A Generali kutatásából kiderült, a lengyel, a szlovák, a cseh, a magyar és az osztrák emberek életében fontos szerepet játszik az autó. A tulajdonosok 64,3%-a napi rendszerességgel vezeti saját vagy céges autóját. A magyar autósok közül a legtöbben (a válaszadók 31,4 %-a) évi 5-10 ezer kilométert tesznek meg az autóval, és csak Ausztriában jellemző a sokkal hosszabb éves futásteljesítmény.
Jól állunk a kötelezővel
A négy ország válaszadóinak 67%-a jól tájékozottnak tartja magát a gépjármű-biztosítások terén, a magyar válaszadók körében ez az arány 64%. De a kutatásból kiderült az is, hogy a régió autótulajdonosainak 91%-a rendelkezik csak kötelező biztosítással, amiből viszont az is következik, hogy közel 10 százalékuk a törvényileg előírt biztosítást sem köti meg.
A casco még kevésbé elterjedt: csupán a válaszadók 36%-a kötött ilyet autójára, annak ellenére, hogy 60%-uk ismeri a lehetőséget. Az assistance szolgáltatást tartják legkevésbé fontosnak az autósok, csupán 34%-uk vett igénybe ilyen jellegű lehetőséget is, míg csaknem 21% egyáltalán nem is ismeri mindezt. Hasonlóan alakul az arány a magyar autósok körében is, akiknek ugyan 98%-a kötött kötelező biztosítást, 27%-a pedig cascót is, ugyanakkor assistance szolgáltatást csupán 20%-uk vett eddig igénybe.
„Magyarországon a családok több mint 60%-a rendelkezik gépjárművel, és az ingatlan mellett általában egyértelműen ez a második legértékesebb vagyontárgyuk, ráadásul a kutatási adatok alapján érzelmileg is nagyon erősen kötődünk az autónkhoz. Ezért is nagyon fontos a megfelelő biztosítás kiválasztása"– hívta fel a figyelmet Simon Zsolt, a Generali gépjármű-biztosítási igazgatója.
A biztosítók napokon belül közzéteszik tarifáikat. Az ajánlatok megtalálhatók lesznek a Magyar Nemzeti Bank illetve a Magyar Biztosítók Szövetségének weboldalán is.
Hamarosan indul a kötelező kampány. Egy felmérésből kiderült, hogy Magyarországon a legjobb a helyzet a kötelező biztosítások terén, legalábbis a régióban. Miközben nálunk alig van autó kgfb nélkül, aközben a régióban csaknem minen tizedik autótulajdonos nem köt biztosítást.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Forradalmi akkumulátorfejlesztést mutattak be Ázsiában
5 perce
-
Startup csúcsot rendeznek Budapesten
20 perce
-
Meglepő, hogy milyen beruházást támogat a kormány
40 perce
-
Februárban Magyarországra jöhet Marco Rubio amerikai külügyminiszter
körülbelül 1 órája
-
Csúnya bukfenc a tőzsdétől, nem így indult ez a nap
körülbelül 1 órája
-
Fekete csütörtök, halálspirál – már megint vége a bitcoinnak
2 órája
-
Nem panaszkodhat a magyarok kedvenc autómárkája
2 órája
Mfor.hu Top24
- Elképesztő, mit művel a forint
- Beszállt a magyar választási kampányba Donald Trump
- Karácsony Gergely szerint egy nap alatt megbukott a kormány jogtipró rendelete
- Trump helyett Rubio látogatásával érheti be a magyar kormány, de már februárban
- Soha ennyi pénzt nem kapott még Ukrajna
- A kereslet és az árak is az egekbe szöktek az Otthon Start után
- Zelenszkij üzent: nem lesz béke ukrán terület feladása árán
Biztosítás
Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás
Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás
Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás
Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás
Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás
A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás
Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás
Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás
Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Heti top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon 2026. február 5. 12:42
- Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag 2026. február 3. 10:55
- Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol 2026. február 3. 10:11
Havi top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon 2026. február 5. 12:42
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Váratlan bejelentést tett Zelenszkij 2026. január 26. 06:48
Friss
Vállalat
Forradalmi akkumulátorfejlesztést mutattak be Ázsiában
A cég Magyarországon is jelen van.
5 perce
Vállalat
Meglepő, hogy milyen beruházást támogat a kormány
A videójátékiparban látták meg a lehetőséget.
40 perce
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
09:46
-
Srí Lanka egyre népszerűbb a turisták körében
09:20
-
Súlyhatár, szabályok és extra felár – ilyen a kutyabarátság egyes itthoni szállás- és pihenőhelyeken
09:19
-
Síbiztosítás: ennyit fizetnek a külföldre indulók
08:47
-
Etiópiában épül Afrika legnagyobb légikiötője
08:18
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
2026. február 2. 09:11
-
Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon
2026. február 5. 12:42
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Váratlan bejelentést tett Zelenszkij
2026. január 26. 06:48
-
Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag
2026. február 3. 10:55
top 24
-
Nem lesz boldog, ha meglátja, mennyit ér egy forint
2026. február 6. 07:25
-
Mészárszék után brutális fordulat: nézze, mi vár az aranyra a profik szerint
2026. február 5. 14:39
-
Macron Putyin keze után nyúlt? A Kreml hallgat
2026. február 5. 13:24
-
Bod Péter Ákos: elég lesz a devizatartalék a rázós 2026-ban?
2026. február 6. 05:46
-
Figyelem nyugdíjasok! Előbb hozza a postás a 13. és a 14. havi nyugdíjat
2026. február 5. 16:21

