Az autósok zöme már a november felmondással egy időben intézkedett új szerződése megkötéséről. Mégis, az előző évek tapasztalatai alapján körülbelül 15-20 ezren lehetnek olyanok, akik erre csak decemberben kerítettek vagy kerítenek sort - közölte a Privátbankárral a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). Többségük vélhetően úgy döntött korábban, hogy nem alkuszi közreműködéssel, hanem önállóan végzi el a biztosítóváltást, ilyenkor a régi szerződés felmondása értelemszerűen nem esik egybe az új megkötésével.
Aki azonban az új szerződés megkötését elmulasztja, már január elsejétől fedezet nélkül marad, és azon túl, hogy súlyos kockázatot vállal, a normál díj többszörösét lesz majd kénytelen utólag megfizetni a fedezetlenségi díjra vonatkozó szabályok szerint. Ugyanígy járhat az az autós is, aki intézkedett ugyan az új szerződéséről, ám az aláírt megbízásáról mostanáig nem kapott visszajelzést alkuszától. Ilyenkor egy telefon is elegendő ahhoz, hogy megbizonyosodjék arról, valóban eljutott-e a megbízása a teljesülésig.
Az első díjrészlet befizetésének esedékessége január elseje. Még a december legvégén megkötött biztosítások díjbekérőjének is meg kell érkeznie január első felében az adott biztosítótól. A díjfizetésre az ügyfeleknek az esedékességtől számított maximum 60. napig van lehetősége. Ez az év végi szerződők esetében március 1-jei határidőt jelent.
A 60. nap elteltével azonban a biztosítóknak díjnemfizetés miatt törölniük kell a szerződést, nem érdemes tehát az utolsó napokra halogatni az első díj rendezését.
Arra is ügyelni kell, hogy a befizetendő díj 30 százalékkal magasabb, mint a kalkulált, hiszen a biztosítók az első díjrészlettel együtt kötelesek kiszámlázni a törvény által előírt baleseti adót is. Különösen beszedési megbízás esetén okozhat problémát, ha a megadott limitet az ügyfél nem az adóval növelt összeggel kalkulálta, mivel így a megbízás nem tud teljesülni, ami a szerződés törlését is eredményezheti.
A biztosítási ajánlattal is igazolhatjuk
Az év végi kampányok után könnyen előfordulhat, hogy egy-egy, a kampány során sok ügyfelet szerző biztosítót jelentős kihívás elé állít az adatok gyors és pontos feldolgozása. Tisztában kell azonban lenni azzal, hogy a késve megkapott csekk vagy számla nem mentesíti az ügyfelet a határidőre történő díjfizetéstől!
Ezért ha január végéig nem érkezik meg a biztosító visszaigazolása (legtöbb esetben maga a biztosítási kötvény), illetve a befizetéshez szükséges számla és csekk, mindenképpen célszerű utána járni annak, hogy mi történhetett.
„Az új biztosítási ajánlatot, amely 60 napig igazolja önállóan a kötelező biztosítás megkötését, a csekk befizetéséig, átutalás esetén a fedezeti igazolás kiadásáig mindenképpen tartsuk magunknál, mivel egy esetleges károkozás esetén arra nagy szükségünk lehet” – hívja fel a figyelmet Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke.
Az alkusz is ember
Bár ritka eset, de előfordulhat, hogy maga a szerződés nem jön létre, mivel a biztosító adminisztrációs hibája miatt az elfogadott ajánlatot nem dolgozzák fel.
Gyakoribb probléma, hogy csupán a szerződés bizonyos részletei térnek el a kívánatostól. Ha például a biztosító nem éri el a központi kárnyilvántartó rendszerben az autós megfelelő adatait, automatikusan A0 kategóriába sorolja vissza az autóst, emiatt pedig a vártnál magasabb összeget számláz. Emellett bármelyik más, a szerződés díját befolyásoló adatot is rögzíthetnek pontatlanul.
„Az alkuszokon keresztül intézett szerződések problémáinak tisztázásában az ügyfelek számíthatnak a független közvetítők segítségére, akik a biztosítókkal fennálló közvetlen kapcsolataikon keresztül általában képesek gyorsan megoldani az adminisztrációs problémákat. Természetesen akkor sem járhat rosszul az autós, ha kiderül, hogy nem a biztosító, hanem esetleg az alkusz tévedett, mert az esetek többségében vállalt árgarancia értelmében az alkusz vita nélkül megtéríti a kalkulált és a ténylegesen fizetendő díj közti különbözetet” – tette hozzá a FBAMSZ elnöke.