4p
Ugyanazzal a problémával küzdenek az ingatlanosok a budapesti belváros ingatlanpiacán, mint mindenhol máshol a fővárosban, ráadásul a helyzet abban sem különbözik, hogy errefelé is a legkisebb méretet keresik a vevők. Mennyiért és milyen lakást lehet kapni az V. és VI. kerületekben?

Nem lehet panasz az V. és VI. kerületek ingatlanpiacára: élénk az érdeklődés, nem hiányoznak a vevők, ráadásul a magyarok mellett a külföldiek is aktívak. A belvárosi kerületek jelentették korábban is a klasszikus érdeklődési területüket, s úgy látszik, hogy ez mostanra sem változott, pedig időközben túlélt az ingatlanpiac egy komoly válságot.

Túlárazottak a lakások

Az értékesítési árak alacsony szinten ragadtak le, és ebben változásra, vagyis az árak emelkedésre az idei évben már nem is is lehet számítani. A jelenlegi ingatlanpiaci helyzet legfőbb problémája egyébként az árak környékén keresendő - véli Schneider Zoltán.

A Balla Ingatlanirodák belvárosi irodájának vezetője szerint ugyanis jellemzően túlárazottak az eladó ingatlanok, a vevők arra várnak, hogy hátha lesz valaki, aki irreálisan magas árat is hajlandó fizetni lakásaikért. Szinte minden esetben úgy indulnak neki az értékesítésnek, hogy először meghirdetik magas áron, mivel változatlanul él fejükben az a képzet, hogy biztos van egy külföldi vevő, vagy akad egy madár, aki ennyiért is megveszi.

Nincs madár a piacon

Ez azonban a legritkább esetben van így - mondja a Balla Ingatlanirodák kerületi vezetője. Sztereotípiából indulnak ki az eladók, előbb-utóbb azonban kénytelen szembesülni a valósággal, vagyis azzal, hogy nincs a piacon egy madár, illetve a külföldi befektetők is lényegesen megfontoltabbak annál, hogy áron felül vásároljanak.

Addig azonban, amíg erre rájönnek, sok idő telik el, így túlárazott ingatlanokkal van tele a piac. Ezek értékesítési ideje rendkívül hosszú, vagy egyáltalán nem is kelnek el. Jellemzően az eladóknak 10-15 százalékkal mérsékelniük kell a kínálati árat, hogy megérkezzen végre a vevő. Mire azonban ilyen mértékben hajlandóak lecsökkenteni azt, legalább 2-4 hónap telik el. A legjellemzőbb azonban, hogy az eleve rosszul árazott lakások esetében 4-8 hónapig tart az értékesítés.

Ha viszont egy ingatlant mindjárt az értékesítési folyamat elején helyesen áraznak be, akkor egy hónapon belül szinte biztosan elkel a lakás, de akár napokon belül is akadhat vevő.

A garzon a nyerő

Persze nem minden szegmensben azonos az érdeklődés. Az egyértelműen kirajzolódik az ingatlanpiaci szakember tapasztalatai alapján, hogy a legkisebb lakásokat keresik a leginkább, azaz a 25-35 négyzetméteres kategóriába tartozó ingatlanok kelnek el a legkönnyebben. Ennek oka az, hogy ezeket többnyire befektetési céllal vásárolják, azaz bérbe akarják adni leendő tulajdonosaik.

Ráadásul van egy másik csoport is, aki ilyen méretű lakásokat keres: a vidékről Pestre költöző egyetemista, főiskolás fiatalok szülei. Nekik sokat számít az alacsony rezsi, ugyanakkor nem feltétel, hogy a házban lift is legyen. Ezek a kisméretű lakások 7-9 millió forintért cserélnek mostanában gazdát.
Az egy kategóriával nagyobb, 45-55 négyzetméteres lakások iránt is számottevő - habár az előbbinél kisebb - a kereslet. A vevőik számára azonban már fontos, hogy ha felsőbb szinteken laknak, akkor legyen lift is a házban. Ezek a lakások átlagosan 12-15 millió forint közötti áron szoktak elkelni.

Nemcsak a lakásméretet tekintve vannak jobban felkapott kategóriák, hanem területi szempontból is. Az V. kerületben a vevők elsősorban az Országház és a Szent István körút közötti területen keresgélnek, míg a VI. kerületben az Andrássy út az örök sláger, de az onnan nyíló Hajós utcát, s úgy általában az Opera környékét is kedvelik, tágabb értelemben véve viszont a teljes Nagykörúton belüli rész iránt jelentős az érdeklődés.

Nagy a szórás az árakban

Aki ezekben a kerületekben szeretne lakást vásárolni, az igen tág értékhatárok között válogathat. A VI. kerületben a minimum ár 150 ezer forint környékén található négyzetméterenként, míg a maximum valahol 800 ezer forintnál húzódik, az átlag pedig 300-350 ezer forint könyékén alakul.

Az V. kerületben természetesen egy kicsit magasabbak az árak, itt az átlag 350-400 ezer forint négyzetméterenként, a legolcsóbban 270 ezer forintos négyzetméteráron lehet vásárolni, míg felfelé a négyzetméterenkénti 1,1 millió forintos szintnél éri el a plafont. A fajlagosan drágább lakások még mindig a kisebb méretkategóriákba tartoznak, míg a nagyobb ingatlanokat alacsonyabb négyzetméteráron adják.

Összességében elmondható, hogy a szórás nagy, a VI. kerület egy utcájában például lehet kapni akár 9 millióért is garzonlakást, de 90 milliós ingatlant is, igaz utóbbi egy nagyobb, polgári lakás - jegyezte meg Schneider Zoltán.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Trump a szomszédunkban bizniszel
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:22
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
Vámosi Ágoston | 2026. július 2. 19:04
Kevés a korszerű családi ház Balatonalmádin és környékén, az alacsony rezsiköltséget pedig bőven meg kell fizetni a vásárlásnál: a gázkazános és a hőszivattyús épületek értéke között drasztikus a különbség. Az árak évről évre ingadozhatnak, nem ritka az átmeneti visszaesés, de van, ahol most ötször annyit ér egy ház, mint 2015-ben. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részéből az is kiderül, hogy a Balaton északkeleti partján emeli-e a légkondicionáló a családi házak értékét.
Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG