Az idei év első három hónapjában 245,3 milliárd forint díjbevételt könyvelhettek el a hazai biztosító társaságok, ami 1,3 százalékkal haladja meg a tavalyi év hasonló időszakának szintjét. Eközben azonban a biztosítási szerződések darabszáma 11 millióról 10,8 millió alá esett.
Mindig van olcsóbb kgfb
A nem életbiztosítási szerződésekre idén januártól márciusig 118,6 milliárd forint díjbevétel folyt be, 3,8 százalékkal kisebb összeg, mint egy évvel korábban. A díjbevételekre főként a gépjármű-biztosítások teljesítménye hatott negatívan: míg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) díjbevétele 6 százalékkal zsugorodott, a casco bevételek több mint 12 százalékkal csökkentek az elmúlt évben.
A kgfb bevételeket elsősorban az átlagdíjak csökkenése okozta – hangsúlyozza Molnos Dániel, a MABISZ főtitkára –, miközben a casco-bevételek elapadásának elsődleges oka, hogy a szerződések darabszáma egy év alatt 7,2 százalékkal csökkent.
A casco-szerződések számának mérséklődése logikus fejleménye a hazai gépjárműpiac válságának. 2008 előtt éveken keresztül legalább 160-180 ezer új autót helyeztek forgalomba évente, 2009 óta azonban az újautó-eladás nem tudott kitörni a 40-60 ezres tartományból. Ennek következtében a hazai utakon jelenleg 50-60 százalékkal kevesebb négy évnél fiatalabb autó fut, mint a válság kezdete előtt. Noha ma már egyre elterjedtebbek az idősebb autókra köthető casco-termékek, ameddig az újautó-eladási adatok nem javulnak számottevően, a casco-piacon a folyamatos átlagdíj-csökkenés ellenére sem számíthatunk trendfordulóra.
Nagyon mennek a betegségbiztosítások
A nem életbiztosítási üzletágban ugyanakkor számos pozitív fejlemény is tapasztalható. A kedvezőtlen piaci környezetben is szinten tudott maradni a vagyonbiztosítási terület. Növekedett a tavaly év elejétől a cafeteria-elemek közé is beemelt betegségbiztosítások díjbevétele: a bővülés akkor is eléri a 32 százalékot, ha figyelmen kívül hagyjuk a tavalyi MABISZ-statisztikákban még nem regisztrált piaci szereplő adatait. Örvendetes, hogy a baleset-biztosítások bevétele is 7,5 százalékkal – 4,7 milliárd forintra – növekedett.
Egyszeri díjakból nőtt az életbiztosítási ág
Az életbiztosítási üzletág 126,7 milliárd forintos, idei első negyedéves bevétele 6,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi, 118,9 milliárd forintos szintet. Az adatok azt mutatják, hogy míg tavaly igen sokan kényszerültek mobilizálni megtakarításaikat - például az egyszeri alkalommal lehetővé vált végtörlesztési lehetőség miatt -, jelenleg a megtakarítások egy része ismét az életbiztosításokba vándorol. A növekedés azonban az egyszeri díjas életbiztosításoknak köszönhető, így ténylegesen kedvező fejlemény egyelőre nem tapasztalható a piacon.
A megtakarításokhoz kötött, unit-linked biztosítások díjbevétele 3,7 százalékkal, 82,5 milliárd forintra nőtt 2013, március végére. A számokból azonban az is látható, hogy a bővülés jobbára az egyszeri, eseti díjas termékeknél jelentkezik, vagyis a növekedés egyelőre csak rövidtávon mutatkozik meg – magyarázza a MABISZ főtitkára. – Az életbiztosítási piac szempontjából az volna az igazán kívánatos, ha a növekedés a folyamatos díjfizetésű konstrukciókban jelentkezne.
2013 első negyedévében hosszú idő után először tudott erősödni a biztosítási piac. A minimális, mindössze 1,3 százalékos növekedés a szerény, tavalyi bázishoz képest 6,6 százalékkal bővülő életbiztosítási piacnak volt köszönhető – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a 2013-as első negyedéves adatokat.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Zelenszkij elismert egy fájó igazságot
6 órája
-
Mennyit ér az ingatlanom? Robbanás lesz Kecskeméten, mert Lázár János is úgy akarja
7 órája
-
Csak a szemét forgatja, ha meglátja, ami a forinttal történt
7 órája
-
Donald Trump megint előállt egy szürreális ötlettel
8 órája
-
A nemzetközi hangulat tükröződött a budapesti parketten is
8 órája
-
Durva károkat okozott az egymás után elsüllyedt két orosz hajó
9 órája
-
Összeolvadással zárul az év a nyugdíjpénztáraknál – itt a bejelentés
9 órája
Mfor.hu Top24
- Elképesztő, hogy mit mondott Szentkirályi Alexandra
- Menő motorosboltja eddig még nem volt a NER-nek, de most már van
- Ma is kőkemény napjuk lesz a képviselőknek a parlamentben
- Orbán Viktor bukása nélkül Magyarország nem tér vissza a helyes útra – üzente a lengyel kormánytag
- Itt egy megdöbbentő szám arról, hogy arányosan mennyit költ a magyar kormány a sportra
- Hadházy Ákos újabb vérlázító felfedezést tett
- Erasmus-ügy: újabb helyről kértek segítséget a magyar diákoknak
Biztosítás
Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás
Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás
Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás
Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás
Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás
A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás
Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás
Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás
Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Heti top
- Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről 2024. december 14. 18:05
- Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt 2024. december 18. 05:42
- Leégetik az észak-koreai elhunytak arcát az oroszok, állítja Volodimir Zelenszkij 2024. december 17. 07:18
- Nagyobbat zuhant a Fidesz, mint a forint 2024. december 16. 18:51
Havi top
- Itt már bizonyítottak az észak-koreai katonák — hatalmas lopást vittek véghez 2024. november 21. 10:22
- Példátlan lépés az orosz lakosságtól 2024. november 23. 16:12
- Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt 2024. december 4. 13:00
- Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről 2024. december 14. 18:05
A privátbankár ajánlja
- Kamala Harris bukása után robbanhat be egy pofátlan kaliforniai fenegyerek 2024. november 15. 15:01
- Mire kényszeríti a szokatlan választási vereség a japán kormányt? 2024. október 30. 05:42
- Miért lett drágább a lakás Kolozsváron, mint Bukarestben? 2024. október 21. 19:42
- Bod Péter Ákos: Nem húz a motor – mi lesz az iparral? 2024. november 8. 05:41
Friss
Nemzetközi
Zelenszkij elismert egy fájó igazságot
Az ukrán elnök elismerte, hogy jelenleg nem tudnak minden elfoglalt területet visszafoglalni.
6 órája
Nemzetközi
Donald Trump megint előállt egy szürreális ötlettel
A megvalósítására semmi esély.
8 órája
MBH Bank elemzés
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Hogyan tárgyaljunk munkabérről, béremelésről a munkáltatóval?
13:01
-
Példátlan összefogás a petárdázás ellen az agglomerációban és tilalom a pesti belvárosban
13:01
-
Magyar felhasználótól jött idén az ételkiszállító legnagyobb rendelése
12:12
-
Februárban egy héten át Budapestre figyel a divatvilág
12:12
-
Kiderült, idén milyen ételekből rendeltük a legtöbbet
10:10
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Itt már bizonyítottak az észak-koreai katonák — hatalmas lopást vittek véghez
2024. november 21. 10:22
-
Példátlan lépés az orosz lakosságtól
2024. november 23. 16:12
-
Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt
2024. december 4. 13:00
-
Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről
2024. december 14. 18:05
-
Nukleáris védelem Oroszországtól, itt a bejelentés
2024. november 28. 11:31
top 24
-
Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt
2024. december 18. 05:42
-
Mindent bevallott az orosz tábornok felrobbantója
2024. december 18. 09:21
-
Csődöt mondott Putyin terve? Észak-koreai katonák tömegei fekszenek az orosz kórházakban
2024. december 18. 13:37
-
Egy országgal arrébb költözött milliónyi ukrán és megmozgatta a piacokat
2024. december 18. 15:11
-
A kivándorolt magyarok nem fognak örülni ennek az adatnak
2024. december 18. 09:59