1p
Másfél éve nem adnak el havonta 140-nél több új lakást Budapesten. 2010 óta drasztikus a zsugorodás. Idén talán megállhat.

A szocpol sem segít

Az idei év első hat hónapjában – hasonlóan 2012 mindkét fél évéhez – mintegy 750 új építésű társasházi lakás találta meg első tulajdonosát Budapesten – derül ki az OTP Jelzálogbank legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképéből. Az elemzés szerint az élen a XIII. kerület áll, ahol az eladási volumen meghaladta a százat, mögötte pedig szorosan a VIII., a XI., valamint a III. kerület következik, 70 és 100 közé eső tranzakcióval. A sor végére került az V., a XXIII., a XII., a XVI., az I., valamint a VII. kerület, ahol tíz alatt maradt az eladott új lakások száma.

2005-2006-ban volt a legtöbb munka

 

„A csúcsidőszakban, 2005-2006 táján, ugyanez a féléves érték Budapesten rendre meghaladta az ötezret. Az öt legkedveltebb kerületben (VIII., IX., XI., XIII. és XIV.) egyenként legalább annyi lakást adtak el egy évben, mint manapság egész Budapesten. A nagy visszaesés 2009 második felében következett be, és azóta, kisebb-nagyobb kilengésekkel, de általában ezer alatt maradt a féléves értékesítési volumen” – mondja Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzője. „Elemzésünk legfrissebb számai pedig azt mutatják, hogy a válság piacromboló hatását, amelyet a tavaly megemelt áfa csak fokozott, a már közel egy éve újra bevezetett szocpol egyelőre nem tudta ellensúlyozni” – teszi hozzá.

 

Most akár egymilliót is lehet alkudni

Az elemzés ugyanakkor rávilágít arra is, hogy továbbra is nagyon jó helyzetben vannak a vevők. „Az akár milliós nagyságrendű – vagy százalékban mérve kétszámjegyű – engedmények mellett az egyedi igények megvalósítását célzó, minden részpiacon elterjedt szerkezetkész vásárlási lehetőség is a vevők malmára hajtja a vizet” – emeli ki Valkó Dávid. Az elemző szerint az egyre nagyobb csoportot jelentő befektetési célú vásárlók számára az is felettébb vonzó, hogy bőséges a kínálat a már megépült, és bérlővel együtt megvásárolható lakásokból.

Az ország kezd felocsudni a pofonból, amit a devizahitelek elburjánzása jelentett, a hitelpiac pedig kezd életjeleket adni. Megégetjük a kezünket újra, vagy tanultunk a múlt hibából? Az alapkamat alacsony, az ingatlanárak mélyben - a 2-3 milliós önerő felértékelődött mára. Bánfalvi Lászlóval, az Otthon Centrum Hitel Centerének ügyvezetőjével beszélgettünk a lakásszerzés nehézségeiről és arról, hogy miben segíthet az állam azoknak, akik most vennének fel hitelt. Részletek>>

A XVIII. kerület a legolcsóbb

Az elemzés adatai szerint a kínálati árak nagyon változatosak. A 2013-as átadású beruházásokat vizsgálva, a legolcsóbb kerületek továbbra is a XVII., a XX., valamint a XXIII., 250 ezer Ft/m2 alatti kínálati átlagárral. Itt, Pest peremi részén azonban az új lakások jelentős részét szerkezetkészen, belső burkolási munkák és szaniterek nélkül adják át. Érdekesség ugyanakkor, hogy a legolcsóbb új építésű lakások mégsem ebben a három kerületben találhatók. Az abszolút minimumot egy két éve megépült XVIII. kerületi beruházás adja, ahol kulcsrakész lakásokat árulnak 190 ezer Ft/m2-es áron.

A másik végletet a II., illetve a XII. kerület adja, ahol az átlagárak 7-800 ezer Ft/m2 között mozognak. Abszolút maximumként, egy-egy luxusminőségű és extra felszereltségű, frissen átadott panorámás lakás ára elérheti akár a 200 millió forintot is. Természetesen fontos megjegyezni, hogy a hirdetett árakból manapság nagy eséllyel lehet engedményeket elérni.

Most a luxusra is lehet alkudni

 

Az elemzésből kiderül az is, hogy a kedvezőtlen külső körülmények ellenére folyamatosan indulnak új beruházások. „2013 első felében negyven új társasház értékesítése kezdődött el. Ezek azonban jellemzően csak 3-4 lakásos épületek, és alig féltucatnyi nagyobb projekt jelent meg újonnan a kínálatban” – hívja fel a figyelmet Valkó Dávid. Az OTP Jelzálogbank elemzője szerint egyre gyakoribb jelenség, hogy kisebb, kevésbé tőkeerős cégek csak akkor indítják el néhány lakásos társasházuk építését, ha legalább a lakások felére (de arra is van példa, hogy az összes lakásra) előszerződést kötnek. Valkó Dávid szerint a budai elit környékeken és Pest peremi részein egyaránt terjed emellett, hogy magánszemélyek keresnek saját megépítendő lakásuk mellé még egy-két másik vevőt egy kis társasház építéséhez.

 

Ötéves mélyponton vannak az eladatlan lakások

Biztató trend Valkó Dávid szerint, hogy az idén megállhat, de legalábbis jelentősen lassulhat az új kínálat 2010 óta tartó drasztikus zsugorodása; azóta évente nagyjából feleződik az új építés volumene. Az elmúlt években a stagnáló kereslet miatt gyakorlatilag leálltak az ingatlanberuházások, emiatt viszont mostanra ötéves mélypontjára esett az eladatlan lakáskészlet. Ma mindössze 2300, már átadott lakásból választhatnak az azonnal költözni vágyók. Ez pedig olyan szint, ahol mind több ingatlanfejlesztő szállhat be újra a piacra. Ami az azonnal költözhető eladatlan készletet illeti, ez a XI., a XIII., valamint a III. kerületben haladja meg a 300 lakást, a XIV. és a IX. kerületben pedig a 150-et.



 

Az ingatlanpiaci vezető elemző várakozásait alátámaszthatja, hogy az OTP Jelzálogbank adatbázisa szerint az első fél évben mintegy 450 értékesítési céllal épített társasházi lakást adtak át Budapesten. A második hat hónapra pedig jelenleg 1100 további ingatlan megépítését tervezik a beruházók, igaz, sokéves tapasztalat szerint ennek legalább a harmada átcsúszik majd 2014-re, vagy rossz esetben leáll menet közben. Így összességében az értékesítési céllal épített lakásszám az idén elérheti az ezret.

Az új kínálat közel felét a VIII. kerület adhatja, ahol három nagy társasház mellett két tetőtéri projektet is átadhatnak még az idén. A XIII. kerület áll a dobogó második fokán várhatóan 300 feletti megépülő lakásszámmal. Jócskán lemaradva mögöttük, 90 és 120 közötti várható új kínálattal a III., a VI., a IX., a XI., valamint a XIV. kerület következik. Érdekesség, hogy 2013 az I., a XIX., valamint a XXI. kerületben új társasházi lakás átadása nélkül telhet el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Plafonhoz érkezett az árrobbanás a magyar Münchenben
Vámosi Ágoston | 2026. február 25. 19:06
Tartja a lépést Budapesttel a debreceni újlakás-piac: rengeteg kétszobás egyenlakás épül, amiket 62-63 millió forint körüli áron hirdetnek. A Duna House vezető elemzője szerint az Otthon Start feltételei plafonként működnek ezen a piacon, de a prémium kategóriában már megjelentek a 2 millió forint feletti négyzetméterárú hirdetések is. A 60 milliós panellakás már megfizethetőnek számít a városban, a befektetők pedig a magas árak mellett is szeretik Debrecent, különösen két északi környékét.
Ingatlan Sokkal kevesebb lakás épült 2025-ben, de van fény az alagút végén?
Privátbankár.hu | 2026. február 20. 08:30
Egész éves statisztikát adott ki a KSH, bezuhant az új lakások száma, az engedélyezetteké viszont kilőtt. Budapesten négy kerületben épült az új lakások háromnegyede.
Ingatlan Gombamód szaporodnak a nyaralók a Balatonnál
Privátbankár.hu | 2026. február 19. 15:20
A népesség méretéhez viszonyítva Somogy megyében építették a legtöbb lakást Magyarországon tavaly. Zala megye is az élmezőnyben végzett, az OTP Ingatlanpont elemzője szerint az eredmény a Balaton közelségének köszönhető. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Az Otthon Start budapesti gócpontja, ahol egyre olcsóbb az albérlet
Vámosi Ágoston | 2026. február 18. 18:46
Van egy budapesti kerület, ahol nagyobb arányban lehet új, újszerű vagy felújított lakást venni az Otthon Start keretein belül, mint Debrecenben, Veszprémben vagy Vecsésen. Itt épülhet fel a főváros egyik legnagyobb lakóparkja is, az Üllői úton pedig a Budapestre átlagosan jellemző 80 millió forint helyett 58-60 milliós áron várják a vevőket az új lakások. Mennyivel csökkentek az albérletárak, és hogyan kerülnek 75 milliós lakások a Havanna-lakótelepre? A „Mennyit ér az ingatlanom?” rovatunk e heti részében a XVIII. kerület piacát mutatjuk be.
Ingatlan Elönthetik az ingatlanpiacot az új lakások?
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 13:46
Jelentősen bővülhet az új lakások kínálata: újabb 11 lakásberuházás kaphat kiemelt státuszt, amelyekben csaknem 4300 új lakás és ikerház építése indul meg főként Budapesten; a kiemelt projektekben így már 15-20 ezer új lakás építését tervezik a beruházók – közölte az ingatlan.com szerdán az MTI-vel.
Ingatlan Fordult a kocka: most már nem minden áron vásárolnak a vevők
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 13:44
A 2025-ös év látványos élénkülése és az árak emelkedése után a 2026-os esztendő a stabilizáció és a megfontoltabb vevői magatartás jegyében kezdődött a hazai ingatlanpiacon. Bár az adásvételek többsége továbbra is alkuval zárul, a licithelyzetek nem tűntek el, csupán átalakultak: a vevők ma már célzottan a kiemelkedő minőségű vagy egyedi adottságú ingatlanokért készek a kért ár felett fizetni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Pest kapuja a gödi akkugyár és az árvíz árnyékában
Vámosi Ágoston | 2026. február 11. 18:57
Dunakeszin drágábbak a családi házak, mint a szomszédos pesti kerületekben: a 160-200 millió forintos vételáron senki nem lepődik meg a városban. Alig négy kilométerre a gödi akkumulátorgyártól itt van Pest megye egyik legdrágább környéke is, a Révdűlő, de a környezetszennyezésről szóló jelentések komoly aggodalmat keltenek a lakosság körében. A Mennyit ér az ingatlanom? legújabb része Dunakeszi ingatlanpiacát mutatja be.
Ingatlan Rákosrendező: Vitézy Dávid a friss fejleményekről posztolt
Privátbankár.hu | 2026. február 10. 10:59
Ma délig adhatják be a második körös építészirodák a pályázatukat. 
Ingatlan Úgy kilőttek a lakásárak, hogy a vevők fele már csak hitelből tud vásárolni
Privátbankár.hu | 2026. február 10. 09:47
Az év elején új lendületet kaptak a lakásárak, és az eladási kedv is fokozódott. Miközben az áremelkedés a januári hónapokra jellemző dinamikus tempóra kapcsolt, az éves lakásdrágulás lassuló tendenciát mutat. Mindezzel párhuzamosan a kínálat is jelentősen bővült, és már több mint 135 ezer eladó lakás és ház hirdetéséből válogathatnak a vevők – derül ki az ingatlan.com januári árindexéből.
Ingatlan Ön is volt sorkatona? Igazi különlegességet vásárolhat meg a NAV-tól
Privátbankár.hu | 2026. február 9. 13:28
Újabb érdekesség a NAV árverésén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG