Az UNION Biztosító reprezentatív kutatásának eredményei azonban azt mutatják, félelmeink nem állnak arányban azzal, mit teszünk a felkészülés, a védelem érdekében, sőt épp ellenkezőleg.
Lakásunkat biztosítjuk a legtöbben, azonban ezeknél sokkal jobban féltjük megélhetésünket és egészségünket, melyek megóvásáról mégsem gondoskodunk annyian. Sokan az anyagiakat jelölik meg a legfőbb okként, pedig egy esetleges kár nagyságrendekkel meghaladja a biztosítási díjak mértékét.
Jobb félni?
Az Union Biztosító frissen végzett, reprezentatív kutatásának eredményei érdekes ellentmondást tártak fel az általános félelmek és a kockázatok elleni védekezés arányát illetően. A legerősebb félelmek a nyugdíj kérdéséhez kapcsolódnak, a második helyen pedig az állás elveszítésének veszélye és az ebből adódó félelem áll. A harmadiktól a nyolcadik helyig viszont csupa olyan félelem található, amely az egészséghez kapcsolódik. Ezeket egy kategóriába sorolva szintén egy nagyon markáns félelmi csoport körvonalazódik.
Ezektől a kockázatoktól az átlagosnál is jobban tartanak a nők és az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők. Ugyanakkor a legmagasabb félelmi indexszel rendelkező események mindegyike lefedhető a megfelelő személybiztosítási termékekkel. ,
Egy kicsivel kevésbé féltjük autónkat és lakásunkat, valamint tartunk a balesetektől és azok következményeitől, ugyanakkor az ezekkel kapcsolatos kockázatok is érezhetően megjelennek életünkben. Ezekben az esetekben attól tartunk leginkább, hogy összetörik az autó, vagy ellopják, illetve, hogy betörnek a lakásunkba.
Nem teszünk semmit félelemeink ellen
Az átlagember tehát tisztában van a fenyegető veszélyekkel, amelyek egyaránt veszélyeztethetik az egyéneket és a családokat is. Azonban a felkészülés, a biztosításkötési hajlandóság ellenkező arányokat mutat: a személyünkhöz köthető fenyegetettségekre: nyugdíjas kori anyagi helyzet, munkanélküliség, betegség, kevésbé vagyunk felkészülve, míg vagyontárgyainkat - különösen lakásunkat - többen védjük.
Az egészségbiztosítás, a munkanélküliség-biztosítás és az életbiztosítás a három leginkább biztosítás-hiányos területet a kutatási eredmények alapján. A megkérdezettek csupán 4%-a rendelkezik munkanélküliség-biztosítással, 7%-a egészségbiztosítással, 12% halálesetre szóló életbiztosítással (igaz, hogy további 21% azoknak az aránya, akik megtakarítási jellegű életbiztosítást kötöttek, ami a legnagyobb kockázatnak vélt nyugdíj kérdésben jelenthet megoldást, ám a félelmek erősségéhez viszonyítva ez is igen alacsony arány). Casco-biztosítással a biztosítottak 20%-a rendelkezik, baleset-biztosítással 32%, míg a kutatás megkérdezettjeinek körében a lakásbiztosítás (61%) mutatja a legmagasabb penetrációt. Ez pont ellentétes arányokat mutat, mint a különböző kockázatoktól való félelmek aránya.
Az egészségbiztosítás lesz a következő sláger
A 2013-ban esedékes biztosítási adó bevezetése, valamint az elhúzódó gazdasági válság nem segíti a helyzet pozitív irányba történő elmozdulását. Ugyanakkor a jelenség a biztosítási kultúra fejlettségi szintjével is összefüggésbe hozható. A nyugat-európai gazdasági trendek alakulása a magyar biztosítási piacra vonatkoztatva is megfigyelhetőek: három hullámban volt tapasztalható az ügyféligények megjelenése. Az első a nem-életbiztosítási szegmens (gépjármű, lakás) erősödése, a második az életbiztosítások területe, a harmadik pedig az egészségbiztosítások felfutása. Ebben a biztosítási evolúcióban valahol középen tart Magyarország, ahol a következő nagy igényhullám az egészségbiztosítási lesz.
Legerősebb félelmeink egzisztenciális problémákhoz: nyugdíjunk alakulásához és állásunk elveszítéséhez, illetve egészségi problémákhoz, állapotunkhoz kötődnek.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A főváros, ahol éjfélkor is világos van
2 órája
-
Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
13 órája
-
Megint történelmi csúcsra pörgött a pesti tőzsde és az OTP
13 órája
-
Beindult a Tisza-kasza, hullanak az Orbán-rendszer emberei – Ez Viszont Privát
13 órája
-
Most érdemes szaladni a váltókhoz, ha külföldre megy nyaralni
14 órája
-
Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
14 órája
-
Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
15 órája
Mfor.hu Top24
- Kiszivárgott egy névsor, ők irányíthatják szakmailag a megújuló közmédiát
- Összeolvad egy másik céggel a 4iG Informatikai Zrt.
- Elárulta Kármán András, hogy szerinte mi volt eddig a legdurvább fideszes pénzszórás
- Mi okozza a forinterősödést, és mit tesz a foci-vb a tőzsdékkel?
- 21 Kutatóközpont: stabilabb lett a Fidesz-tábor, óriási fölényben a Tisza
- Jogerősen fizetésképtelen a Doktor24, de Kóka János még küzd – frissítve
- Kiszámolták, mennyi ember életét követelhette az európai hőhullám
Biztosítás
Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás
Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás
Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás
Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás
Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás
A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás
Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás
Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás
Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Nemzetközi
Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány.
13 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Trump nagyot kaszált a kriptón, sok kisbefektető viszont beragadt2026. július 3. 07:19 -
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52
További hírek >
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Piac&Profit cikkei
-
Naivitás azt gondolni, hogy Orbán Viktor börtönbe kerülhet az aranykonvoj ügy miatt
05:29
-
Nagy változás jön az adózásban: erre minden vállalatnak fel kell készülnie
17:03
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától
16:05
-
Az oroszok rácuppantak az elektromos kínai autókra, mert így próbálják elkerülni az ukrán támadások miatti üzemanyagválságot
15:02
-
A németek is csúcssebességre kapcsoltak dróngyártásban
14:00
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Magyar Péter drónvideón mutatta meg Áder János villáját: szerinte véget kell vetni a volt államfő kiemelt juttatásainak
19:35
-
Árnyékosabb lett az Érsekkert játszótere – napvitorlákkal védekeznek a hőség ellen
15:07
-
Újabb szakaszba lépett a 25-ös út felújítása
14:21
-
Elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész
10:44
-
Újabb hidegfront érkezik
08:03
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
top 24
-
Orosz támadásra figyelmeztethette az Egyesült Államok Lengyelországot
2026. július 3. 12:02
-
Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
2026. július 3. 13:30
-
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
2026. július 3. 14:50
-
Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
2026. július 3. 13:49
-
Beindult a Tisza-kasza, hullanak az Orbán-rendszer emberei – Ez Viszont Privát
2026. július 3. 19:21




