3p
Elkapkodják a kisebb lakásokat Sopronban, az albérletek átlagára egy hazai mimimálbérbe kerül. Tehetik, mert az Ausztriában kapott fizetésből ezt is ki lehet fizetni – írja a helyi sajtó. De az árak mehetnek még akár 50 százalékkal feljebb is, mert jelenleg 10-12 százalékos hozamot is el lehet érni bérbeadással.

Az elmúlt egy-másfél évben jelentős drágulás figyelhető meg Sopronban a panellakás-piacon. Most már 9-9,5 millió forint körüli összegért lehet venni legolcsóbban egy két szobás, 50-60 négyzetméteres lakást – írja a Kisalföld.hu. A hét és félmillió forintért meghirdetett panellakás gyakorlatilag tíz perc alatt elkel.

Osztrák fizetésből könnyű

Ami az okokat illeti, egyrészt mostanában mind többen költöztek, költöznek Sopronba. Mivel nő a kereslet, az felhúzza az árakat is. Másrészt, voltak, akik úgy szabadultak meg a devizahitelüktől, hogy eladták a nagyobb értékű ingatlanjukat és a fennmaradó összegből vásároltak egy kisebbet. Harmadrészt, ha lassan is, de kezd beindulni a lakáshitelezés.

Lendvai Csaba ingatlanszakértő szerint az albérleteket tekintve is hasonló a helyzet, mint a panellakásoknál. A legkeresettebb a másfél szobás, felújított lakás. Nem ritka, hogy háromszáz euró (90 ezer forint) plusz rezsiért is kivesznek egy ilyen lakást. Mivel Ausztriában 1200-1500 euró is megkereshető, ezzel viszonyítva ez elfogadhatónak tűnik. A soproni albérlet átlagára gyakorlatilag a magyar minimálbérnek felel meg – teszik hozzá.

Ha áttolnánk Pestet a határon...

„A folyamat teljesen érthető, a nyugati határszélről akár ingázással is elérhető az egész EU-ban legkisebb munkanélküliséget mutató osztrák munkaerőpiac, ezért erős migráció van ide, márpedig az osztrák bérekkel olyan vásárlóerő jelenik meg Sopronban, ami felveri az árakat. Erős az összefüggés a jövedelmi viszonyok és az ingatlanárak között - csak ott lehet ingatlanpiaci kilábalás, ahol ilyen sopronszerű jelenségek bukkannak fel. Például Londonban” - írja a Vakmajom nevű blogger, azaz Faragó Ferenc befektetési alapkezelő az Alapblogon. (A szerző majdnem minden nap leveszi előző írását, és újat tesz fel.)

(Forrás: Wikimedia Commons, Civertan)

Ha áttolnánk Pestet az osztrák határon, azonnal dupláznának az ingatlanárak – jegyzi meg. Számításai szerint egy 9-9,5 millióért megvett lakást, felújítva esetleg tízmillió, százezerért ki lehet adni, „ami brutális évi 10-12 százalékos hozam”.

Ha a kamat és a sógor is úgy akarja

„Ha ez így marad, akkor még feljebb fognak menni az ingatlanárak, mert ilyen megtérülésre négy százalékos meg az alatti banki kamatoknál rá fognak robbanni a befektetők is, akár 15 millióért is meg fogják venni azt a lakást, amit havi százezerért ki lehet adni, ami még mindig 7-8 százalékos megtérülés, duplája a banki kamatnak. Ergo akár 50 százalékot is emelkedhetnek a soproni árak, HA nyitva marad az osztrák munkaerőpiac és HA alacsonyan maradnak a banki kamatok” - teszi hozzá.

(Az Ausztriában dolgozó magyar munkavállalók számának újabb és újabb rekordjairól éppen ma reggeli cikkünkben számoltunk be.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Sokkal nehezebb lett eladni a lakásokat
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:45
95 napra nőtt az átlagos értékesítési idő.
Ingatlan Ezért bizonytalanítja el a lakáspiacot a kormányváltás
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 16:57
Nincs még egyértelmű álláspont az 5 százalékos lakásáfával kapcsolatban a Tisza Párt részéről. Az áfakulcs viszont alapvetően befolyásolja a beruházások megtérülését és az árakat.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rákosborzasztó már a múlté, eljött a 150 milliós házak kora
Vámosi Ágoston | 2026. április 22. 19:26
Budapest legnagyobb kerülete nehezen áll helyt a piaci versenyben: a családi házaknál erős a konkurencia, a paneleknél pedig még az új lakások is olcsóbbak a szomszédban. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része nem csak végigvezet sok hasonló nevű városrészen, hanem azt is feltárja, hogyan lehet a főváros egyik legzöldebb környéke egyben a legolcsóbb is.
Ingatlan A spanyol kormány 7 milliárd eurós bérlakásprogramot indít
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 17:22
A spanyol kormány 7 milliárd euró értékű, 2030-ig szóló bérlakásprogramot hagyott jóvá keddi ülésén Madridban.
Ingatlan Egyre több a külföldi befektető a magyar iroda- és szállodapiacon
Vámosi Ágoston | 2026. április 21. 14:14
Masszívan visszaestek a beruházások tavaly, a csökkenést még a turizmus fellendülése sem tudta ellensúlyozni a magyar kereskedelmiingatlan-piacon. A befektetői aktivitást jelentősen ronthatja, hogy a közel-keleti háború kitörése óta néhány építőanyag 20-50 százalékkal drágult. Jelenleg minden nyolcadik iroda üres, és az arány tovább emelkedhet ebben az évben.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Velencei-tónál is több mint százmillió egy átlagos ház
Vámosi Ágoston | 2026. április 15. 18:54
A gárdonyi árak lehagyták a velenceieket a lakáspiacon az elmúlt években, de a családi házaknál éppen fordított a helyzet. Megnéztük, mennyiért adják ki a panorámás, tóparti házakat az Airbnb-n, és megértettük a velencei áremelkedést is. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részében arról is megbizonyosodtunk, hogy a sukorói telkek (és házak) továbbra is értékesek.
Ingatlan Egyre drágábban lehet jó albérletet találni
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 10:57
Márciusban élénkült a magyarországi albérletpiac: országosan és a fővárosban egyaránt 1,6 százalékkal nőttek az átlagos bérleti díjak havi összevetésben – derült ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.
Ingatlan Lakást adna ki? Nagy pofon jöhet a választási győzelem miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 09:57
Tovább csökkenhet a kiadó lakások hozama a formálódó Tisza-kormány miatt.
Ingatlan Megkötötték az önkormányzatok kezét a 3000 lakásos beruházásnál
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 13:11
A Népszigethez tervezett lakópark kiemelt státuszt kapott a kormánytól, ettől kezdve Budapestnek és a kerületi önkormányzatoknak kevesebbet ér a szava az építkezéssel kapcsolatban.
Ingatlan A kétmilliós négyzetmétár már az alap Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:59
Ha új lakásról van szó. A felkapottabb helyeken pedig közeledik a négymillióhoz az átlagár.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG