3p
Ezrével adják ki a lakásépítési engedélyeket (vagy fogadják az egyszerűsített bejelentéseket), ám Budapesten mégis évek óta nem látott gyenge adat érkezett az első negyedévben megépült lakásokról. Míg ugyanis országszerte a családi házak hoznak szép növekedést, Budapesten a lakóparki lakások épülnek ezrével - ha több nagyprojekt egyszerre fejeződik be, akkor lesz igazi robbanás az adatokban.

Bár bő egy évvel ezelőtt nagyot ugrott a kiadott lakásépítési engedélyek száma, a nagyobb léptékű építési beruházások még nem készültek el Budapesten - ezzel magyarázza a KSH, hogy a fővárosban 2017. első negyedévében évek óta nem látott szintre esett a lakásépítések száma: a 204 megépített lakás 51 százalékkal marad el a tavalyi első negyedévtől. Az ország többi részében viszont jelentős növekedést mért a hivatal, így összességében 47 százalékos növekedést jelent az első negyedévben megépített 2061 lakás.

A korábban kiadott jelentős számú építési engedély és a mostani gyenge budapesti lakásépítési adat azt is jelenti, hogy hamarosan robanásszerű növekedési adat kerülhet a statisztikába, ha egyszerre készül el a fővárosi nagyprojektek egy hulláma. Budapest ugyanis toronymagasan vezet a lakóparképítési hullámban: a fővárosban több ezer új otthon épült az elmúlt 3-4 évben és kb. 10-13 ezer kivitelezése zajlik most vagy nyúlik át 2019-re. A legnagyobb projektekről itt írtunk >>

Főleg családi házak készültek el az év elejére

Jól látszik, hogy a nagyobb léptékű beruházások hiányoznak a statisztikából: egy év alatt a természetes személyek által épített lakások aránya 49%-ról 58%-ra emelkedett, a vállalkozások által építetteké 50%-ról 41%-ra csökkent. Az újonnan épült lakóépületek között a családi házak aránya jelentősen, 45%-ról 59%-ra nőtt, míg a többszintes, többlakásos épületeké 48%-ról 34%-ra esett.

Háromszor annyi lakást építenének Budapesten, mint egy éve

Az építési kedv továbbra is rendkívül élénk: 2879 új engedélyt adtak ki lakóépületekre (vagy ha erre nem volt szükség, tettek bejelentést az építtetők) az első negyedévben, 48 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. A nem lakóépületekre kiadott engedélyek száma 1161, ami 8%-kal kevesebb az egy évvel korábbihoz képest.

A kiadott lakásépítési engedélyek és a bejelentések száma összesen 9525, Budapesten több mint háromszoros növekedést mértek, míg országosan 89%-os volt a növekedés egy év alatt.

Területi egység

Az I. negyedévben kiadott új lakásépítési engedélyek és egyszerű bejelentések száma

2017. I. negyedév a 2016. I. negyedév %-ában

Az I. negyedévben használatba vett lakások száma

2017. I. negyedév a 2016. I. negyedév %-ában

Az I. negyedévben megszűnt lakások száma

2016

2017

2016

2017

2016

2017

Budapest

1 373

4 395

320,1

419

204

48,7

36

55

Megyei jogú városok

1 328

1 874

141,1

455

695

152,7

129

96

Többi város

1 606

2 022

125,9

354

703

198,6

151

159

Községek

742

1 234

166,3

177

459

259,3

104

101

Összesen

5 049

9 525

188,7

1 405

2 061

146,7

420

411

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG