5p

Hazai szálláshelyek, vendéglátóegységek, figyelem!

Pályázzanak és nyerjenek díjat az ország legjelentősebb designversenyén -
nevezzenek be a Klasszis TopDesign 2023 megmérettetésre!
Külföldi és hazai szakértőkből álló zsűri, bemutatkozási lehetőség a nagyközönségnek, exkluzív díjátadó gála.

Regisztráljon most!

A tapasztalatok szerint az autósok többsége az utolsó napokra hagyja a kötelezőt. Fontos azonban, hogy a nagy kapkodásban is minden rovatot pontosan töltsünk ki, mert sok múlhat rajta. Az eddigi adatok szerint eddig akár 25 százalékot is lehetett spórolni.

Az elmúlt évek statisztikái is azt támasztják alá, hogy az autósok szeretik az utolsó napra hagyni döntésüket a jövő évi kgfb-szerződésükről - közölte a Netrisk.hu a Privátbankárral. A biztosításváltások csaknem fele november utolsó tíz napjában zajlott le, miközben mindkét évben az utolsó négy napra esett az összes váltás 28 százaléka.

Sebestyén László, a Netrisk vezérigazgatója szerint idén is hasonló tendenciára lehet számítani. Mindez azt is jelenti, hogy a további időszakban még jelentősen változhat az új szerződések megoszlása az élbolyban található biztosítók között, mivel egyikük épp a napokban vezetett ki egy igen jelentős kampányidőszaki kedvezményt.

A Posta idei újítása a korán ébredő autósokat jutalmazta 20 százalékos díjkedvezménnyel. Erre mindazok jogosultak voltak, akik szerződésüket november 18-ig megkötötték. E kedvezmény megszűnése azonban november 18-át követően jelentősen átrendezi a szerződések biztosítók szerinti megoszlását.

A Posta ugyan továbbra is második helyen áll, de az új szerződéseknek immár nem a 27, csupán a kilenc százalékát szerezte meg az elmúlt három nap során. Részesedésének csökkenése egyrészt az eddig is magasan vezető Allianz pozícióját erősítette, miközben a változásnak további haszonélvezői elsősorban a K&H, a Groupama és az Astra biztosítók lettek - összegezte az eddigi adatokat a Netrisk.

Az időszaki díjkedvezmény ugyanakkor csupán egy a számos egyéb, összességében akár 40 százalékot is meghaladó díjcsökkenést eredményező kedvezmények közül.

A e-kommunikációs kedvezménnyel a szerződők több mint kétharmada élt, ami egy online közvetítői felület esetében nem meglepő fejlemény. A kampányidőszaki kedvezmények mintegy fele kapcsolódott eddig a Posta szerződéseihez, vélhetően tehát ennek kiesésével az időszak végére összességében a kampánykedvezmények súlya csökkenni fog. Szintén sok autós, a szerződők 38 százaléka él ugyanakkor azzal a lehetőséggel, hogy egyösszegű vagy féléves díjfizetés esetén további kedvezményben részesülhet

Negyedével csökkent az átlagdíj

A PBA Biztosítási Alkusz új biztosítást kötő ügyfelei éves szinten átlagosan 11 619 forintot fizetnek majd 2014. január 1-től, vagyis csaknem 6 ezer forinttal kevesebbet, mint jelenlegi szerződéseikért. Ez átlagosan 23,6 százalékos csökkenést jelent - közölte a társaság a Privátbankárral.

Amint a PBA-nál az első három hétben kötött szerződések adataiból kiderül, a legnagyobb átlagos megtakarítást a Budapesten élők érték el. Ők 2013-ra megkötött kgfb-szerződéseiknél 27,5 százalékkal kevesebbet, vagyis 15 777 forintot fizetnek majd 2014-ben. Ez azonban 4-5 ezer forinttal magasabb, mint a vidéken és a megyeszékhelyeken 2014-ben fizetendő átlaga. A megtakarítás aránya Budapesten kívül ugyan kisebb (21,3-22,5 százalék), mégis kisebb végösszeg áll majd a csekken (ld. táblázatunkat)

A PBA szerint az idei kampányban a kötelező és lakásbiztosítás együttkötése az egyik legnagyobb sláger, hiszen a kfgb díja így akár a felére is csökkenhet. A másik népszerű párosítás a kgfb-casco, ahol a kötelező 20 százalékkal is olcsóbb lehet.

Waldmann Péter, az alkuszcég online üzletágának vezetője szerint sokan választják a PBA saját fejlesztésű kiegészítő biztosításait is

December 1. a határidő

Az a naptári évfordulóval rendelkező ügyfél, aki nem lép december 1-ig, már nem tud biztosítást váltani. A felmondást az érintettek megtehetik faxon vagy személyesen a biztosítók ügyfélszolgálatán.

„Az előző biztosítás felmondását az alkuszok is vállalják” – mondja Vass Gábor, a PBA Biztosítási Alkusz szakmai vezetője. „Mi ezt akkor tesszük meg az ügyfél helyett, ha szerződését november 28-án éjfélig véglegesíti honlapunkon és aláírt megbízási szerződése november 29. éjfélig beérkezik elérhetőségeink valamelyikére”.

Ha a dokumentumokat az ügyfél nem küldi el időben az alkusznak határidőre, akkor a kieső időszakra fedezetlenségi díjat kell majd fizetnie. Mivel az előzményszerződést fel kell mondani, az adatok kitöltése során az előző biztosító nevét és kötvényszámát is pontosan meg kell adni.

Fontos a pontos kitöltés

A kampány három hetének tapasztalatai alapján a kgfb-t váltók leggyakoribb hibája, hogy rosszul adják meg az évforduló dátumát. A 2010 előtt kötött szerződések esetén a fordulónap mindig január 1. és nem december 31. Az ennél későbbi szerződéseknél azonban már nem január 1-e az évforduló, hanem a szerződéskötés napja.

Waldmann Péter szerint érdemes odafigyelni az elérhetőségek és személyes adatok pontos megadására, hogy a biztosító kérdés esetén valóban elérje ügyfelét, illetve az elektronikus úton küldött számlák, illetve kötvény sikeresen célba érjenek. Érdemes pontosan megadni a kárelőzményeket, különben a szerződő utólag szembesül azzal, hogy a korrekciót követően magasabb díjat kell fizetnie.

Egyre többen vannak azok, akik 2010 után kötötték meg kötelezőjüket: számukra általános szabály, hogy a kgfb-szerződésüket az évforduló napját megelőző 30-ik napig mondhatják fel, új szerződést pedig a kockázatviselés kezdetét megelőző napig (vagyis az évforduló napjáig) tudnak kötni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG