2p

Mindenhol egyre jobban drágulnak a bérlakások.

Idén a fővárosban az év első öt és fél hónapjában 10, a legnagyobb vidéki városokban 38 százalékkal emelkedett a téglalakások átlagos havi bérleti díja a 2022-es adatokhoz képest - közölte az Otthon Centrum.

A közlemény idézte Soóki-Tóth Gábort, az OC elemzési vezetőjét, aki elmondta, hogy a fővárosban a téglalakások átlagos havi bérleti díja 227 ezer forintra nőtt idén, ez az érték 10 százalékkal múlja felül a tavalyi éves átlagot. A legnagyobb vidéki városokban idén az év első öt és fél hónapjában átlagosan 174 ezer forintért lehetett bérlakáshoz jutni, ez az árszint azonban a tavalyinál 38 százalékkal magasabb.

Felfelé ívelnek az árak.Fotó: Depositphotos
Felfelé ívelnek az árak.Fotó: Depositphotos

Arra is kitértek, hogy a téglalakások idei bérbeadásai alapján a fővárosban a VI. kerület a legdrágább átlagosan 317 ezer forintos havi díjjal, amelyet a II. kerület 305 ezer, az I. kerület 300 ezer és az V. kerület 283 ezer forinttal követ. A többi budai és belvárosi kerületben 200 ezer forint körül alakult, míg a pesti külső városrészekben 170 ezer forint az átlagos havi bérleti díj. A fővárosban az egyszobás tégla lakásokért átlagosan 145 ezer forintot kértek, míg a kétszobásokért 214 ezer, a háromszobásokért 293 ezer forintot.

Közölték, hogy a vidéki megyei jogú városok között Győr és Székesfehérvár "elhúzott" a többi várostól, mivel a havi átlagos bérleti díj megközelítette a 200 ezer forintot. Ezzel szemben Szegeden, Kecskeméten és Debrecenben még mindig 140 ezer forintot kértek a tulajdonosok egy hónapra.

A közlemény szerint a panellakásokat Budapesten és a vidéki városokban egyaránt olcsóbban lehet bérelni, és minél nagyobb lakásról van szó, annál kedvezőbb az ár a téglalakásokhoz viszonyítva. A panellakások bérleti díja a belvárosban és Budán átlagosan 175 ezer, a külső pesti kerületekben 145 ezer, míg a vármegyeszékhelyeken 113 ezer forint.

Ugyanakkor a paneleknél jelezték, hogy a garzonok esetében a házgyári lakások alig olcsóbbak a téglából épült garzonoknál, de a két- és különösen a háromszobás lakások már kedvezőbb bérleti díjjal kerülnek a piacra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
Ingatlan Nyári szünetre ment a magyar ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 13:32
A fővárosban és a legtöbb megyében kevés az új hirdetés és érdeklődőből is kevesebb volt augusztusban, mint júliusban.
Ingatlan Balatoni nyaralók: nincs megállás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 16:52
Az idei év első hét hónapjában 652 ezer forintos átlagos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost a nyaraló besorolású ingatlanok, ami mintegy 1,7 százalékos éves drágulást jelent. A piacot továbbra is a magyar, elsősorban idősebb vásárlók határozták meg, miközben a balatoni üdülőövezetekben az országos átlagnál nagyobb alku és hosszabb értékesítési idő volt jellemző.
Ingatlan Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 17:15
A kormánynak mindenképpen be kell avatkoznia és ösztönöznie kell a bérlakásépítést, amit a Wekerle Sándor Lakásépítési program szolgál – írta a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG