5p
Erős keresleti piac alakult ki az elmúlt hónapokban Kőbányán és a XVII. kerületben. Legalábbis ami az elfogadható árú és minőségű lakásokat illeti. A lakások iránti igény egyre nő a két kerületben így az ingatlanközvetítők a kínálatbővülésben reménykednek.

Míg a X. kerületben egyértelműen a legkedveltebb ingatlantípus most a panellakás, addig Rákosmente esetében a panelek mellett más kategóriák iránt is komoly érdeklődés mutatkozik. Ezek közé tartoznak az újszerű, vagyis 10 évnél nem öregebb téglalakások, az egyszintes kockaházak, melyek jó alapot jelentenek a felújításra, valamint a jó minőségű és felújítást alig-alig igénylő családi házak - mondta Kántor Istvánné, a Balla Ingatlanirodák két kerületi irodájának szakmai vezetője.

Van, amit könnyű eladni, és van, amit nem

A X. kerületben a panellakások iránt olyannyira megnőtt a kereslet, hogy mára a korábban eladhatatlannak ítélt lakások is eladhatóvá váltak. Ebben az ingatlanpiaci szegmensben nincsenek kivételek, megveszik az erősen felújítandót is, de különösen nagy a kereslet minden olyan panel iránt, ami szigetelt, még akkor is, ha nem a panelprogram keretében történt ez a felújítás. Ez egyébként azért jelenthet gondot, mert ilyen esetekben egyrészt a közös költségbe teljes egészében beépült a korszerűsítés ára, másrészt viszont nem feltétlenül került sor a nyílászárók cseréjére és a fűtés egyedi mérőssé tételére. Ennek ellenére megveszik őket, mert jelenleg nincs valódi választék, így már-már versenyfutás zajlik a befektetőkkel a piacon – hangsúlyozta a szakember.

Ennyiért juthat lakáshoz a többi kerületben

A Balla Ingatlaniroda összefoglalóját a XVIII. kerületi ingatlanpiacról itt, a XIV. és a XVI. kerületről itt, az V., VI. kerületről itt, a IX. kerületről itt, az I., II., XII. kerületről készült összeállítást itt, a IV. és a XV. kerületről pedig itt olvashatja.

A XVII. kerületben a paneleken kívül sokan keresik még az újabb, azaz 10 éven belül épült téglalakásokat is, melyeknél a nappalin kívül legalább két, vagy akár három szoba, illetve félszoba található. Ezek között leginkább a kertkapcsolatos, földszintes ingatlanokat kedvelik a vevők.

Szintén érzékelhető az érdeklődés a 60-100 négyzetméter közötti alapterületű, 400-800 négyzetméteres telken álló “kockaházakra”, melyek jó lehetőséget kínálnak a korszerűsítésre, már amennyiben jók az alapok és nem vizesednek. Végül pedig az újszerű családi házak is keresettek az igényes vevők részéről, akik ezek minőségét hajlandók is megfizetni. A kínálat azonban ebben a szegmensben is meglehetősen szerény.

Jellemző egyébként, hogy míg korábban a felújítandó házakra komoly kereslet mutatkozott, ez ma már annyira nem jellemző. A XVII. kerületben jelentős a kínálat a nagyobb ráfordítást igénylő, többszintes, túlméretezett, korszerűtlen, kifűthetetlen családi házakból, melyeket azonban nagyon nehéz értékesíteni, ha egyáltalán lehetséges - tette hozzá a Balla Ingatlanirodák szakértője.

Ezek most az árak és a keresett utcák

Miközben a kereslet élénkülése egyértelműen kirajzolódik mindkét kerületben, addig az árak emelkedése inkább csak a lakásokra és az újszerű, felújítást nem igénylő ingatlanokra jellemző. A X. kerületben az olyannyira keresett panellakások négyzetméterára most 160 ezer forintnál indul és 200 ezer forintig tart. A négyzetméterár számos tényező függvénye, többek között a méret is meghatározza, hiszen a kisebb lakások fajlagosan többe kerülnek.

A téglalakások azért még mindig több tízezer forinttal drágábbak Kőbányán: 220-300 ezer forintos árakon lehet hozzájutni egy-egy téglaépítésű ingatlanhoz. Ezeknél az árat jelentős mértékben meghatározza az építés éve is.

A XVII. kerületben már magasabb panelárakkal számolhatunk: 220-250 ezer forintba kerül a lakások négyzetmétere. Téglalakásból viszonylag keveset találunk, és ezek is jellemzően újabbak, az áruk így 270-400 ezer forint között változik. A kerület családi házainál is óriási a szórás, akár 110 ezres négyzetméteráron is hozzá lehet jutni ilyen ingatlanhoz, de a 350 ezres négyzetméterár sem szokatlan.

Ha területi szempontból tekintünk az ingatlanpiacra, akkor Kőbányán a legfelkapottabb utcákat Óhegyen és az Újhegyi lakótelepen találjuk meg. Ez azonban nem jelent az átlagnál magasabb árakat, pusztán annyit, hogy az átlagosnál gyorsabban és akár alku nélkül is elkelhetnek errefelé a lakások.

A XVII. kerületnek a belvároshoz közelebb eső részei a legkedveltebbek a jobb közlekedési adottságok miatt. Ezek közé tartozik Rákoskeresztúr, Felső-Rákoshegy (ami egy villanegyeddel is rendelkező, drágább környék), az Akadémiatelep, Rákosliget, valamint Rákoscsaba és Rákoscsaba-Újtelep vasúttal is elérhető, de annak zajától távolabb eső részei.

Mivel Rákosmente esetében külső kerületről van szó, ingatlanvásárlásnál a jó infrastruktúra fontos szempont, vagyis hogy az iskola, óvoda, orvosi rendelő gyalogosan is megközelíthető legyen. Sok az ideköltöző fiatal, a családot tervezők, vagy már gyerekes családok, de emellett olyan idősebb emberek is megjelennek vevőként, akik korábbi, nagyobb méretű ingatlanaikat cserélik le kisebbre.

Mit hoz a jövő?

Kántor Istvánné szerint a XVII. kerületre az elkövetkező hónapokra is az egyre növekvő vásárlói aktivitás lesz jellemző, amihez hozzájárul a szomszédos XIV. és XVI. kerületek magasabb árszintje is. A forgalomnövekedést azonban jelenleg akadályozza, hogy kevés a jó minőségű, eladó ingatlan, melyek árban is a realitást tükrözik. Mert most is bőségesen találni olyan ingatlanokat, melyek öregednek és karbantartás hiányában folyamatosan amortizálódnak, “tulajdonosuk viszont nehezen vagy egyáltalán nem fogadja el, hogy a piac árazza be az ingatlanát, nem az ő költségvetést tartalmazó kis notesze”.

A színvonalas, reális méretű, jól lakható és gazdaságosan fenntartható ingatlanokra tehát folyamatosan lenne igény, amit várhatóan csak tovább fokoz a Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK) elindulása és az átlátható konstrukciójú hitelek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG