4p

A nyaralóövezetek tavaly parkolópályára kerültek az ingatlanpiacon, idén viszont már élénkülés jeleit mutatják - áll az ingatlan.com friss elemzésében. Kiderül belőle, hogy a Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó partján hogyan alakult a kereslet-kínálat és mennyibe kerülnek az eladásra szánt lakóingatlanok a part menti településeken. 

A Somogy vármegyei - azaz a tó déli partján fekvő településeken - idén május közepén több mint 5500 új és használt lakóingatlant kínáltak eladásra, ami 3 százalékos növekedésnek felel meg. Az átlagos négyzetméterárak 1,02 millió forintnál jártak, ami 2 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól. A Balaton déli partján tapasztalható árcsökkenés leginkább az eladó használt lakásoknak és házaknak köszönhető, mert az új építésű ingatlanok ára töretlenül emelkedik, és átlagosan már a másfélmillió forintot súrolják négyzetméterenként. A használt nyaralók 980 ezer forintos átlagos négyzetméterára viszont olcsóbb, mint tavaly ilyenkor. “Részben az alacsonyabb árak miatt idén 15 százalékkal több érdeklődés érkezett a déli parton fekvő települések eladó ingatlanaira, mint 2023 időszakában. Ezek alapján élénk nyárra számítunk a balatoni ingatlanpiacon.” - értékelte az adatokat Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. 

A Tisza-tó mellett harmadannyiba kerülnek a nyaralók, mint a Balaton környékén
A Tisza-tó mellett harmadannyiba kerülnek a nyaralók, mint a Balaton környékén
Fotó: Ingatlan.com

Hozzátette: “Hasonló a helyzet a Balaton északi parti településein, ahol a kereslet tavalyhoz képest 6 százalékkal erősödött. A kereslet lassabb élénkülése valószínűleg a magasabb áraknak is köszönhető.” A szóban forgó településeken 18 százalékkal nőtt a kínálat, vagyis jelentősen nőtt az eladási kedv. Az eladó használt lakások és házak átlagos négyzetméterára kereken 1 millió forintot tett ki idén május közepén, ami 5 százalékos emelkedésnek felel meg. Az új építésű ingatlanok négyzetméterára viszont 1,36 millió forintot ért el az északi parton, ami 3 százalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtt. 

A déli parton Balatonlellén, Balatonföldváron, Balatonőszödön, Balatonszárszón és Szántódon is alacsonyabb árakkal találkozhatnak a vevők a használt lakóingatlanok piacán. A többi településen inkább stagnáltak vagy emelkedtek az árak. 

Bővülő kínálat a Velencei-tó mellett, robbanás előtt a Tisza-tó

A Velencei-tó melletti két településen - Gárdonyban és Velencén összességében 9 százalékkal nőtt a kínálat. Gárdonyban tavaly májushoz képest 4 százalékkal több ingatlant szeretnének eladni a tulajdonosok 774 ezer forintos négyzetméteráron. Ugyanakkor Velencén jóval komolyabb, 11 százalékkal nőtt az eladó lakóingatlanok száma, ugyanakkor az árak, ha minimálisan is, de 3 százalékkal 843 ezer forintra nőttek egy év alatt. 

“A tavaink melletti nyaralóövezetekben a Tisza-tónál ugrott meg a kínálat a legnagyobb mértékben, éves szinten 40 százalékkal. Jelenleg több mint 600 lakóingatlan vár új gazdára. Ugyanakkor ez az négyzetméterárakon nem látszik, hiszen 6 százalékkal 357 ezer forintra nőttek. A Tisza-tó az egyik legdinamikusabban fejlődő nyaralóövezetünk, ahol az árak évek óta folyamatosan emelkednek. A kínálat lehet, hogy tizedakkora mint a Balatonon, de az eladó ingatlanok is harmadannyiba kerülnek.” - mondta az ingatlan.com szakértője. A Tisza-tó mellett Tiszaderzs és Kisköre a legolcsóbb, ezeken a településeken ugyanis 167 és 206 ezer forintos átlagos négyzetméterárakkal találkozhatnak a vásárlók. A drágább kategóriát Tiszafüred, Abádszalók és Poroszló képviseli 425 ezer és 336-336 ezer forintos összeggel. 

Lapunk Mennyit ér az ingatlanom? című rovata heti rendszerességgel beszámol az aktuális piaci folyamatokról.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Nem szálltak el az újlakás-árak Újpesten
Vámosi Ágoston | 2026. június 3. 18:29
A IV. kerület lakáspiaca sokszínű: a város szélén 90 millióért is lehet háromszobás, padlófűtéses új lakást kapni, de a házak jelentős része még akkor épült, amikor Újpest önálló település volt. A nagyobb, erkélyes panelekért már a metrótól távolabb is 115 milliót kérnek, az albérletárak viszont csökkenésnek indultak. A Mennyit ér az ingatlanom? a főváros északi végének piacát elemzi ezen a héten.
Ingatlan Valami furcsa történik a panelek piacán – miért kell erre mindenkinek odafigyelni?
Litván Dániel | 2026. május 28. 15:48
Pár hónapja még a piac sztárjai voltak a panelek, most gyűlnek az eladatlan lakások. Valami készül az ingatlanpiacon? 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Lejtmenetnek indultak a családiház-árak a Balatonnál
Vámosi Ágoston | 2026. május 27. 18:49
Kevés ember tudta megfizetni a balatonboglári, vagy balatonlellei családi házakat két éve, azóta viszont korrigált a piac: ma már újépítésű, panorámás, vízparti házat is lehet venni egymilliós négyzetméterár alatt. A lakásárak felzárkóztak a siófokiakhoz, de az új és a használt lakások árai között nincs érdemi árkülönbség. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Balatonbogláron, Fonyódon és Balatonlellén nézett körül.
Ingatlan Elképesztő összeget kér szivar- és biliárdszobás luxusvillájáért Szijjártó Péter szomszédja
Vámosi Ágoston | 2026. május 27. 05:44
Az egykori külügyminiszter szomszédjának cége felel a Hell-termékek magyarországi szállításáért: a BHS Trans Kft. több mint 10 milliárd forint állami támogatást kapott a választás előtt néhány nappal. Ennek töredékéért árulja a házát, amiben egy edzőterem és egy moziterem is található.
Ingatlan Az európai válság, amely Magyarországot különösen érinti – fel van adva a lecke az új kormánynak
Imre Lőrinc | 2026. május 24. 06:06
Egész Európában problémát jelent a megfizethető lakhatás és az energiaszegénység. Az Európai Unióban az elmúlt tíz évben messze Magyarországon emelkedtek az ingatlanárak a legnagyobb mértékben, miközben a szociálislakás-építések területén az európai középmezőny alján állunk. A megfizethető lakhatás megteremtése hosszú távú befektetés, amivel nem igazán tudnak a 4-5 éves ciklusokban gondolkodó politikusok választásokat nyerni – hangzott el a 3. alkalommal megrendezett Lakhatási-szakmai Fórumon, amiről lapunk is tudósított.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Már az Örs vezér tere mellett is 65 millió egy panel
Vámosi Ágoston | 2026. május 20. 19:12
Nagyot kaszálhatnak a BL-döntő hétvégéjén a zuglóiak, de az átlagos havi bérleti díj a budapesti szint alatt van. Már a Rákosrendező Projekt előtt is érződik, hogy az ingatlanfejlesztők kedvelik a XIV. kerületet, de az új lakások közül csak minden kilencedik vehető meg az Otthon Start feltételei szerint. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Zugló piacát járja körbe.
Ingatlan Brutális túlárazottság van a lakáspiacon: itt az MNB friss elemzése
Herman Bernadett | 2026. május 20. 15:12
Tavaly reálértéken 19 százalékkal nőttek a lakásárak, amire 25 éve nem volt példa, óriási a túlértékeltség, az olcsó hitel dacára is nehéz belépni a lakáspiacra sokaknak, mert nem tudják előteremteni az önerőt. 
Ingatlan Nem fogja elhinni, mennyire letarolta a piacot az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 13:30
Jelentősen élénkült a hazai lakáshitelezési piac 2025 októbere és 2026 márciusa között, amelyben meghatározó szerepet játszott az Otthon Start Program. Az új lakáscélú hitelkihelyezések 70 százaléka, több mint 1100 milliárd forint értékben ehhez a konstrukcióhoz kötődött – derül ki az MBH Jelzálogbank friss elemzéséből.
Ingatlan Ennyit kereshet, aki tavaly Nyugat-Magyarországon vett panelt, és idén eladja
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:16
Az értékesítési idő csökkent, az alku mértéke nőtt: így alakult Nyugat-Magyarország panelpiaca. Győr, Szombathely, vagy Sopron sem olyan megfizethető már, mint tavaly: 30 százalékkal nőttek az árak. 
Ingatlan Rendkívüli fordulat előtt áll a budapesti ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 10:50
Látványos tempóvesztés látható a lakáspiacon, legalábbis ami az árak emelkedését illeti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG