a váltókhoz, ha külföldre megy nyaralni
7 órája
-
Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
7 órája
-
Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
8 órája
-
Informatikai cég olvad be a 4iG-be
8 órája
Mfor.hu Top24
- Kijött az uniós lista: itt helyezkedik el a magyar lakásáremelkedés a kontinensen
- Több adat is érkezett, így áll most az orosz gazdaság
- Újabb európai válogatott jutott tovább a világbajnokságon
- Nemcsak Szijjártó Péter repkedett az elmúlt években, hanem az erre fordított milliárdok is
- Összeolvad egy másik céggel a 4iG Informatikai Zrt.
- Vége az Orbán-rezsimnek: valódi gazdasági csoda jön, vagy ez csak korrekció?
- Figyelmeztette az Egyesült Államok Lengyelországot: akár támadásra is készülhetnek Putyinék
Biztosítás
Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás
Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás
Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás
Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás
Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás
A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás
Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás
Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás
Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Nemzetközi
Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány.
6 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Trump nagyot kaszált a kriptón, sok kisbefektető viszont beragadt2026. július 3. 07:19 -
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52
További hírek >
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Piac&Profit cikkei
-
Nagy változás jön az adózásban: erre minden vállalatnak fel kell készülnie
17:03
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától
16:05
-
Az oroszok rácuppantak az elektromos kínai autókra, mert így próbálják elkerülni az ukrán támadások miatti üzemanyagválságot
15:02
-
A németek is csúcssebességre kapcsoltak dróngyártásban
14:00
-
Több millió forintos támogatást kaphatnak a Mol-tól azok a vállalkozók, akik nagy teljesítményű elektromos autótöltő-berendezést telepítenek
13:02
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Magyar Péter drónvideón mutatta meg Áder János villáját: szerinte véget kell vetni a volt államfő kiemelt juttatásainak
19:35
-
Árnyékosabb lett az Érsekkert játszótere – napvitorlákkal védekeznek a hőség ellen
15:07
-
Újabb szakaszba lépett a 25-ös út felújítása
14:21
-
Elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész
10:44
-
Újabb hidegfront érkezik
08:03
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
top 24
-
Megállt a Fidesz zuhanása? Új kutatás érkezett
2026. július 3. 08:15
-
Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
2026. július 3. 05:48
-
Orosz támadásra figyelmeztethette az Egyesült Államok Lengyelországot
2026. július 3. 12:02
-
Hetek óta nem látott formát mutat az arany
2026. július 3. 06:58
-
Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
2026. július 3. 13:30




