4p
A magyarok lakásvásárlási szokásai elsősorban élethelyzetük megváltozásához igazodnak. Azt gondolhatnánk, hogy a család bővülésével párhuzamosan válhat legégetőbbé a négyzetméterek növelése, azonban még azok számára sem biztos, hogy ez csak családi ház vásárlásával vagy építésével oldható meg, akik ezt megengedhetik maguknak.
A Kovács D. Barnabás építész tervei alapján épült PortusHome Dörgicsén 2018. október 3-án. A nyaralóépület első díjat nyert az Év háza verseny családi ház és lakóépületek kategóriájában. MTI Fotó: Mohai Balázs

A magyarok átlagosan három alkalommal adnak-vesznek lakást életük során és ezek időpontja elsősorban az élethelyzetük megváltozásához köthető: az első lakás vásárlása az önállósodás jegyében, a második ingatlan vásárlása a család bővülésével, végül a gyermekek önálló életkezdésével jellemzően ismét kisebb lakást keresnek. Lakás vagy ház, panel vagy tégla? Sokakban merülnek fel ezek a kérdések vásárlás előtt, a döntésben pedig rengeteg szempont játszik szerepet, a környék adta lehetőségektől, számos érzelmi tényezőn át az anyagi lehetőségekig. Abban azonban, hogy melyik településen milyen ingatlantípust érdemes választani, az OTP Ingatlanpont piaci adataira is támaszkodhatnak az érdeklődők.

Forgalom

A legtöbb hazai lakóingatlan-tranzakció – a KSH adatai szerint az adás-vételek körülbelül 96 százaléka – a használtpiacon történik. Ezen belül a családi házak és lakások forgalma országosan kiegyenlített, 2017-ben például nagyjából fele-fele arányban oszlott meg. Tekintve, hogy a hazai lakásállomány 61 százaléka családi ház, így kijelenthető, hogy az önálló lakóépületek kevesebbszer cserélnek gazdát.

A 2017-es évben csaknem 154 ezer lakóingatlan-tranzakció történt Magyarországon, ennek kicsit kevesebb mint negyede a fővárosban. Itt volt a legkisebb a családi házak aránya a forgalomból – 10 százalék alatti – ebből következik, hogy, aki Budapesten nézne családi házat, annak lesz az országban a legnehezebb dolga. Akit a szűk piac nem tántorít el, annak leginkább a XVI. és a XVII. kerületben, valamint Soroksáron (XXIII. kerület) érdemes keresgélnie, ezekben a városrészekben ugyanis bő egyharmados a házak forgalma az összes tranzakción belül. Ha azonban az érdeklődők a Pest megyei agglomerációt sem zárják ki a keresésből, sokkal nagyobb eséllyel találhatnak maguknak megfelelő ingatlant, hiszen a megyében az adásvételek kétharmadában családi ház cserélt gazdát.

A megyei jogú városokban valamivel egyszerűbb a családi házra vágyók dolga, itt a tranzakciók több mint 20 százalékát, kisebb városokban már csaknem 60 százalékát adják az önálló házak. Nem meglepő, hogy a legtöbb családi házat a községekben találni, a forgalom nagyjából 95 százalékát ezek adják. A megyeszékhelyek között Tatabányán vannak a családi házra vágyók a legnehezebb, Békéscsabán pedig a legkönnyebb helyzetben, előbbi esetében csak minden nyolcadik-, utóbbiéban viszont már minden harmadik adásvételkor kerül családi ház új tulajdonoshoz.

Az árakon is meglátszik

Az átlagos négyzetméterárakat tekintve az ország legnagyobb részén magasabb a lakások árazása, mint a családi házaké. Kecskeméten, Kaposváron és Pécsen a legnagyobb a különbség: itt egy lakás négyzetméteréért átlagosan harmadával kell többet fizetni, mint egy családi ház esetében. Csupán három megyeszékhelyen olcsóbbak a lakások: Salgótarján, Tatabánya és Miskolc lakás négyzetméterárai alacsonyabbak csak a házakénál. Ennek oka, hogy ezekben a városokban a lakásállomány nagy része olcsóbb lakótelepi lakás, illetve ennek megfelelően szűk a családi ház kínálat. Budapesten ez a mutató a kínálattal és a presztízzsel van összefüggésben. A külső-pesti, olcsóbb családi házas övezetekben akár 20-30 százalékkal is drágább lehet egy lakás négyzetmétere egy házénál, míg a drágább budai kerületekben pont fordított az arány.

„Ha kizárólag a kínálatot és a négyzetméterárak arányát vesszük figyelembe, akkor lakást Tatabányán és Miskolcon, házat pedig Kecskeméten és Kaposváron érdemesebb vásárolni, míg Budapesten a legkönnyebben a XVI-XVII. kerületben és Soroksáron lehet önálló házhoz jutni” – összegezte az adatokat Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
Ingatlan Nyári szünetre ment a magyar ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 13:32
A fővárosban és a legtöbb megyében kevés az új hirdetés és érdeklődőből is kevesebb volt augusztusban, mint júliusban.
Ingatlan Balatoni nyaralók: nincs megállás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 16:52
Az idei év első hét hónapjában 652 ezer forintos átlagos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost a nyaraló besorolású ingatlanok, ami mintegy 1,7 százalékos éves drágulást jelent. A piacot továbbra is a magyar, elsősorban idősebb vásárlók határozták meg, miközben a balatoni üdülőövezetekben az országos átlagnál nagyobb alku és hosszabb értékesítési idő volt jellemző.
Ingatlan Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 17:15
A kormánynak mindenképpen be kell avatkoznia és ösztönöznie kell a bérlakásépítést, amit a Wekerle Sándor Lakásépítési program szolgál – írta a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG