Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. kommunikációs igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy akár az alapdíjuk kétszeresét is fizethetik ma, de holnaptól még többet a biztosítóknak azok az autósok, akiknek a szerződését felbontotta a szolgáltató, mert nem rendezték a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási díjat és a baleseti adót.
Amennyiben nem fizették be,ugyanez az összeg ma már 40 992 forint, ami az elmaradt alapdíjat és a baleseti adót, mindkét tétel fedezetlenségi díját – plusz 30 százalékot -, az év végéig szóló díjat, valamint a baleseti adó plusz 30 százalékát tartalmazza. A szakértő szerint több ezren lehetnek azok, akik elmaradtak a befizetéssel, de most először kell ilyen drága büntetéssel számolniuk.
Németh Péter elmondta: a biztosítók 60 nap nemfizetés után – többszöri figyelmeztetés mellett – automatikusan felmondják a szerződést, aminek következtében a gépjármű biztosítási fedezet nélkül üzemel. Ez olyan „büntető” tétel, amely a szerződéskötésig visszamenőleg drágítja a díjat. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy abban az esetben, ha valaki újrakötné a kötelezőjét, ma még a korábbinak a kétszeresén, azonban minden nappal egyre drágábban teheti meg.
A szakember felhívja a figyelmet arra is, hogy a megemelt tarifát nem lehet biztosító-váltással kikerülni, mert a szolgáltatók egy olyan központi adatnyilvántartó rendszer – KÁNYA - alapján dolgoznak, amelyben minden ügyfél előélete tételesen szerepel. A rendszer a korábban felbontott szerződésekre, s annak okára is automatikusan figyelmezteti a biztosítási ügyintézőt, így az elmaradással járó kötelezettséget, a pótdíjat senki nem úszhatja meg.
Egyre többe kerül a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás és a baleseti adó azoknak az autósoknak, akik eddig nem fizették be a díjat, s a szolgáltató ezért felmondta a szerződésüket. A pótdíj alól nem lehet biztosító-váltással kibújni, az adatokat ugyanis egy központi rendszer tárolja, s minden kockázatviselő ez alapján szerződik.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
4 órája
-
Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
5 órája
-
Felcsillanhat a szeme – ezt mutatta csütörtökön a forint
5 órája
-
Mennybe ment a Mol csütörtökön
6 órája
-
Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
7 órája
-
A költségvetést érintő döntéseket is hozott a kormány
7 órája
-
Emelkedéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek
8 órája
Mfor.hu Top24
- Megnyitották a pénzcsapot: itt már közel 500 milliárd forintnyi támogatást fizettek
- Teljesen átalakul a közösségi közlekedés az országban: Vitézy Dávid elmondta a részleteket
- Orbán Balázs elment, be is szántják az MCC központjának építését
- Újabb rossz hír a benzinkutakról, kezdhet aggódni Kapitány István?
- Fontos hírt kapott Brüsszelből Magyarország, jön egy adag pénz
- Áder János előkerült, puccsról, szőnyegbombázásról, polgárháborúról beszélt
- Nagy dobás az OTP-től, olcsóbb lesz a lakáshitel, de még a kormány is örülhet
Biztosítás
Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás
Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás
Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás
Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás
Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás
A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás
Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás
Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás
Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Makro / Külgazdaság
Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Növekedést vártak, csökkenés lett.
7 órája
Részvény / Deviza / Áru
Emelkedéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
8 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52 -
Rekordot döntött a milliárdosok száma – az AI-rali új vagyonokat gyártott2026. július 1. 15:37
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Felhőszakadás percek alatt megduzzasztotta az Eger-patakot
18:41
-
Lezárnák a „vármegye” korszakát: ismét megyék lennének, megszűnnének a főispáni címek
14:46
-
Indulhat a kátyuzás Egerben, lezárultak a közbeszerzések
13:42
-
Reagált az NSÜ a Bitskey Uszodát ért kritikákra: elismerik a problémákat, felülvizsgálják a vitatott szabályokat
10:54
-
Halálos baleset a 3-as főúton Szihalomnál – teljes útzár van érvényben
08:55
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
-
Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
2026. július 2. 07:23
-
Hatalmas bejelentést tett a Mol
2026. július 2. 15:32
-
Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
2026. július 2. 19:44
-
Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
2026. július 2. 07:03
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



