5p
Érdemében nem változtak a lakáspiaci árak tavaly év végéhez képest, a GKI fővárosi és magyarországi ingatlanpiaci indexeinek értéke 2018 januárjában -1 illetve 1 volt. A fővárosi index hibahatáron belül csökkent, míg az országos 1 ponttal emelkedett. Érdekesség, hogy a fővárossal szemben most a vidéki városok hajthatják majd fel az áremelkedést. Az országos index lokális csúcsa egy évvel ezelőttre datálódik, a mostani indexérték ennek közelében található.
Eladó használt lakás a főváros V. kerületében. Forrás: MTVA, Jászai Csaba

A fővárosi lakáspiaci index (amelyek az ingatlanos cégek illetve a lakosság várakozásait sűríti egyetlen számba) értéke nem változott az egy negyedévvel ezelőttihez képest, vagyis gyakorlatilag változatlanok maradtak a kilátások. Ezzel szemben az országos index értéke 7 ponttal nőtt januárban, ezt közölte a GKI a Privátbankár.hu-val. A növekedés elsősorban a vidéki ingatlanoknak köszönhető, mindez azonban megfelel a korábbi tapasztalatoknak: általában minden változásra a fővárosi piac reagál elsőként, a vidéki piacok pedig némi késéssel követik az eseményeket.

A lakásvásárlásra és építésre vonatkozó lakossági várakozások az egy negyedévvel ezelőttihez képest nem változtak érdemben. Tavaly októberhez képest a biztos szándékú körben (tehát, azok körében, akik a következő egy évben biztosan elindítanak egy vásárlási vagy építési tranzakciót) 7 százalékpontos a növekedés, míg a valószínű szándékú körben 3 százalékpontos csökkenés következett be. A lakossági várakozások egy évvel ezelőtt erőteljesebbek voltak: míg a biztos szándékú körben éves alapon nem történt változás, addig a valószínű körben 28 százalékos csökkenés következett be. A lakásfelújításra és korszerűsítésre irányuló lakossági várakozások viszont határozottan javultak az egy negyedévvel ezelőttihez képest.

A használt lakások várható áremelkedési üteme Budapesten összességében csökkent az egy negyedévvel ezelőttihez képest (4,3-ről 2,7 százalékra). A vidéki régiókban viszont emelkedett, keleten 0,7-ről 4,3 százalékra, nyugaton 2,5-ről 4 százalékra. Az új építésű lakások esetében 2-5 százalékos áremelkedésre lehet számítani.

Senkinek sem kell telek

A kilátások az elmúlt két évben nem sokat változtak, enyhén hullámoztak. A jelen felmérés során országos átlagban kisebb romlás volt tapasztalható (-2 pont), de a Budapestet érintő várakozások visszaesésének mértéke figyelemre méltóan nagy (-17 pont). Az új lakások kedvezményes áfa-kulcsa 2019. december végéig hatályos. Az ezt követő időszak jelenleg bizonytalansággal terhes, s ez a telkekkel kapcsolatos várakozásokra egyértelműen hat. Az építési telkek ára várhatóan 2-5%-kal nőhet a következő egy évben.

Befulladt az irodapiac

A fővárosi irodapiac a fellendülés időszakát éli. A bérlői kereslet növekvőben van, s a fejlesztési kedv is régen látott mértékű. Mindemellett a vidéki körzetekben is pozitív folyamatok figyelhetők meg. Az irodák kihasználtsága Budapesten és környékén 2017. negyedik negyedévében kissé a 90 százalékot is meghaladta, ami szignifikánsan magasabb az egy negyedévvel és az egy évvel korábbinál is (egyaránt 86 százalék).

Kelet-Magyarországon a tavaly októberben mért 80 százalékos kihasználtság idén januárra 84, míg Nyugat-Magyarországon a tavaly októberi 85 százalékos mutató 89 százalékra emelkedett. A fővárosi irodapiaci index az előző felméréshez képest 4 ponttal emelkedett, míg az ország egészére vonatkozó mutató lényegében változatlan maradt. Éves összevetésben Budapesten 1, az ország egészében 4 pontos emelkedés következett be. Az irodabérleti díjakban Budapesten és környékén valamint a nyugati országrészben a közeljövőben 7-8 százalék körüli emelkedés várható.

Megy a verseny a boltokért, raktárakért

A magyar piacon több, nagyobb kiskereskedelmi lánc is terjeszkedni szeretne, a dinamikus forgalom-bővülés pedig új szereplőket vonz a piacra. Ezt a szegmenset illető kilátások az elmúlt két évben enyhe hullámzást mutattak, határozott tendencia nélkül. A jelen megkérdezés során az üzlethelyiség-piaci index a fővárosi agglomerációra vonatkozóan 3, az ország egészére vonatkozóan 4 ponttal csökkent az egy negyedévvel ezelőttihez képest. Csaknem ugyan ekkora emelkedés volt regisztrálható a tavaly októberi felmérés alkalmával. A bérleti díjak esetében Budapest lehet az élenjáró (+5%), de a vidéki körzetekben is lehet némi emelkedés (2-3 százalékos) – nyilván komoly területi különbségekkel.

A logisztikai ingatlanok kihasználtsága érezhetően emelkedett. A kihasználtsági ráta a fővárosi agglomerációban a tavaly októberi 85-ről idén januárra 89 százalékra, Nyugat-Magyarországon 83-ról 91 százalékra, a keleti régióban 82-ról 86 százalékra nőtt. A raktárpiaci indexek egymás után három negyedévben is csökkentek. Januárban a fővárosi index csaknem 5, míg az ország egészére vonatkozó 3 ponttal mérséklődött az előző felméréshez képest. A válaszadók között minden körzetben a stagnáló bérleti díjakra számítók vannak többségben. A következő egy évben 1-2 százalékos díjemelkedés valószínű.

Miről szól a lakásár-index?

A GKI negyedévente szervez felmérést a vállalatok, az ingatlannal foglalkozó cégek (fejlesztők, forgalmazók, tanácsadók és üzemeltetők), valamint a lakosság ingatlanpiaci terveinek, szándékainak és kilátásainak feltérképezése céljából. A jelen megkérdezés során 110 ingatlanokkal foglalkozó cég és 1231 vállalat válaszolt. A lakossági minta 1000 fős, nem, életkor, lakóhely és iskolai végzettség szerint reprezentatív. A fővárosi és a magyarországi ingatlanpiaci index egy számba sűríti az egyes részpiacok (a lakás-, az iroda-, az üzlethelyiség- és a raktárpiac) következő egy évben várható helyzetére vonatkozó várakozásokat, s ezzel összefoglaló képet ad az ingatlanpiaci kilátásokról.

Megfelelő hitelt keresel? Kalkulátorunk segít eligazodni a legjobb ajánlatok között!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
Ingatlan Nyári szünetre ment a magyar ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 13:32
A fővárosban és a legtöbb megyében kevés az új hirdetés és érdeklődőből is kevesebb volt augusztusban, mint júliusban.
Ingatlan Balatoni nyaralók: nincs megállás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 16:52
Az idei év első hét hónapjában 652 ezer forintos átlagos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost a nyaraló besorolású ingatlanok, ami mintegy 1,7 százalékos éves drágulást jelent. A piacot továbbra is a magyar, elsősorban idősebb vásárlók határozták meg, miközben a balatoni üdülőövezetekben az országos átlagnál nagyobb alku és hosszabb értékesítési idő volt jellemző.
Ingatlan Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 17:15
A kormánynak mindenképpen be kell avatkoznia és ösztönöznie kell a bérlakásépítést, amit a Wekerle Sándor Lakásépítési program szolgál – írta a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG