3p
A Netrisk adatai szerint a kötelező biztosítások átlagos díjszintje elérte a tavaly szeptemberit, idén viszont elmaradhat a díjcsökkenés az idei kgfb-kampányban, ami tavaly még lenyomta a 2014-es díjakat.

Amióta 2013 január elsején bevezették az évközi díjhirdetés lehetőségét, átlagosan 13 százalékot nőtt a személyautókra kötött kgfb-szerződések díja – derül ki a Netrisk.hu adataiból. A piacvezető online biztosításközvetítő cég adatai szerint az idei év folyamán fokozatosan emelkedett az átlagdíj, s a kgfb-index immár több mint 16 százalékponttal magasabb szinten tart, mint január elsején, s idei csúcsára szeptember végén ért – mondta el Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója.

A két szám közötti különbséget az adja, hogy a tavaly őszi, 2014-es kgfb-kampányban az átlagdíj a naptári évfordulós váltóknak adott kedvezmények miatt csökkent. Minez azt jelenti, hogy a jelenlegi 22 515 forintos átlagos díjszint ismét a tavaly ilyenkor mért 22 891 forintos érték közelében jár.

Szükségszerű az emelés

Sebestyén László szerint a kgfb-átlagdíj tartósan emelkedő pályára került, amelyről szerinte a közeli kampányban sem tér majd le. Minden jel arra utal, hogy az év végi kampányban érintett autósok zöme magasabb díjra számíthat majd tavalyhoz képest – modta a vezérigazgató. A díjemelés immár szükségszerű, mivel az elmúlt években kritikus szintre emelkedtek a károkkal kapcsolatos költségek – már a felügyelet is figyelmeztetett a jelenlegi díjszint tarthatatlanságára.

A díjemelés másik indoka az lehet, hogy az autósok több mint fele már eleve nem érintett a novemberi kampányban, hiszen aki 2010 január elsejét követően vásárolt autót, már a vásárlás időpontjában vált kötelezőt, nem a naptári év kezdetekor. A csökkenő potenciális ügyfélkör szintén csökkentheti a biztosítók kedvét a nagy versenyre – bár a piaci szereplők évről-évre ezt mondják, s mindig akad társaság, aki „alávág” a díjaknak. Korábbi körképünkben a piaci szereplők épp ettől tartottak.

A díjmódosulás ugyanakkor kategóriánként nagyon eltérően jelentkezik, azaz egyre erősebb a szegmens-politika: leginkább a nagy teljesítményű, 150 kW feletti teljesítménnyel rendelkező autók átlagdíja növekedett, ahol alacsonyabb kártörténeti besorolás mellett több mint harmadával nőttek az átlagdíjak tavaly januárhoz képest. A legjobb kártörténeti besorolású autók átlagdíja ugyanakkor minden kategóriában átlag alatt emelkedett.

A Netrisk adatai szerint továbbra is átlagosan másfélszeres díjon kötnek kötelezőt a tulajdonjogszerzés miatt szerződők (azonnali kötések), mint azok, akik a szerződésük évfordulóján döntenek arról, maradnak-e jelenlegi biztosítójuknál, vagy máshová szerződnek. Míg az előbbiek átlagdíja szeptember végén 25 000 forint volt, az utóbbiak 16 800 forintos éves díj mellett kötöttek szerződést.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG