3p
Egy kutatás szerint a huszonéves magyar fiatalok jó része, főleg az egyetemisták nem tervezik, hogy mihamarabb továbbállnak a szülői házból. Saját kertes ház legtöbbjük vágya, de rövidtávon inkább bérlésben gondolkodnak.

A Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület egy kutatás keretében arra kért 200 fiatalt, hogy válaszoljon lakáskörülményeit, lakásterveit firtató kérdőívére.

Magyarországon azoknak a fiataloknak, akik közép vagy felsőfokú tanulmányaik elvégzése után önállósulni szeretnének, komoly anyagi kihívásokkal kell szembesülniük, mielőtt saját lakást vagy házat vásárolhatnának.

Forrás: Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület

 

Ennek kapcsán a felmérés készítői elsősorban arra voltak kíváncsiak, milyen körülmények között laknak a 18 és 34 év közötti fiatalok, és milyen álmokat kergetnek a jövővel kapcsolatban.

Szülői függés

A válaszadók 83 százaléka 18 és 26 év közötti volt. Hazánkban ezek a fiatalok nagy arányban tanulnak tovább, anyagi biztonságukat szüleik nyújtják, illetve a lakhatási körülményeket is ők biztosítják.

Nem meglepő tehát, hogy a kérdőívet kitöltők 63 százaléka még otthon lakik, 8 százalék kollégiumban, 20 százalék albérletben, és a megkérdezetteknek mindössze 10 százaléka lakik saját tulajdonban lévő lakásban vagy kertes házban.

A kitöltők 55 százaléka nem is vágyik költözésre. Azok, akik mégis költöznének (81%) az ország határain belül szeretnének maradni.

Élni, de hogyan?

A kérdéseinkre adott válaszokból az is jól kitűnik, hogy e generáció tagjai milyen körülmények között szeretnének lakni. A felmérés alapján a jelen lakáskörülmények fordított sorrendjét állították össze a válaszadók: 61 százalék saját kertes házra, 30 százalék saját lakásra vágyik, és csupán 10 százalék gondolkodik valamilyen bérleményben.

 

 

Marad az albérlet

Arra a kérdésre, hogy tervezik-e a közeljövőben lakás vagy ház vásárlását, bérlését, építését vagy felújítását, a válaszok jelentősen megoszlottak. A legtöbben (40%) bérlésben gondolkodnak, majd őket követik azok, akik vásárolnának (26%), illetve felújítanának (22%), és a sor végén állnak azok, akik építkezni szeretnének (12%).

A felmérés készítő külön kérdést fogalmaztak meg arra vonatkozóan, hogy ha valaki lakást vagy házat bérel, akkor foglalkozna-e annak felújításával. Erre a válaszadók mindössze 23 százalékának volna hajlandósága.

 

 

Ha támogatásról vagy ötletelésről van szó, szintén megoszlanak a vélemények. 43 százalékban érdeklődtek állami vagy EU-támogatásokról, és sokan (23%) értékelnének egy olyan információforrást, amely összeveti a jelenleg forgalomban lévő építőipari anyagoknak az árait, ezzel segítve a legtakarékosabb választást.

Ez azért sem mindegy a válaszadóknak, mert 88 százalékuk anyagi támogatásra szorul az álmok kivitelezéséhez. Ezt a támogatást elsősorban a családtól (38%), illetve a munkáltatótól (25%) várják, az állami vagy pénzintézeti támogatás már kevésbé népszerű, előbbi 21% utóbbi csupán 15 százalék számára elfogadható opció.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Vecsés a befektetők, Gyömrő a családosok célpontjában
Vámosi Ágoston | 2026. február 4. 19:01
A budapesti ingatlanárak elszálltak az agglomeráció áraihoz képest, a délkeleti vonzáskörzet árszintje azonban elkezdett felzárkózni a Buda környéki településekéhez, derül ki Mennyit ér az ingatlanom? című rovatunk e heti részéből. A messzebb fekvő városokban még lehet megfizethető családi házakat találni, de szemügyre vettük Üllő és Vecsés luxusvilláit, valamint a most épülő monori lakóparkot is.
Ingatlan Az dörzsölheti a markát, aki panelt akar eladni
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 17:11
A panelek pörögnek a legjobban a piacon.
Ingatlan Akinek volt pénze, már egy éve bevásárolt a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:59
2026 januárjában eltérő pályára került a kereslet és a kínálat a magyar lakáspiacon. Az ingatlan.com friss adatai szerint a kereslet összességében visszafogottabbá vált, de ezen belül az új és a használt ingatlanok iránti igények nagyon eltérő képet mutatnak. A friss kínálat pedig a kertes házak és társasházi lakások dimenziójában mutat teljesen eltérő trendet.
Ingatlan Borzalmas állapotban vannak a családi házak, így képtelenség kifűteni őket
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 11:02
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen – derül ki a legújabb MBH Indexből. Az MBH Jelzálogbank elemzése szerint a tanúsított ingatlanok 44 százaléka a három leggyengébb, G–I energiaosztályba tartozik, a két legrosszabb, H és I kategória aránya pedig eléri az egyharmadot.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Röpködnek a százmilliók a XIII. kerületi lakáspiacon
Vámosi Ágoston | 2026. január 28. 19:04
Egyetlen budapesti kerületben összpontosul a magyarországi újlakáspiac ötöde, de hiába: a kínálatnak mindössze a töredéke felel meg az Otthon Start feltételeinek. A Dózsa György úti metrómegállónál négymilliós (!) négyzetméteráron is hirdetnek épülő lakásokat; feljebb, a Forgách és a Gyöngyösi utcánál sem ritka a több száz milliós hirdetés. A befektetőknek gyöngyszem lehet a XIII. kerület. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat egy év után visszatér a Privátbankárra, és azt is megmondja, melyik utcában érdemes Otthon Starttal lakást keresni.
Ingatlan Óriási irodaházat vett Bukarestben a Gránit befektetési alapja
Privátbankár.hu | 2026. január 28. 12:52
A Magyar Posta Takarék Ingatlan Befektetési Alaphoz került a teljes észak-bukaresti Equilibrium irodaház. A frissen vásárolt 2-es épületben 20 ezer négyzetméter iroda van, ennek közel felét bérlik.
Ingatlan A havat szeretik az über-gazdagok
Szakonyi Péter | 2026. január 24. 17:31
Két luxustelepülés „küzd” a legdrágább üdülőváros címért az Egyesült Államokban. A floridai Palm Beach és a coloradoi Aspen ingatlanárai már az eget verdesik, és a szupergazdagok – így a magyar származású Thomas Peterfy és  Charles Simonyi is – több mint százmillió dollárt szurkoltak le egy-egy kiválasztott ingatlanért. A verseny nyertese egyelőre Aspen.
Ingatlan Idén szeretne lakást venni? Jó hír jött a piacról
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 17:31
A drágulás üteme mérséklődhet. 
Ingatlan Gazdát cserélt a népszerű ingatlanhirdetési portál
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 09:18
A CEE Classifields tulajdonába kerül az Ingatlannet.
Ingatlan Újabb fővárosi kerület dönthet az Airbnb betiltásáról
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 07:55
Szigorítana az airbnb szabályokon a főváros első kerülete, ahol akár be is tilthatják a rövid távú lakáskiadást. Elsőként a VI. kerületben lépett érvénybe ilyen szigorítás, ahol a kiadó lakások átlagos bérleti díja 1 százalékkal csökkent egy év alatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG