1p
Tavalyhoz képest kevesebb, közel 600 000 kötés várható az idei kampányban, a végső hajrában, az utolsó napokban 40 százalékkal kevesebben váltanak, mint 2011 hasonló időszakában. Magyarázat lehet erre, hogy az idei kampányban nem csökkentek olyan mértékben az árak mint tavaly (ne feledjük, tavaly a biztosítási adó bevezetésével együtt is volt, aki olcsóbb biztosításhoz jutott, a szektor díjbevétel pedig tovább csökkent).

A biztosítók közül a kezdetek óta a K&H, a Wáberer és a Genertel van az élvonalban. Az aranyérmes K&H a legnépszerűbb a nőknél és a férfiaknál egyaránt, a 40 év alattiaknál és felettieknél, valamint vidéken, egyedül a fővárosban előzi meg őt az új névvel startoló Wáberer, mely az egykori Wabardból alakult át. A kiegészítőként köthető casco-és lakásbiztosítások átlagdíjai több mint 40, illetve 10 százalékos csökkenést értek el 2009 –hez képest - derül a PBA Biztosítási Alkusz elemzéséből.

Jól menő kiegészítők

A PBA-nál a legkedveltebb kiegészítők sorrendben a kátyú-, a vadkár-, a szélvédő-, az asszisztencia Plusz-, illetve a help balesetbiztosítás.

Az önállóan, más kötelező mellé nem köthető kiegészítők közül a legkeresettebbek a KÖBE defekt biztosítása, az Uniqa balesetbiztosítása és a Genertel minicasco terméke.

Az idei kampány úgy tűnik inkább a kiegészítőbiztosításokról szól. A Groupama Biztosító és a GfK előzetes felmérése szerint a biztosítót nem váltó autósok 53%-a azért nem keres új biztosítót, mert elégedett a szolgáltatással, amit kap. Ez a kgfb esetében azért érdekes, mert a biztosító itt valójában a károsultaknak szolgáltat és nem annak, aki a biztosítást köti. Ez inkább arra enged következtetni, hogy a kgfb mellé nyújtott kiegészítőkkel elégedettek az ügyfelek - valószínűleg a Genertel előkelő helyezése is ezzel magyarázható. A direktbiztosító már tavaly is ezeket a termékeket helyezte előtérbe a "kampánystratégiájában" az árral szemben. Azt se feledjük, hogy a díjak szintje már olyan alacsony, hogy egy 10-15%-kal alacsonyabb ajánlat éves szinten csak pár ezer forintos eltérést jelent az autósoknak - ennyi spórolásért viszont sokan inkább nem veszik a fáradtságot, hogy váltsanak.

600 000 kötés az idei kampányban

A kampány utolsó hete kevésbé intenzív, mint a korábbi években; nagyságrendileg 100 000 autós hagyta az utolsó pillanatokra a döntést. A PBA adatai alapján a november 26-30 közötti időszakban ez 40 százalékkal kevesebb kötést jelent, mint 2011 hasonló időszakában. 



Még szombaton is válthat
Aki csak ma döbbent rá, hogy váltani akar, még intézkedhet alkusznál, de nem mindenki vállalja mai határidővel az ügyintézést. A törvény szerint a meglévő szerződés felmondási határideje december 1-je, ami idén szombatra esik, de az munkanap. Ekkor is válthatunk, de jobban tesszük, ha ezt személyesen intézzük. Aki tényleg az utolsó pillanatra hagyta a döntést, annak nem árt néhány dologra ügyelnie, itt összeszedtük, hogy pontosan mire is >>>

Ugyanez igaz a teljes kampányidőszakra; az alkuszcég 40%-al kevesebb kötésre számít az év végén tavalyhoz képest, azaz a várakozásaik alapján nagyságrendileg 600 000 kötnek idén új szerződést (ebben benne vannak az új biztosítónál szerződők, valamint a régi, saját biztosítójuknál visszakötők is)

2011-ben a kampány utolsó 5 napján kötötték a szerződések 30%-át.  Tavaly november 27-én volt egy hirtelen, 85%-os emelkedés az előző naphoz képest, majd 28-a is 60%-al magasabb kötésszámot hozott az előző naphoz képest és ezzel ez a nap lett az akkori kampány legaktívabb napja. A legpasszívabb november elseje volt, az ünnep miatt.  Nagyjából ez a tendencia várható idén is - összegezte dr. Vass Gábor, a PBA Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezetője.

Évről-évre csökkenő casco- és lakásbiztosítások

A PBA megvizsgálta, hogyan alakultak a casco- és lakásbiztosítások átlagárai három évre visszamenőleg. A táblázatból jól látszik, hogy évről évre csökkentek a díjak, amit idén azért is fontos szem előtt tartani, mert - ahogy korábban írtuk - aki a kötelezője mellé megköti az év végéig életbe lépő biztosításokat, mentesül a jövő évtől fizetendő biztosítási adó alól.


Ha földrajzi megoszlás szerint  nézzük az idei kampány  eddigi online kötéseit akkor Budapesten a   Wáberer megelőzi a K&H-t , míg a  harmadik a  Genertel. Vidéken azonban a megszokott módon alakulnak a  dobogós helyezettek; első a K&H, őt követi a Genertel, majd a Wáberer.

Kor szerint bontásban a 40 év alatti, illetve ennél idősebb autósoknál csupán harmadik legkedveltebb biztosítónál van eltérés; míg „fiataloknál” a K&H és Wáberer után - a tavalyi kampány "nyertese" - az Uniqua következik, addig a 40 év felettieknél az Aegon.

A férfiaknál és a nőknél egyaránt a legtöbben a K&H mellett döntöttek; a kötések közel egy negyedét itt kötötte mindkét nem.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG